Carl Michael Bellman

GUNNAR HILLBOM

CARL MICHAEL BELLMAN

(Made in Sweden)

Jajha barátim! volna csak
Torkunk java, dézsa magyar bor!
Tandori Dezsõ fordítása

Ez a dal nem Budapesten, hanem Stockholmban íródott, ahol a vágyálom megfényesedik a távolságtól. Vajon minek a jelképe Bellman dalában a magyar bor? A különlegesnek? Az egzotikusnak? Alighanem inkább egy jó dézsányi felszabadító dionüszoszi õserõnek.
Most 200 év elmúltával végre eljut a magyar borról szóló dal Magyarországra. Mintegy bacchusi-poétai cserekereskedelem láncszemeként - elkészült Bellman dalainak magyar fordítása. Vajon hogyan fogadja õket a magyar közönség? Különlegesnek találja majd? Isten õrizz! Egzotikusnak? Svédországban, ahol Bellmant a romantikus hagyományoknak megfelelõen a nemzeti jellem hordozójának tekintik, talán sokan ilyenfajta reakciót várnának, ám én kételkedem. Abban viszont biztos vagyok, hogy a magyar énekes éppoly zamatosnak találja majd dalait, mint Bellman a magyar bort, és hogy dalai magyarul is ugyanazt a dionüszoszi õserõt közvetítik minden jó és rossz oldalával, mint az eredetiek.

Bellman dalait mai magyar nyelvre fordítani persze sokkal bonyolultabb ügy, mint bort importálni. A legyõzendõ nehézségek: a nyelv, az idõ és a kultúrkör távolsága.

A nyelvi távolság - legalábbis a laikus szemszögébõl - olyan abszolútum, amelyet csak azok a nyelvmûvelõ tudósok és tudós nyelvmûvészek képesek áthidalni, akiket mi gyarló szakszóval fordítóknak nevezünk. Munkájukat én megítélni nem tudom, ez nem is feladatom, annyit mégis szeretnék elmondani: meggyõzõdésem, hogy a dalok magyarul is ugyanolyan erõvel közvetítik majd eredeti mondanivalójukat, mint svédül.

Az idõbeli távolság relatív, és elsõsorban Bellman saját problémája. Ahogy Fredman, Bellman remekmûvének, a Fredman episztoláinak fõszereplõje "arról volt közismert... hogy játszi könnyedséggel fojtja az idõt egy kis kupica bundapálinkába", Bellman ugyanolyan közismert módon állította meg azt az idõt, melyet a népszerû dalköltészet divatjának változásai jeleznek. Megállapíthatjuk, hogy Bellman hatalmas életmûvét megrostálta az idõ, de a túlélõ dalok számára az idõ nem létezik. Azok ugyanolyan frissek ma is, mint kétszáz éve, elõadásuk ugyanolyan ingerlõ feladat lehet a mai rockzenészeknek, mint annak idején az akkori társasági "trubadúroknak" és a múlt század férfikvartettjeinek volt.

A kultúrkörök távolságán nem változtathatunk; maradjon meg az olvasó és a dalt hallgató közönség számára izgalmas kihívásnak: ez ad majd lehetõséget az útra keléshez. Az, ami most itt következik, szolgáljon rövid útikalauzul.

A kultúrtájat az utazó többé-kevésbé idegennek érezheti, de mindig magában rejt valamit belõlünk, saját történetünkbõl. Nem igaz, hogy a modern közlekedés - amely technikailag valóban megrövidítette a távolságokat - a világot nemzetközibbé tette volna. Túl a bécsi kongresszuson és a napóleoni háborúkon volt egy Európa, sok tekintetben nyitottabb, mint korunk Európája. Kereskedõvárosok, egyetemi városok és kultúrközpontok - a vidéktõl erõsen elkülönülve - közös európai kultúrflórát alkottak, amelyen belül az áruk és valuták, a tudás és az eszmék, az ízlés és a stílusideálok cseréje eleven volt. A mondén kultúrközpontokban, még olyan regionális központban is, mint Stockholm, a francia volt a világnyelv, s a XVIII. század legnagyobb részében a divat, a mûvészet, a költészet és a zene területén is a francia ízlés uralkodott. Legerõsebben természetesen a városi kultúra népszerû megnyilvánulásaira jellemzõ ez a tendencia: a napi sláger többnyire egy francia chanson vagy kuplé - eredeti nyelven vagy fordításban.

Gazdasági szempontból ezt az európai tájat a harmadik rend emancipációja jellemezte. A polgárság egyre nagyobb teret nyert a közéletben, lassabb vagy gyorsabb ütemben, aszerint, hogy milyen erõs volt a feudális hatalom, amelyet emancipációjuk elsõsorban fenyegetett. Svédországban közép-európai típusú feudalizmus soha nem létezett. A svéd polgárság hatalma és öntudata erõteljesen és korán kifejlõdött, gyakran egyetértésben a királyi hatalommal, a régi hivatali nemesség riválisával.

Az 1760-as évek második fele és az azt követõ évtized kezdete rendkívül mozgalmas idõszaka volt a svéd politikának. XII. Károly kalandos háborúi után új államforma alakult ki, amelyben az ún. Szabadságkorszak alatt a királyi hatalom lassacskán teljesen átadta helyét a tanácsuraknak és az országgyûlésnek. Ez a rendszer Bellman ifjúsága idejében egyfajta parlamentáris despotizmussá alakult, amelyben a hatalmat egymást gyakran váltó, ellentétes politikájú kormányok gyakorolták. Mind a gazdaságpolitika, mind a külpolitika a kormányváltozások függvénye volt. Sokan aggodalommal figyelték, mi történik Lengyelországban - és pesszimista párhuzamokat állítottak fel. A hatalmat gyakran korrumpálta a külföldi pénz, s a svéd gazdaság pusztító inflációtól s annak közismert katasztrofális következményeitõl szenvedett egy szociális biztonság nélküli társadalomban. Könnyû volt elszegényedni, nehéz elkerülni az eladósodást, de a pálinkát olcsón mérték.

Stockholm megtelt egyszerû kiskocsmákkal, amelyek gyakran csak egy mocskos szobából, sõt néha csupán egy ablakból állottak, ahonnan utcán át árulták a pálinkát. A kocsmák egyre inkább a gazdaság, az erkölcs és a társadalom kivetettjeivel népesedtek be. A városnak, Bellman városának nyomornegyedei egyre nagyobb területeket foglaltak el, de Stockholm, a vizek városa varázslatosan szép, még ha idõnként le is züllik. Ragyogását sosem gyõzi le egészen a sikátorok sötétsége.

Bellman - 250 évvel születése után - különös kettõs életet él a svéd köztudatban. Egyrészt - a romantikus XIX. század óta - õ a nemzeti költõ*, másrészt fõszereplõje egy gazdag népi és ma is élõ anekdotakincsnek: néha mosdatlan szájú, néha talpraesett betyár, egy svéd Eulenspiegel. De a romantikus értelmezés (a népbõl jött humoros természetfilozófus) csakúgy, mint a népszerû hagyomány (az az ember, aki azt teszi, ami az eszébe jut), olyan belemagyarázás, amely zavarja a dalok közvetlen átélését és ösztönös megértését, ezenkívül pedig teljesen történelmietlen is. A fordítás, az új közönséggel való találkozás lehetõséget ad a dalnak és az énekesnek, hogy lerázza magáról ezt a terhes értelmezési tradíciót. Ez nagyon sokat jelent.

Bellman életrajzához nagyon kevés dokumentum áll rendelkezésünkre. Nem vezetett naplót, és szorgalmas levélíró sem volt. Dalainak hatalmas tömege a legkiadósabb forrás életének vizsgálatához, amelyet még egyetlen életrajzíró sem dolgozott fel tudományosan.

A Bellman család története egy abban az idõben egyedülálló szociális felemelkedés története. A nagyapa nagyapja még Bréma környéki német jobbágy volt, a nagyapa apja Svédországba
* Itt közbe kell vetnem: ezt a minõsítést egy késõbbi romantikus generációtól kapta. Maga Bellman bizonyára idegenkedett volna mûveinek ilyetén értelmezésétõl. Ma nem jelent többet, mint: "mûfajának legjobb svéd költõje". A svédek a XIX. századi szabadságharcokat nem mint a nemzeti identitás harcait élték át, és ezért olyan nemzeti költõnk, mint Petõfi Sándor vagy Adam Mickiewicz, sose volt.

költözött, és szabómester lett Stockholmban. A nagyapa az uppsalai egyetemen a latin ékesszólás professzora, és ez a tetõpont. Az õ fiának már csak egy fantáziátlan tisztviselõ- karrierre futotta, és Carl Michaelnek bizonyára még rosszabbul ment volna a sora, ha - mint ahogy elvárták volna tõle - ezen a pályán marad.

Carl Michael Bellman 1740. február 4-én született és 1795. február 12-én halt meg. Tudomásunk szerint egész élete folyamán háromszor hagyta el nagyobb távolságra Stockholmot:

Elõször, mikor 19 éves korában meghívták egy a kikötõben horgonyzó vitorlásra - a bor jó volt, a hullámok kellemesen csacsogtak. Mikor Bellman felébredt, a Mälar-tó egyik parti városában találta magát, kb. 80 kilométerre Stockholmtól.

Másodszor, amikor 23 évesen kénytelen volt hitelezõi elõl menekülni, hogy az adósok börtönét elkerülje: ekkor egészen Norvégiáig jutott, ahonnan pár hónap múltán királyi menlevéllel tért vissza.

Harmadszor, mikor a szülõk, pár évvel az elõbbi botrány után, elhagyták a várost, hogy olcsóbb és egészségesebb vidéki környezetet találjanak a családnak - egy jó napi távolságra a városi csábításoktól. Bellman néhány hónap elmúltával lerázta a szülõi tekintély láncait, állást keresett magának és egyedül tért vissza a városba. Életének hátralevõ harminc évében kisebb kirándulásoktól eltekintve soha nem hagyta el Stockholmot.

Amikor Bellman 24 évesen saját lábára állt, két pálya várta: a tisztviselõé és a társasági énekesé. Ez utóbbi hamarosan felülkerekedett, sõt társasági énekesi karrierje nemsokára "független" énekmûvészi karrierré alakult, amelyben mind a pozíciót, mind a szakmát saját maga találta ki. A függetlenség természetesen, mint mindig, viszonylagos volt.

A vége felé közeledõ Szabadságkorszak pártharcainak királyi államcsíny vetett véget: III. Gusztáv fellázadt, magához ragadta a hatalmat, s ezzel belépett a XVIII. század végének felvilágosult uralkodói sorába. A forradalom napján a tengerészet lojális tisztikara Bellman dicshimnuszával köszöntötte az uralkodót. Másnap - jegyzi fel naplójában Carl Tersmeden tengernagy - a király megkérdezte, ki írta a dicsõtõ éneket. "Legkegyelmesebb uram - válaszol Tersmeden -, a város híres poétája, Bellman." Így lett Bellman verse királyi propaganda, õ pedig a király embere. III. Gusztáv meg, ha nem is túl bõkezûen, lehetõvé tette számára, hogy mûvészetének élhessen. Hivatalosan akkoriban még nem élhetett meg senki mint független mûvész; Bellman is az állami sorsjáték terhére és a király magánpénztárából húzott fizetést, ami együtt járt a semmire nem kötelezõ Királyi titkár címével. Így lett végül a dal Bellman kenyere, amelybõl azonban csak annyira futotta, hogy a legnagyobb szegénységben halt meg és nincstelen családot hagyott maga után.

A királyhoz írott dalok ugyan szerény lehetõséget nyújtottak Bellmannak, hogy mûvészként éljen tovább, de halhatatlanságot régebben írt dalaival szerzett, mint "a város híres poétája." Nyolcvankét dalból álló gyûjteményével, melynek a Fredman episztolái címet adta, mind a mai napig õ a város legkülönb énekese. Nagy részük a Szabadságkorszak utolsó éveiben keletkezett, és Stockholmot énekli meg minden nyomorával és buja szépségeivel.

A stílus, a mûfaj, sõt magának a versnek és a zenének a kapcsolata egészen új volt ezekben a dalokban. Az összehasonlító kutatás kénytelen volt letenni a fegyvert (genezisük szempontjából a Fredman episztolái kétségkívül "mutációknak" tekinthetõk); a korabeli kritika pedig tipikus tanácstalansággal reagált, hol zseninek, hol csípõs kommentárok közepette kocsmai és bordélyénekesnek kiáltva ki a szerzõt. A dalok azonban az énekeskönyvek és ponyvafüzetek segítségével minden társadalmi rétegben gyorsan és sikerrel terjedtek.

Természetes, hogy az értelmezõk különbözõ iskolái - a romantikus metafizikusoktól és a carlyle-i moralistáktól a marxistákig - mind a maguk módján magyarázták Bellman mûvészetét: természetfilozófia, dekadencia, társadalomkritika. Mindegyikük közös hibája, hogy Bellman dalait az intellektuális analízis módszerével közelítik meg. Bellman énekes volt - nem gondolkozó.

Egyik kiindulópontja egyedülálló utánzótehetsége volt: az utcán, a politikai klubokban, a szalonokban, a prédikációkban röptében elcsípni és reprodukálni egy-egy jellegzetes nyelvi fordulatot. Elcsípni és reprodukálni egy-egy tipikus dallamot a táncparkettrõl, a konyhalányok énekébõl, a koncertterembõl, színházból, templomból vagy katonai parádéról. Elcsípni és reprodukálni egy hangszer egyéni zengését, a templomi harangok kongását. Az érzékek világából vett hasonlattal: Bellman megragadta és koloratúriákban adta vissza környezetének, sõt magának a nyomornak a színpompáját is. Utánzatai mindig a közvetlen jelent ábrázolják.

Az a könnyedség, amellyel költõnk megragadja és reprodukálja közvetlen benyomásait, talán visszavezethetõ az énekes természet adta tehetségére. Ám Bellman jó tanárokat is kapott ambiciózus szüleitõl, így aztán nem csak Stockholmban, hanem a könyvek világában is élt, és itt nyitva állt elõtte az út. (A latinon kívül állítólag németül, franciául, angolul és olaszul is tudott.) A könyvekbõl szerzett benyomásainak a maga módján adott kifejezést. Kora Stockholmjának leírása tele van utalásokkal. Amikor arról énekel, hogy Ulla Winblad, a Fredman episztoláinak könnyûvérû múzsája kirándul egy Stockholm környéki kocsmába rákot ebédelni és végül felhúzott szoknyával egy káplár társaságában a kocsma padlóján köt ki, az episztola indításában - a burleszk ellentét kedvéért - Boileau L'art poétique-jének második énekét parodizálja, mely a pásztordal mûfajáról szól:

Mint nyáron a pásztorlány, ki szép
Ruhába felöltözik,
S virágot a pázsitról ha letép,
Meglelte a smukkjait,
A dísze bükköny s meggyfavirág,
Hisz fénylõ gyöngyöket sose lát,
Midõn kiválogatni jõ
Pártája virágait õ,
(Ep. No 80)

Baka István fordítása

(Telle qu'une bergŠre, au plus beau jour de fˆte
De superbes rubis ne charge point sa tˆte.
Et, sans mˆler … l'or l'éclat des diamants,
Cueille en un champ voisin ses plus beaux ornements)

Az utalások mindenekelõtt az ógörög kör mitológiai világába, a biblia világába, és a zenei paródián keresztül - "a világot jelentõ deszkákra" vezetnek. Fredman episztoláinak már a címe is parodisztikus utalás Pál apostol leveleire.

Fiatalkorában, az 1760-as években Bellman láthatta Fredmant, és hallhatott "a híres-neves órásról, akinek se órája, se mûhelye, se raktára." (bár hajdan udvari órásmester és a város toronyóráinak ellenõre volt, de már réges-rég elitta mindenét). 1767-beli temetését is megénekli egy dalban, amely Fredmant mint bacchusi hõst állítja elénk; egy másik dalban csak úgy mellékesen "szent Fredmannak", az iszákosság apostolának nevezi. 1770 elején keletkezik az elsõ Fredman-episztola, Szent Fredman apostoli levele gyülekezetéhez, az ivócimborákhoz:

Fel, drága barátim a borban, igyunk!
Míg itt, e rossz földi világba vagyunk!
(Jelenleg Ep. No 5)
Rakovszky Zsuzsa fordítása

Az ötlet termékenynek bizonyult - egy egész ciklus lehetõségeit tartogatta. Hét hónap alatt 25 levél született, ezenkívül egy 100 dalból álló gyûjtemény tervezete, amelyet Bellman kottával együtt szándékozott kiadni. Ez a gúnyosan vallásos tematika azonban hamarosan kimerült.

<V: cello.> Jót vedelni,
Leányt ölelni
Idves Szent Fredman szerint
(Ep. No 2)
Csordás Gábor fordítása

Igehirdetésnek ez elõbb-utóbb unalmassá válik, de az alapanyagból - a holnapra egyáltalán nem gondoló tiszavirágélet, amelyet Fredman és barátai éltek - akármennyi dal kitelik. A dalok csakhamar elveszítik bibliai értelemben vett episztolai jellegüket, ehelyett a város vizeit és sikátorait, kocsmáit és parkjait, kézmûveseit, katonáit és matrózait, muzsikusait, kocsmárosait, csaplárosnéit és utcalányait éneklik meg festõien. Az emberek minden élethelyzetben megjelennek - a fogantatástól és a szüléstõl a halálig és a temetésig.

Nyomorúságos világ ez, szegény és piszkos: alkoholizmus, erõszak és szifilisz melegágya, de átvilágítja az élni akarás szépsége, az a felszabadító dionüszoszi õserõ, amely a borban, a szerelemben, a természetben és a zenében találja meg táplálékát.

Hej! kiabálja Fredman, ahányszor hallja: kürt rikongat
<Kürt> És zeng a dal;
S azt hiszi menten, tán ez a föld sem annyira ronda,
<Kürt> Nem bõsz vihar,
De csengõ lánykacaj,
S minden szép szem lángra lobban;
Sör van elég s a snapsz se kevés,
S a kocsma is zenés.
(Ep. No 11)
Baka István fordítása

A festmény sötét hátterét a valóság nyomora szolgáltatja. Amikor a hegedû és a kürt elnémul, és a pálinka elfogy, amikor még messze a holnap és a kocsma sem nyitott ki, akkor már nem gyönyör az élet, és a szépség elillan:

Ó, anyám! vajon téged ki küldött
Apám ágyába? mondd!
Szítottál bennem életre egy üszköt;
Ó én árva csont!

...

Pfuj, cipõm bomlott,
Kabátom rongyok,
Ingem szén-kazán!
Nézd nyakkendõmet,
S a birka prémet,
Szétvetett bokám.
A testem viszketeg,
Végy föl engemet.
Végy föl engemet.
(Ep. No 23)
Weöres Sándor fordítása

Bellman dalai gyakran közvetlenül hozzánk, a hallgatókhoz fordulnak, hogy azt lássuk, halljuk, amit õ sokszor csupán gyors, utalásszerû ecsetvonásokkal megfest. Mi pedig költött világa részeseivé leszünk:

Hej, ifjak, lányok, testvéreim, ti,
Lám, Berg apó már húzza feszti
Húrjait hangszerének,
A vonót máris fogja.
Szeme lehúnyva, orra kitágul:
Jön-e már hang a szárazfábul?
A söröskancsó áll a széken;
S már zendül is a nóta.
(Ep. No 9)
Szelényi-Szentjóbi Annamária fordítása

Jelen idõ és felszólító mód uralják a leírást, a hangszerek hangját maga az énekes szólaltatja meg képességei szerint. A közvetlenség érzése szoros kapcsolatban áll a közvetlen utánzással, az effajta éneklés utánzó jellegével: az énekest érõ pillanatnyi benyomás és a reprodukálás közötti távolság soha nem nagy.

Bellmant már saját korától kezdve rögtönzõ mûvésznek tartották. A költõ Kjellgren, aki Fredman episztoláinak elsõ kiadásához az elõszót írta, így jellemzi a dalokat: "igaz sugallat szüleményei...., melyek készen pattantak ki egy lángelme kebelébõl". Bellman maga árulja el egy, kiadóihoz írt levelében: "A zenés Poéziának oly természete vagyon, amely sokkal többet követel magának, mint azt képzelnõk." Ha elolvassuk sokszor húszsoros vagy még ennél is hosszabb strófáit, ekvilibrisztikus rímfonataikkal, könnyen megérthetjük sóhaját.

Tulajdonképpen nemcsak a verselés technikája az, ami miatt alig hihetõ, hogy Fredman episztolái rögtönzések. A dalokban megbúvó utalások is átgondolt megmunkálásról tanúskodnak: a mitológiai és bibliai utalásokat is könnyen megértjük, de sok minden egyéb, ami a népszerû dalkincshez tartozik, már kívül esik ismeretünkön. Nemrégiben mégis támaszra talált az a korábbi nézet, mely szerint Bellman rögtönzõ mûvész volt. Egy egészen új kéziratos lelet, a legrégibb 50 episztola nagyrészt keltezett másolata arra vall, hogy rendkívül gyorsan dolgozott. Az 1771-es év végén alig négy hónap alatt 19 levelet írt meg, amelyek együttesen a dalköltészet 1389 leggyönyörûbb verssorát foglalják magukban. Alig hihetõ, hogy ezek rögtönzések, de el kell ismernünk, hogy a bonyolult strófák és verssorok határtalan könnyedséggel kerültek ki tolla alól.

Hát igen: az igazat megvallva, a strófák felépítése nem olyan bonyolult, mint vizuális képükbõl gondolnánk, és a csodálatra méltóan találékony rímek sem valamilyen bonyodalmas verstan törvényei szerint helyezkednek el. A szótagszám, a hangsúlyelosztás és a rímképlet ahhoz a dallamhoz igazodik, melynek szimmetriája, ismétlései és kadenciái Bellman tudatát a dal keletkezése közben foglalkoztatták. Ezt a formai alapot aztán úgy éptette ki, mint egy rögtönzõ muzsikus.

Zenészként Bellman azt az egész Európában igen elterjedt, ún. parodikus hagyományt követte, amely a slágertõl a zsoltárig a népszerû zene minden területén egészen az õ koráig uralkodott. A paródia mint zenetudományi kifejezés azt a zeneszerzési technikát jelenti, amely más összefüggésben újból felhasznál egy már meglevõ dallamot; semmi köze tehát magának a zenének az ethoszához. Ez a forma még ma is él, de virágzásának ideje a XVII. századra és a XVIII. század elsõ felére tehetõ. Bellman korára már túlélte önmagát, és nem felelt meg a kor zenei expresszivitást követelõ igényének. Klopstock és Gluck idejében Közép-Európában új éneklési stílus jelent meg, amelynek ideálja a lírai jellegû szöveget hajlékonyan követõ megzenésítés volt.

Svédországban sokáig igen erõs volt a francia kulturális befolyás. Bellman ezért magától értetõdõen a parodikus hagyományból indult ki, de megújította és egyedülálló utóvirágzását teremtette meg. Dalainak zenei alapját nem közismertségük, hanem kifejezõ erejük alapján válogatta össze, s ez különösen áll Fredman episztoláira. A dalok költõi megformálása kisebb-nagyobb mértékben mindig visszahatott az eredeti zenei indíttatásra és ez változatokhoz, nemritkán átfogó újraszerkesztéshez, és részben új kompozícióhoz is vezetett. Ezért nem használta ki Bellman soha az "ad notam" utalást Fredman episztoláiban, ezért tartotta a kottanyomatos kiadást elengedhetetlennek.

Az a követelése, hogy minden dal teljes egészében a kottákkal együtt jelenjen meg, keresztülhúzta Bellman eredetileg 100 episztolára méretezett tervét, amikor két év elteltével még csak 50 készült el. Gazdasági okok miatt a munka csak 18 év múlva folytatódott. Ezalatt sok minden megváltozott: Stockholm, Bellman és a közönség ízlése is. A késõi levelekben a Szabadságkorszak sikátorai és kocsmái helyét a királyi kastélyok angolparkjai veszik át. Még ha a szereplõk ugyanazok is, mint régen, Fredman, Ulla Winblad stb. - burleszk vérbõségükbõl sokat veszítettek. A dallamok sem paródiák már, hanem Bellman saját szerzeményei, a versekhez. Fredman nem az a részeges és tönkrement órásmester többé, aki feltámadt, hogy híveinek ivászatait és verekedéseit dirigálja, hanem elvont fogalom, a szépség szimbóluma:

Fredman hangszere, jó bor, lányka
Éjt megédesít.
(Ep. No 63)
Csordás Gábor fordítása

És amikor eljön az Ullától való végleges búcsú ideje, azt nem a kocsmai zenészek hangszerei kísérik, hanem egy operafinálé nagy, de láthatatlan zenekara:

Ég áldjon, Ulla, szépem,
Kísér minden hangszer szava.
(Ep. No 82)
Tótfalusi István fordítása

Stockholm Svédország fõvárosa - s egyben Észak-Európa tengerparti kereskedõvárosa. Bellman Stockholmjának utcáin és kocsmáiban a svéden kívül még hét nyelv folytat párbeszédet a helyi idiomával. Amikor Fredman episztoláinak nagy része íródott, Stockholm nem annyira svéd nemzeti kultúrcentrum, mint inkább az európai kultúra befolyásának behozatali központja. Bellman mint a francia iskola nagyon önálló ízlésû tanítványa kezdi dalköltõi pályafutását, a végén pedig megjelennek mûvein az új német lied-költészet hatásának nyomai is. Amikor saját kora jellemezni akarta, külföldi párhuzamokat keresett. Rendkívül félrevezetõen svéd Anakreonnak (Bellman sokkal dionüszoszibb), svéd Pindarosznak, vagy kissé epésen svéd Vadénak nevezték. Õ maga szívesen hasonlította saját városképeit Hogarthéihoz.

Dolgozatom alcíme korrekt - bár általában a külföldre exportált árucikkekre alkalmazzák. Itt az ideje, hogy Bellman dalai, egy kora romantikus, Napóleon elõtti, nyitott európai kultúrkör szülöttei végre eljussanak Európába.

Szelényi-Szentjóbi Annamária fordítása

Baka István home page

Kiállítások