[Back 
to the JATE Library]

Ilia Mihály

(Tápé, 1934. szept. 29.)

irodalomtörténész, kritikus, szerkesztő. 1953-ban érettségizett Szegeden. 1957-ben magyar szakon végzett a szegedi egyetemen, ugyanott lett gyakornok, 1958-tól tanársegéd, 1964-től adjunktus, 1980-tól docens. 1965-től a Tiszatáj rovatvezetője, 1971-től helyettes főszerkesztő, 1972-től főszerkesztő. 1975-ben leváltották. 1972-ben József Attila-díjat, 1990-ben A Magyar Művészetért Alapítvány díját, 1991-ben Déry Tibor jutalmat, 1991-ben A Nyitott Társadalom Alapítvány, 1992-ben a Szegedért Alapítvány díját kapta. 1993-ban Szeged díszpolgára lett. 1994-ben Soros-életműdíjat kapott.

Főleg a Nyugat első nemzedéke, a két világháború közti magyar irodalom és a határokon túli magyar irodalom történetével foglalkozik. Részt vesz a Juhász Gyula kritikai kiadás munkálataiban, sajtó alá rendezte az Összes Művek 1-3 (versek, Péter Lászlóval) kötetét, 5. kötetét (Grezsa Ferenccel), 7-8. kötetét és Juhász Gyula Thermatáit (1983).
Vörös László

(Új Magyar Irodalmi Lexikon,
Budapest, Akad. K, 1994, 2. köt. 857. p.)

"Ilia Mihály...számomra abszolút mérce."

Baka István Ilia Mihályról
"A Tiszatájban engem is, mint mindannyiunkat, Ilia Mihály mutatott be. Már első, félve átadott verseimnek közlést ígért, de mégis egyre újakat és újakat kért tőlem. Egy év is beletelt, mire - 69 februárjában - debütálhattam. Évekkel később jöttem rá, ez a halogatás arra kellett, hogy Ilia szerkesztő úr meggyőződhessen róla: valóban érdemes foglalkoznia velem. Természetesen a legutolsó verseimet közölte. Én ezután jó félévig nem jelentkeztem, s amikor egyszer az utcán véletlenül találkoztam vele, rettenetesen letolt: mit képzelek, nem léggömböket akar ő röptetni, hol vannak az új dolgaim? Nem voltak, mert közben megházasodtam, anyagi és lelki gondok nyomasztottak, de az ő - szelíd természetétől szokatlan - kirohanása annyira meglepett, hogy nem mertem nem írni, nem mertem őt tovább kerülni. [...] Szegedtől én mégiscsak a magyarságomra és középeurópaiságomra való ráébredést kaptam inkább. Ilia Mihály higgadt elemzései, a tőle kapott erdélyi, vajdasági könyvek, folyóiratok nyitották ki a szememet." (Szepesi)

"Mindenesetre én Ilia Mihály alig észrevehető, de határozott szellemi irányításának köszönhetem, hogy nemzeti költő lettem (ehhez egyéni színezetként némi ezotérikát és ateizmust elegyítve), de azt is, hogy a neofita buzgóság sohase fogott el, mert én tőle azt is megtanultam, hogy magyarnak lenni ízlés kérdése is, nemcsak elhatározásé, hogy ezért "ebbe" mégse lehet úgy belépni, mint egy pártba, [...]" (Forrás)

"Ilia Mihálytól kaptam a legtöbb levelet is, bár több mint húsz éve egy városban lakunk, - azt hiszem, időnként kileste, mikor nem vagyok bent a munkahelyemen, s gyorsan bedobott az újságosládába egy-egy öt-tíz soros episztolát, amellyel új és páratlan műfajt alkotott a magyar irodalomtörténetben: a levél-epigrammát. Persze, ezekből nemcsak én részesültem (az is lehet, hogy én a legkevésbé, mivel én válaszolni se nagyon szoktam rájuk), hanem az egész világ: Uppsalától Buenos Airesig, mert Miska mindenkit ismer és számontart, akit ismerni és számontartani érdemes, jelen van levél-epigrammáival mindenütt, ahol magyarul (is) értenek, bár ő maga nyugat felé Bécsnél, kelet felé Bukarestnél messzebb sohasem jutott." (Forrás, 1994/9. 10-11. p.)


Jankovics József: Kulcs és iránytû


Baka István home page Kiállítások