Baka István

(Szekszárd, 1948. júl. 25. - Szeged, 1995. szept. 20.)

Nagyszülei mindkét ágon iparosok voltak. Édesanyja Tolnáról, lengyel-szerb-osztrák keveredésû családból származott, édesapja szekszárdi volt. ..." plebejus vagyok" - határozta meg önmagát, " nem vagyok sem népi sem urbánus." ..."nekem szellemi hagyományokat kellett keresnem, könyvekbõl. Tehát ami nekem hagyomány, az szinte mind könyv."
Hétéves koráig Bátán és Tamásiban laktak. 1956 márciusában költöztek vissza Szekszárdra.
Második osztályban már Vernét és Jókait olvasott, nyolcévesen verset írt.
A Garay János Gimnáziumban érettségizett 1966-ban, orosz tagozaton. Önképzõkör, színjátszókör, versmondás, zene, Tolsztoj és Dosztojevszkij eredetiben: a diákévek legboldogítóbb elfoglaltságai.
Egy év hódmezõvásárhelyi katonáskodás után, 1967-ben kezdte meg tanulmányait a JATE magyar-orosz szakán. Egyetemi éveinek sorsdöntõ pillanatai:
- 1967. Megismerkedik Ilia Mihállyal, aki elsõ verseit 1969-ben közli a Tiszatájban, s akinek figyelme egész életén át követi. "Ilia Mihály...számomra abszolút mérce."- mondja egy késõbbi interjúban.
- 1968. A csehszlovákiai bevonulás sokkja.
- 1969. Házasságot köt csoporttársával, Ökrös Tündével. /Késõbb két gyermekük születik: Ágnes (1973) és Tamás (1978)./
- 1971-1972. Az elõzõ évek rövidebb szovjetunióbeli építõtáborozásai után egy egész tanévet Leningrádban tölt. Itt elvegyül az orosz birodalom hétköznapjaiban, és életreszóló barátságot köt a periférián tengõdõ, de lázas szellemi életet élõ orosz-zsidó intelligenciával, akik beavatják a szamizdat irodalom olvasásának misztériumába. Itt olvas elõször Brodszkijt, Mandelstamot, Szosznorát. Rádöbben magyarságára, Magyarország provincia-mivoltára. Ennek hatására kezdi magát nemzeti elkötelezettségû költõnek vallani, aki azokat a létélményeit fogalmazza meg, amelyek másokéival közösek.
Akkoriban kötelességének érezte, - mivel csak a költészet politizálhatott -, hogy verseiben adekvát történelmi szituációk és személyek felmutatásával egyfajta erkölcsi tartást képviseljen. Korai költészetében így születtek meg a szerepversek. (a Vörösmarty-versek, Petõfi, Dózsa, Döbling...) "Amikor írtam - mondja a Döblingrõl -, Széchenyinek éreztem magam, de mindig annak képzelem magam, akirõl írok. Ha a történelmi alak világába belehelyezkedem, akkor tudom a legjobban kifejezni magam. Nem véletlen, hogy történelmi alakokról szóló verset - csak egyes szám elsõ személyben írok. Mert nem õt, hanem rajta keresztül magamat próbálom megfogalmazni. Akkor vagyok a legszemélyesebb, amikor álarcot veszek fel."
(A nyolcvanas évek végétől, amikor történelmi maszkokra ilyen formában már nem volt szükség, a szerepversekben más lelki tájakat kezdett bejárni. "A tétel visszafordítható - írja Gacsályi József az Új Dunatáj 1996/2. számában - : Trisztán, Thészeusz és Philoktétész vált Baka Istvánná, amiképp Yorick tarthatta kezében Hamlet koponyáját.")
Ezek már szegedi életének figurái. Két esztendõnyi szekszárdi tanárkodás után került vissza 1974-ben Szegedre. Szekszárd pedig bevonult a kisregények világába, hogy a költõ prózájában boldog kamaszéveinek, meg nem valósult ábrándjainak és városélményének színtere legyen.

Szegeden a Kincskeresõ címû gyermekeknek szóló irodalmi lap munkatársa, fõmunkatársa, majd fõszerkesztõ helyettese lett. Szerkesztõségi szobája az idõk során Szeged egyik fontos szellemi mûhelyévé vált. Megfordult itt a magyarországi és a határon túli kultúra sok-sok jelentõs személyisége: írók, költõk, zeneszerzõk, színészek, festõk, a közvetlen barátoktól (Ilia Mihály, Szepesi Attila, Nagy Gáspár, Pintér Lajos, Szõke Katalin, Zalán Tibor, Géczi János, Balog József, Pataki Ferenc, Huszár Lajos, Szörényi László, Tolnai Ottó), a mûvek útján szerzett szellemi társakig (Markó Béla, Lászlóffy Aladár, Csatlós János, Bohumil Hrabal, Gennadij Ajgi és még felsorolhatatlanul sokan mások).

Ő maga rendkívül sokat köszönhet a Móra Kollégium pezsgõ kulturális életének. A nyolcvanas évek elejétõl a kollégium Erdélyi Ágnes által szervezett irodalmi estjei és azoknak meghívott vendégei nyújtották számára azt a szellemi többletet, amelynek birtokában a vidéki írói lét válságai egyáltalán túlélhetõk.

A nyolcvanas évek végén megismerkedik a prózaíró Darvasi Lászlóval. Barátságukat "Bakó András" és "Szív Ernõ" beszélgetései teszik emlékezetessé az irodalomtörténet számára.

1993 õszén nagy sikerû mûfordítás szemináriumot indított a szegedi egyetemen. Tanítványai és korábbi Kincskeresõ-táborbeli felfedezettjei közül ma már igéretes alkotókként ismerjük Nagy Gábort, Bombitz Attilát, Fabulya Andreát.

Költészetére legnagyobb hatást mûfordító munkája mellett a komolyzene gyakorolta. Verseinek szonátaformája - saját megfogalmazása szerint - zenei hatásra alakult ki. Az egy nemzedékkel idõsebb magyar irodalomból szerette Nagy Lászlót, Kormos Istvánt, Pilinszky Jánost, Weöres Sándort, Mészöly Miklóst, Szilágyi Domokost, de hatásuk ellen védte saját egyéni költõi hangját.

Életmûve nagy utat futott be kezdeti Rilke, József Attila, García Lorca, Thomas Mann, a múlt századi orosz klasszikusok és Jeszenyin majd Bulgakov csodálatától, a vámpírtörténetek és más (távol-keleti) titkos tudományok tanulmányozásán át a mai "mágikus realizmusig" (Márquez, Borges), és a 20. századi orosz líra lágerekben elpusztított vagy emigrációba kényszerített költõinek fordításáig.

Baka Tünde

Baka István home page

Kiállítások