PRELŰD
1
A koporsóra föld zuhog
A földre októberi zápor
Kocsmájából kitántorog
Az Úr a részeges sírásó
Vak gödrünk mint pezsgőskehely
Már megtelt habzó szennyes árral
S a sírt hol nemzet süllyed el
Köszönti Isten a világra
2
Beh mélyre süllyedtem beh mélyre
Sár mindenem minden tagom
Oh Isten megtalálsz-e végre
E szortyogó vak csillagon
A hüllőbőrű réteken
A dülledt hüllőszem tavak
Merednek rám oh Istenem
Vakíts meg engem Égi Vak
Nincsen remény nincsen remény
Az emberfaj tudom tudom
Tudom sárkányfogvetemény
E hüllőbőrű csillagon
Minden napom sár mindenem
Oh sárga hüllőszem tavak
Meglelsz-e engem Istenem
Fehér bot fénnyel Égi Vak
3
..........................
..........................
..........................
..........................
És bár szemében gyászköny ül
A nagyvilág megkönnyebbül
S a sírt hol nemzet süllyed el
Körültáncolja ünnepel
(Agatha Fasset: Bartók amerikai évei
című könyve alapján)
az a cigánylány
az a kis cigánylány Romániában
AKI A CSIRKECSONTOKAT
ELLOPTA TŐLEM - - -
nyár derekán hőségtől néma délben
egy városszéli kocsma udvarán
ebédeltem - gyűltek a csirkecsontok
fehéren szikrázó halomba
szemközt velem
öreg kút víztől megrevesedett
favödre lógott rozsdamarta láncon
mint önakasztott félrebillent fejjel
az a cigánylány
az a kiéhezett tekintetű cigánylány
A FÁK KÖZÜL KILESTE HOGYAN ETTEM
HOGY SZOPOGATTAM ÉS TETTEM LE GONDOSAN
MAGAM MELLÉ A CSONTOKAT
EGY KISTÁNYÉRRA - - -
csend volt az udvar néptelen csak egy
kiscica jött lábamhoz dörgölődzött
dorombolt NEM ENNI AKART CSUPÁN
BARÁTKOZNI - mikor eléje tettem
a csontokat udvariasan megszagolta
és otthagyott
az a cigánylány
az a mezitlábas gyökér-sovány cigánylány
KIJÖTT AZ ERDŐBŐL - OLY NESZTELEN AKÁR AZ ÁRNYÉK -
ODASUHANT AZ ASZTALOMHOZ FÜRGE BARNA KÉZZEL
FELKAPDOSTA A CSIRKECSONTOKAT
A KISTÁNYÉRRÓL ÉS VISSZAREPÜLT
A FÁK KÖZÉ - - -
én felpattantam és gondolkodás
nélkül rohantam utána ahogy csak
bírtam valami arra kényszerített
hogy megvigasztaljam vagy adjak néki
valamit ám futás közben eszembe
villant hogy ez a lány bizonyosan
fél tőlem azt hiszi meg akarom büntetni őt
s tudtam hogy bármilyen gyorsan futok
nem érhetem utol soha SOHA
NEM MÚLIK EL ARCÁRÓL AZ A RÉMÜLT
ÁLLATRA EMLÉKEZTETŐ KIFEJEZÉS
és megtorpantam és ő elveszett
árnyként az erdő árnyai között
elindultam visszafelé s csak ekkor
láttam meg milyen egyenetlen a
talaj a lábaim alatt keresztül-
kasul kígyóztak a fagyökerek
rajta talán egy felhőszakadás
mosta le róluk valamikor régen
a földet és most vénen csupaszon
kapaszkodnak a rögökbe s ahogy
csüggedten lépegettem köztük nagy kövér zöld
legyek szálltak fel dongva és fejem
körül keringtek lassan és követtek
s a kocsmaudvar asztalán hagyott
ételre telepedtek boldogan
az a cigánylány
azóta eljön hozzám minden éjjel
ÉS ELVISZI A CSIRKECSONTOKAT
MOST MÁR TUDOM: AZ ISTEN CSONTJAIT
MIKET MAGAMTÓL KELLETT VOLNA FELKÍNÁLNOM
DE NEM TUDTAM HOGY ISTEN CSONTJAI
MOST MÁR TUDOM DE MOST MÁR HASZTALAN
Én nem tudom ki küldött e világba
a tömlöc jó volt vaknak lenni jó
most bámulok a menny hideg falára
túl messzi túl kék és túl szétfolyó
én nem tudom ki száműzött e földre
ki parancsolt reám szüless meg élj
bemaszatol a rétek nyári zöldje
cukorsziruppal émelyít a tél
én nem tudom mindez miért mivégre
az alkony-dráma és a virradat
komédiája minden napja éje
e létnek mely mindegyre egy marad
a tömlöc jó volt vaknak lenni jó volt
én nem tudom ki volt ki engemet
kiragadott a semmiből a jóból
hogy árnyak közt mulandó árny legyek
Erdő vagyok - eltévedek magamban
Gyökér vagyok - nyakamra hurkolódom
A kéklő fulladásos alkonyatban
Vagyok s leszek de nem tudom mi módon
Hold-fűrész tép belém porom szitálja
Kiszáradt zápor elfogyok zihálva
Ki árnyaim a föld könyvébe írtam
A levelek szemét vörösre sírtam
S nem könny szememnek ezre hull a tájra
Parázsló csont vagyok s min ég: a máglya
Voltam s leszek de nem tudom mi módon
A fulladásos kéklő alkonyatban
Gyökér vagyok - nyakamra hurkolódom
Erdő vagyok - eltévedtem magamban
Kocsis Zoltánnak
Hó és üszök hó és üszök
a zongorád te számüzött
Oroszhon tüllök tükrök és
vad vodkabűz vak szívlövés
hó és üszök hó és üszök
bóklászva billentyűk között
megfagy megég az ujjad és
elvérzik közben Puskin is
hó és üszök hó és üszök
hollócsőr váj fagyott dögöt
sötét a menny fehér a sík
mindegy fehér vagy bolsevik
hó és üszök hó és üszök
hazád örökre ellökött
hófútta sík a zongorád
kereshetsz rajta új hazát
hó és üszök hó és üszök
te zongorádba számüzött
honvágy emészt szeszlángu tűz
vad szívlökés vak vodkabűz
Szergej Rachmaninov emlékének
Vonatok állnak néma és sötét
vágányokon vak és koromszagú
vonatok
és a szél a balti szél
hold-váll-lapos felhő-köpenybe bújt
s állnak pokolból fölfelé növő
jégcsapok éjlő obeliszkjeid
ó város éles szemfogú jövő
sebzettje
szétnyílsz mint éjféli híd
vonatok állnak néma és kihalt
vágányokon s a váltók fogsorán
tél-epilepszia okád szilaj
tajtékot
Észak ó fehér leány
Néva-seb-Éva-hasiték
magad
megadva nyúlsz el míg zihál a szél
és tomporod fagyára rátapad
vér-ondó-foltos lepedőd a Tél
Éjfélt kongat az óra,
Megszólalt a Halál bolerója;
Mint a kalitka.
Tárul a kripta:
Huss! kirepülnek a lelkek.
Összerakódnak
A csontok, a holtak
Hústalanul dideregnek.
Egyet kondul az óra,
Hív a Halál boleróba;
Jöjj ide, járjad,
Fogyjon a hájad,
Lépj a körünkbe, ne félj hát!
Összefogóznak
Véled a holtak
Jó fiuk, értik a tréfát.
Kettőt kongat az óra,
Zúg a Halál bolerója;
Az égen a Göncöl
Gördül, a gönctől
Most szabadulj: le az inget!
Látod-e? Túl sok,
Vesd le a húsod!
Így a tiéd ez az ünnep.
Hármat kondul az óra,
Búg a Halál bolerója;
Járja borissza,
Szende klarissza:
Jaj, kilyukadt a szemérme!
Víg veterán ott
Ropja a táncot;
Csontja csörög? Csak az érme.
Négyet kongat az óra,
Zeng a Halál bolerója;
Táncol a szajha,
Bár megaszalva
Csügg le a bőre a sárba.
Járja a dalnok,
Botfülü zsarnok
Húzza a sírba, hiába.
Ötször kondul az óra,
Bong a Halál bolerója;
Járja a pásztor,
Szent szava kámfor;
Széled a szélbe a nyája.
Járja a titkár,
Ő se okít már,
Vagy csak a táncfigurákra.
Hatszor kondul az óra,
Elnémult a Halál bolerója;
Vissza a sírba,
Zárul a kripta;
Hess! takarodjon a lélek!
Már a kakas szól,
Száll a pimasz szó:
Újra hazudja a létet.