1867

Az éji kert ölén, hol érik már a mangó,
     táncolja Miksa azt, mi majdan lesz a tangó.
Az árnyék bumerángja vissza-visszaringó,
     s mint hónaljban, a hõ épp harminchat fokos.

Villog hol itt, hol ott a mellény hófehéren.
     Mint bonbon, olvad egy mulatt leány a kéjben,
szuszogva édesen a férfi édenében.
     Ahol kell - szõrös, ahol kell - sikos.

Az éji csend ölét a dzsungel árnya óvja,
     és Juarez, ki a progresszió motorja,
a peonoknak, kiknek nem volt két pesója
     se tán soha, az új puskákat osztja szét.

Závárzat kattan; egy kockás lapú füzetbe
     a fegyverszámokat Juarez feljegyezte.
S az ágon trópusi tarkán csücsült felette
     egy papagáj, és dalolt eképp:

A gõg, amely csupán a rózsákat szagolná,
     nem jobb, de tisztességesebb a honfi-póznál.
S ebbõl is, abból is vér, könny dagad folyóvá.
     Fõként a trópuson, hol a halál is, ó,

úgy terjed, mint a légyrajokkal a ragály, és
     akár egy felkapott, új, kávéházi frázis,
és ahol háromszemûek a koponyák is,
     és mindegyikben - dús fûcsomó.

                                                                                                       1975

 JEVGENYIJHEZ

Mexikóban felmásztam a piramisokra.
Kifogástalan geometriai forma
mindegyik a Tehuantepec-földszoroson szerte.
Jó volna hinni, valamennyit egy ûrbéli nép emelte,
mert efféléket rabszolgák építenek különben.
S kõgombák sorakoznak itt a földben.

Agyagistenkék, melyeket könnyen hamisítanak,
oly könnyedén, hogy egyre nõ a mendemonda-áradat.
Különbözõ jeleneteket ábrázoló reliefek,
egy megfejtetlen ábécé, mely körül kígyó tekereg,
egy nyelvé, melynek nem volt "vagy" szava.
Ha megszólalhatna, ugyan mit mondana?

Semmit. Legjobb esetben gyõzelemrõl
a szomszéd törzs felett, széttört fejekrõl
mesélne. Arról, hogy az áldozóedénybe
csorgatott embervér a Napistennek étke;
arról, hogy nyolc erõs ifjút ha feláldoznak este,
a napkeltét ez jobban biztosítja, mint a vekker.

Akkor már jobb a szifilisz meg az ágyútorok,
jobb Cortez is, mint ezek az áldozatok.
Ha már hollók vájják ki szemünket úgyis,
jobb, ha a gyilkos gyilkos, és nem asztronómus.
Mellesleg a spanyolok nélkül nem tudtuk volna meg,
hogy ami történt, hogyan is történhetett.

Unalmas ez az élet, Jevgenyijem. Akárhova elfutsz,
mindenhol kegyetlenség, ostobaság fogad: "Szervusz,
lám, itt vagyunk!" Lusta vagyok megírni versben.
Ahogy a költõ mondaná: "az elemekben..."
Ezt láttam én már ott is, a hazai mocsarak között.
Most kiegészítem csak: és minden délkörön.

                                                                                                                    1975

  A MOCSARAK KÖZT MEGBÚVÓ FALUT...

A mocsarak közt megbúvó falut már elfeledted,
a világvégi kormányzóságban, ahol a kertek-
ben nincsenek madárijesztõk - nincs mit óvniuk,
s hol út helyett a szurdok, rõzsegát az út.
Meghalt már Násztya néni, s nem él már Pesztyerev,
s ha mégis, részegen a földön hentereg,
vagy ágytámlánkból fabrikál épp valami furát,
talán egy kertkaput vagy viskója ajtaját.
Ott télen fát aprítanak, s csücsülnek a melegben,
s a csillag füsttõl pislog a megdermedt egekben.
És nem menyasszonyi ruha, az ablakban por ünnepe
kavarog, és üres szerelmünk hûlt helye.

                                                                                                              1975-76

Baka István home page

Kiállítások