AFIK
'Business' tanulmányok az Egyesült Államokban
|
Az amerikai felsőoktatásban mind undergraduate (középiskolát követő), mind graduate (posztgraduális) szinten lehet business, vagyis üzleti tanulmányokat folytatni. Az amerikai undergraduate college-okban főtárgyként (major) lehet választani olyan, az üzle ti tudományokkal kapcsolatos tárgyakat mint:
A fenti tárgyak alapvetően az üzleti életben való aktív részvételre készítenek fel, míg a business education (elsősorba n graduate szinten) e tárgyak oktatásához szükséges ismereteket ad, az economics-t pedig az elméleti alapvetések iránt érdeklődőknek célszerű választaniuk. A business-szel kapcsolatos tárgyakban a következő fokozatokat lehet megszerezni az undergraduate college-ban: font>
Az elvégzendő kurzusoknak három nagy csoportja van:
A magyar hallgató Érettségi Bizonyítvány birtokában és a szükséges felvételi vizsgák (TOEFL, SAT) letételével jelentkezhet business tanulmányokra egy undergraduate college-ba. Mint minden graduate szintű tanulmány esetében, az üzleti ismeretek területén is a Master’s Degree az első tudományos fokozat, amelyet a Bachelor’s után el lehet érni. A legismertebb ezek között az M.B.A. – a Master of Business Administration. Emellett – hasonlóképpen az undergr aduate fokozatokhoz – egyes tárgyakban más nevet is kaphat ez a posztgraduális fokozat. Pl.:
Az ún. dual degree programok kettős fokozathoz vezetnek: M.B.A./J.D. (jogi doktori végzettség és M.B.A.), M.B.A./M.I.A. (M.B.A. és Master of International Affairs), M .B.A./M.P.H. (M.B.A. és Master of Public Health), stb. Ha valaki még ennél is magasabb tudományos fokozatot szeretne, akkor Master’s tanulmányai befejezése után Ph.D. programra jelentkezhet. A Master’s Degree megszerzéséhez szükséges tanulmányi idő általában két év. Mivel az M.B.A. programok nagyon népszerűek mind az amerikai, mind a külföldi hallgatók kö rében, csak erős felvételi anyaggal lehet bekerülni a programokra. Általánosnak mondható, hogy a Business School felvételi feltételként szabja meg, hogy a jelöltnek minimum két éves szakmai gyakorlata legyen. Ugyanakkor nem s zükséges, hogy a felvételizőnek business előtanulmányi legyenek. Célszerű azonban olyan kurzusokat felvenni, amelyek a graduate business tanulmányok során hasznosak lesznek, pl.: calculus, statistics, accounting, economics. Fontosak a számítógépes ismeretek (pl. táblázatkezelő programok ismerete) és a jó kommunikációs készsége k. Az iskolák olyan hallgatókat keresnek, akik képesek a jó csapatmunkára (team work) és vezetői képességekkel (leadership ability) is rendelkeznek . P> Ez tehát azt jelenti, hogy két-három munkában töltött év gyakorlati tapasztalatával a főiskolai, egyetemi diplomával bíró magyar szakemberek – bármilyen szakon végeztek is – jelentkezhetnek egy amerikai M.B.A. programra. Minden felvételiző számára kötelező felvételi vizsga a GMAT – Graduate Management Admission Test. Ez a számítógépes, feleletválasztós teszt nem kíván szakirányú tudást, mert általános verbális és matematikai ismereteket mér. A külföldi hallgatónak egy másik vizsgát is le kell tennie, ez a TOEFL – Test of English as a Foreign Language. Hasonlóképpen a GMAT-hez a TOEFL is számítógépes, feleletválasztós teszt, s mindkettő esetében folyamatosan lehet vizsgázni Magyarországon. A jelentkezési anyag részei: kitöltött nyomtatvány és jelentkezési díj, teszteredmények, az index valamint a diploma hitelesített másolata és hitelesített fordítása, életrajz, ajánlólevelek, esszé. ____________________________________________________________________________________
Információs segédanyagok az AFIK-ban és Internetes kiindulópontok
Amerikai Felsőoktatási Információs Központ
(AFIK) Általános adattárak, kézikönyvek (General Directories/Handbooks/
Information on Higher Education) Posztgraduális tanulmányok kézikönyvei (Directories
and Booklets of Graduate Studies) Üzleti tanulmányok kézikönyvei TOEFL Felkészítő könyvek: Ismertető a vizsgáról és
linkek: GMAT Felkészítő könyvek: Ismertető a vizsgáról és
linkek: CD-ROMok a vizsgákhoz és a tájékozódáshoz: Posztgraduális tanulmányok (texts)
Graduate Postsecondary Education
If You Want To Study In The United States
(letölthető információs füzet)
Graduate Management Admission Council: információ
a GMAT-ről és a business school-okról mba.com (MBA program kereséséhez) Thomson - Peterson's (MBA programok) GMAT felkészítő tanfolyam, Budapest |