YORICK MONOLÓGJAI
Helsingõr
Viktor Szosznorának
Helsingõr homokóra
õ méri éjszakám
õrjáratok peregnek
a sikátor nyakán
a Fõ-térrõl a Dísz-tér
kelyhébe s vissza ím
kardokkal alabárddal
zörögnek perceim
kopoltyú-zsalugáter
pikkely-cserép a házon
büdös bendõbe zárva
átúszom éjszakámon
múlik az éj a hajnal
pengéje fölhastja
vér ömlik és a dánok
szétfröccsennek visítva
ó csillag-bogu háló
ki vet ki éjszaka
kit részegít a hajnal
hal-ember-vérszaga
Helsingõr homokóra
Helsingõr harcsabendõ
zörög a percek vértje
terjeng a vér a fertõ
Helsingõr hol az õrök
homokja elpereg
hol úsznak hal-dizõzök
és Hamlet-hold mereng
Helsingõr hol a görlök
girlandjain dereng
virradata a vérnek
véróra cseppre csepp
a Fõ-térrõl a Dsz-tér
kelyhébe s vissza hull
az õrjárat a vér és
ablak tátog halul
múlik az éj de véget
nem ér pereg megint
hal-Ophelia éjek
örvényében kering
Helsingõr harcsabendõ
halbél-sikátorok
terjeng a vér a fertõ
és Hamlet-hold borong
Helsingõr hol a vérem
véróra csöppre csöpp
és nem múlik az éj nem
mert Helsingõr örök
Yorick monológja
Hamlet koponyája felett
Jó gazda Fortinbras király zárás után kimehetek a temetõbe
és ilyenkor rejtekhelyérõl elõkotrom Hamlet koponyáját
a tenyeremen tartva nézegetem és beszélek hozzá
szegény Hamlet amikor még a te bolondod voltam
senki se kapott kardjához ha dánul mondtam vicceket
persze a svéd is szép sõt igazi kultúrnyelv nem úgy mint a dán
s az urak a hasukat fogva röhögnek mucsai kiejtésemen
rengeteg aranyat kapok már vettem egy kis kertes házat
Helsingõrtõl nem messze kecském van és gazdaasszonyom
az enyémnél is csángóbb tájszólással ha kimegyek mindig
friss tejet fej gyümölcsöt hoz s vacsora után lefekszik velem
de te mégis hiányzol néha Hamlet jó uram utcákat
neveznek el rólad de azt hogy utca svédül írják
ez vicces is és szomorú is de meg lehet szokni
a hivatalos krónikákban sovány búskomor és filosvéd vagy
holott én emlékszem kövér voltál harsány és kivörösödött
arcodról vívás közben csorgott a verejték
várt is a mérgezett kendõ anyád kezében de te elhárítottad s tovább
küzdöttél mint bocsáss meg a hasonlatért a hízott patkány
ha sarokba szorítják más ivott a mérgezett kupából
más halt meg a mérgezett hegyû tõrtõl téged voltaképpen
a guta ütött meg öt perccel Fortinbras jövetele elõtt
meg azt hiszem az undor és a kétségbeesés hogy
EZEK EZEKKEL EZEKTÕL ÉS RÁADÁSUL DÁNOK
én tudom nem volt igazad s hogy benned a svéd imperializmus
szálláscsinálóját látták meg egyébként is túl sokat fecsegtél
mindegy én szerettelek bár oly rosszul epigonizáltál
a tõlem hallott vicceket sütötted el a tõlem látott
grimaszokat utánoztad de milyen ügyetlenül és
milyen erõltetetten és érezhetõen viszolyogva
a felvett szereptõl ahogy egy profi sohasem
mert tiszteli a mesterséget mint én a királykodást
habár a lelkem legmélyén kiröhögöm de kár most
még ebbe is belemenni elég hogy a
te koponyád van a kezemben s nem az enyém a tiédben
elképzelem milyen nagyképû bölcsességeket szavalnál
a helyemben amíg én bocsásd meg ezt az álszerénységet
csak nézek üres szemgödreidbe számlálom csorba fogaid
tapintom orrcsonkodat és a sárga vázra
próbálom visszarakni képzeletben
a húst a bõrt haj- és szõrszálakat s ama
vizenyõsszürke alkoholtól párás
és mégis értelemtõl csillogó szemeket amelyekbe néztem egykor
igen akkor is amikor tudtam már fényüket kioltják
hamarosan s kialszik vélük Dánia
fénye örökre bár még az se biztos.
Ophelia
(Yorick második monológja)
Mindig fehér ruhában jártál bár olyan
áttetszõben hogy átsötétlett rajta
hónalj- és ágyékszõrzeted s gyakorta megnyalt ajkaid
úgy csillogtak akárcsak a kívánás
nedvében ázó függõlegesek - bocsáss meg
hogy önkéntes halálod után ily szeméremsértõ
kifejezésekkel emlékezem meg rólad ám ez az igazság
mindenki észrevette tán csak Hamlet nem ki fatökû volt
vagy a fatökûséget is tettette
mit tudom én bordélyba járt-e s melyikbe engem nem vitt magával
én utánad lopództam amikor te utána lopództál
s kilested groteszk taglejtéseit kihallgattad a dünnyögését
s nem sejtetted hogy tudja figyeled és szorgosan jelented
atyádnak bátyádnak szándékod szerint szeretõ aggodalomból
felség- és istensértõ szavait tenéked ez a játszma
túl bonyolult volt nem fogtad fel hogy csupán
szócsöve voltál minden intrikáját
te közvettetted aki csak a depresszióját
akartad orvosolni hívén
hogy minden férfiõrület jege elolvad végül a
megfelelõ leányhüvelyben ó ha engem
kívántál volna magadba fogadni
MICSODA KARDJA LENNÉK MOST AZ ÚRNAK
de ebben is más volt a sorsom gy
lehettem tárgyilagos szemtanúja és
egyetlen túlélõje a tragédiának
melyben te végig öntudatlanul
s szereptévesztve hulltál a halálba
inkább simogatnád a púpomat
esténként a kötésed félretéve
és bámulnánk a kandalló tüzében
Hamlet kibomlott ingét elmerengve
néha szeretkezés helyett is.
Fortinbras
(Yorick harmadik monológja)
Ül Hamlet atyjának királyi székén
az ifjú Fortinbras svéd-dán király de egyelõre csak
félseggel gótikus hazája fiaként még
idegen néki a mi reneszánsz
pompánk húszféleképp értelmezhetõ szavaink
ahogy a nyaklevágást elkerüljük egy-egy szellemes
hízelgésnek de gúnynak is ható
ám mindenesetre zavarbaejtõ fordulattal
ó ezek a fordulatok tõlem tanulja
most Fortinbras az udvari beszédet
tõlem aki egyszerre pótolom
s parodizálom a többé-kevésbé már kiirtott
tõsgyökeres arisztokráciát
igen nekik a tõvel és gyökérrel
még sok bajuk lesz bár oly tanulékonyak
s hatékonyabbak is elõbb kapnak a kardhoz
de már selyemkesztyûben mint a dánok
Fortinbras engem õszintén szeret
mivelhogy egykor Hamlet bizalmasa voltam
Hamlet igen no persze Hamlet más volt
mint ezek a svéd bugrisok az összes seggnyalót
kirúgná hogyha barátja lehetne
de hát hogy is hiszen nem él már és ha élne is
legfeljebb minden ötödik szavát
fogná fel 'sz fingja sincsen Arisztotelészrõl
s Platónról kikrõl mellesleg nekem sincs
de tódtok és lódtok hogy a kedvébe járjak
idõnként oly fennkölt vagyok mint egy professzor
s ilyenkor arra figyelmeztetem hogy
ne túrja orrát és ne köpködjön a szõnyegekre
ott van a köpõcsésze mit Cellini mester
szenteltvíztartónak csinált megfelel hát e célra is
s hogy tartja azt a jogart Hamlet még a farkát
is elõkelõbben fogta a piszoárban
mivelhogy nem a fal mellé járt mint a svédek
így oktatgatom Fortinbrast naponta
de persze viccesen hogy meg ne bántsam
s ha már nagyon elszemtelenedem
jõ Rosenstern és Guildencrantz a két hû
svéd udvaronc S LETILTANAK EGY HÉTRE.
Tíz év múlva
(Yorick negyedik monológja)
Helsingõrben hideg van reggel óta járom
az utcákat zsebemben sültkrumpli egy kétdecis rum mégis
átjár a szél és már alig tudok vigyázni hogy ne dánul
káromkodjak minden szembejövõben
svédet sejdítve netán magára veszi mivel nem érti
de hát nem hordhatok magamnál nyelvkönyvet minden szitokhoz
ezt megérthetné Fortinbras is aki az utóbbi
idõben humortalan lett alig hivat magához
s akkor is kérdezget csak hagyjuk most a vicceket Yorick
igaz-e hogy Laertes a húgát is ezért akarták Hamlet nyakába varrni
meg hogy Horatio a wittenbergiek beépített embere volt
és hogy Polonius a fia révén tartott fenn gyanús
kapcsolatot a franciákkal maradhattak-e ügynökök a
városban szaglászd ki Yorickom benned megbíznak hiszen bolond vagy
így hát a kocsmákat járom és dánul rendelek de ettõl
úgy látom még jobban megijednek az emberek és távolabb
húzódnak tõlem mert csak svéd lehet ki
ily magabiztosan és ráadásul akcentus nélkül beszéli
a régi államnyelvet az ilyen a képzõben tanulta
Hamlet komám tíz évvel éltelek túl
de beleimben a halál lakik már
hol itt hol ott bukkan fel bújócskázik még velem
vesém herém is mûködik s csak nagynéha tiltakozik a májam
igaz gyakorta véreset szarok de ez nem tartozik rád
nem is tudom már minek hoztam szóba hidd el nem azért hogy
sajnáltassam magam spionná züllesztett bolondot mûvészt
mert az voltam ugye az voltam Hamlet valaha
abban az édes rothadásban abban a befülledt
zsíros nász-szagban amely Claudius palotájának minden zugát
belengte s egyszerre elringatott s felháborított
micsoda bon-mot-k micsoda szonettek
micsoda remek színházi premierek
születtek most meg trombitanyálízû
a költészet is amely a felszabadítók
dicséretét zengi egyre több új fordulattal hogy lassan már nem is
tudom KINEK AZ ANYANYELVÉN
Yorick arsch poeticája
Anus-arcú idõkben írom én
s eresztem szélnek arsch poeticámat
Hamlet halott a Múzsa rusnya vén
szipa s reám fenekedik a bánat
a vár fokán merengek állva mint
az alkonyat borának fokolója
keblem kiholt csupán egy árva fing
szárnyal belõlem kéményrõl a gólya
aszongyák rólam vulváris vagyok
Yorick komám a te pennád a pénisz
de ha muszáj akárha kondomot
az öncenzúrát húzom rája én is
és lesz a lírám gyönge szirmu lonc
s illatozó akár a kert izsópa
szagolva azt a kényes udvaronc
úgy érzi lágy homokkal várja tópart
hol õ a kedvesével andalog
fiú vagy lány oly mindegy én amondó
vagyok s a partner vékonyan visong
mongyõ mi fröcsent rám csak tán nem kompót
Anus-arcú idõkben rom a
szelekkel szálló arsch poeticámat
nem rothad a laurusom csak a
husom belém csavarodott a bánat
s bár nem Damoklész kardja leng fejem
fölött csak rozsdás svéd halef azért
nem tagadom meg égi lényegem
s nem keverem össze szarral a vért.
Yorick alkonya
Úgy nézek mindenre akárha most elõször
látnám holott talán utolszor láthatom
ténfergek sötét folyosókon végigbaktatok
a zab- s lótrágyaszagú hátsóudvaron
a strázsák alabárdnyelükkel fenéken billentenek
nem tiltakozom és nem mondok viccet sem hogy e
megaláztatást ellensúlyozzam nem érdekel sem
a szolgák jóindulata sem uraik kegye
megállok a szemétdomb mellett nézem hogy rohangál
a kakas tyúkjai között hogyan próbálja egyre
kielégteni kéjsóvár háremét a sok telezabált
tollas hurit bár fogytán már a férfikedve
akárcsak énnekem el is restellem hát magam
és továbbállok mg lassan leszáll az alkonyat
kisomfordálok Helsingõr utcáira a palotából
és nem bánom hogy tarka rongyaimon jót mulat
az utcakölykök serege s a nyomomba szegõdve
megdobál sárral csirkebéllel faggat hogy mivégett
hátamon az a szarputtony azaz a púpom én pedig
örömmel hallgatom a keresetlen dán beszédet
a sok-sok svéd finomkodás után s ha volna egy
almám bicskámmal szétvágnám s elosztanám
a gyerekek közt ám üresek már a zsebeim
néhány garas pálinkára való csörög bennük csupán
nem kedvelnek az új urak Fortinbras is halott
jó néhány éve az udvarban új francia módi járja
parfüm és csipke maitresse-ek képével dsztett bilik
s régen nem emlékeznek Hamletre s Opheliára
nyugdjamat folyóstják tán elfelejtették törölni
a kancelláriában oly nagy itt a bürokrácia
hogy elevickélhetek benne én is aki annyi
rendszerváltást túléltem már mindenesetre grácia
hogy élek még akármilyen siralmasan is tengetem
végnapjaim bár egykor a dán irodalmi nyelvet
az én anekdotáim teremtették meg de hát tudom
hogy hála s pénz helyett szegény bolond csak nyelhet
ülök a csapszékben de már csak magam elé dünnyögök
kihez is szólhatnék köröttem adás-vételrõl beszélnek
magyarázzák az adóvek svéd terminológiáját
tenyésznek magabiztosan akár a hullában a férgek
ez nem a te világod már Yorick mondom magamban
kiballagok a tengerpartra letelepszem a fövényen
és Hamlet bon mot-it mormolgatom amg leszáll az éj
s az ég falához mint spion füle félhold tapad
fehéren.