Liszt Ferenc éjszakája a Hal téri házban

A gyertyaláng - rózsálló asszonyöl -

ellobban a sötétség összezáruló

combjai között. A levetett reverenda,

mint kidõlt tintatartó, éjszakával

szennyezi be a szobát. Némán fénylik

Isten díszkardja: a Tejút. Most kellene

meghallanom a szférák zenéjét, de a

mennybe, mint õsszel felázott talajba

a krumpli, belerohadtak az angyalok.

Csend van. Köröttem alszik Magyarország.

S horizontja, e csókra csücsörítõ

száj, nagyokat cuppant álmában, és

nyálát csurgatja: Légy hálás, hogy a

miénk vagy, Franci! S én hálás vagyok.

Csak meg ne lásd, hogy a rapszódiák

aranysujtása megfakult molyette

díszmagyarodon, én szegény hazám.

Bemuzsikáltalak az Európa

Grand Hotelbe, s nem vettem észre, hogy

neked a konyhán terítettek. Most már

mindegy. Aludj hát, és csak álmodd

viszontcsókját az égnek. Én

föl nem riasztlak többé. Kulcsra zárva,

mint koporsó, a zongora. A gyertya

megunt kísértését kioltva, némán

nézek a fenn rozsdásodó Tejútra,

s a térre, hol a halaskofák standjain

pikkelyek csillagképei ragyognak -

halbûzös, fejtetõre állított

Mindenség, amelyben az angyalokból

keményítõt fõznek vagy krumpliszeszt, és

a kokárda a lõlap közepe.

Baka István home page

Kiállítások