RADNAI GYULA
Jedlik Ányos

Eötvös megemlékezése

Eötvös Loránd (1848-1919) a Magyar Tudományos Akadémia 1897. május 9-i közülésén tartott elnöki beszédét Jedlik Ányos emlékének szentelte. Még nem telt el akkor két év Jedlik halála óta, de már csaknem két évtizede Eötvös vezette - Jedlik utódaként - a budapesti tudományegyetem kísérleti fizika tanszékét. Aligha lehetett volna Jedlik munkásságának elhivatottabb értékelõje. Szavai az elfogulatlanság szándékával és a személyes tisztelet hangján jelölték ki Jedlik Ányos helyét a magyar tudomány történetében. Beszédét ezekkel a szavakkal kezdte: "Jedlik Ányosról, az õ csendes mederben lefolyt, majdnem százéves életérõl és a magyar tudományosság szolgálatában kifejtett munkásságáról, az õ fényes tulajdonságairól és gyengéirõl fogok itt megemlékezni, nem magasztaló, de meggyõzõdésem szerint igazságos szavakban, hogy kegyeletes tiszteletünknek iránta kifejezést adjunk, és hogy az õ életének példájából mi is okulást merítsünk..."

Egy ember tudományos teljesítményének helyes megítéléséhez mindenekelõtt azt a történelmi-társadalmi környezetet kell megvizsgálni, amelyben élt és dolgozott. Eötvös is ebbõl indult ki: "Maholnap annak a századnak a végére érünk, melynek elsõ napjaiban Jedlik született. Az emberiség mûvelõdéstörténetében jelentõs század volt ez, melyben a múlt századok küzdelmei után végre felszabadult gondolkodás minden irányban kifejtette erejét, és különösen a természettudományokban nagyobb haladást tett, mint elõbb évezredek folyamában... Ez a nagy haladás nem egyes kiváltságos nemzeteknek, hanem a nemzetek összességének mûve: a verseny közöttök, melynek végén mindegyik féltékenyen követeli az õt megilletõ babért. Be kell vallanunk, hogy nekünk e babérból csak igen kevés követelni valónk van."

Szándékosan fogalmazott ilyen élesen Eötvös Loránd. Természettudósként és az Akadémia elnökeként is az egyenes beszédet szerette, azt is várták tõle. Valószínûleg igaza lehetett abban is, amit a régi magyar mûveltségeszményrõl s a természettudomány nehéz hazai meggyökeresedésérõl mondott: "A magyar történet- és nyelvtudomány, a jogi és államtudományok, melyek a nemzeti élethez közelebbi vonatkozásban állanak, nálunk is már régebben nyertek polgárjogot, de a természettudomány, legalább még e század elsõ felében, alig bírt mûvelõdésünk talajában gyökeret verni, s a kevesen, kik mégis mûvelték, távol a külföld éltetõ tudományos légkörétõl, segítség nélkül környezõik részérõl, valóban az úttörõk nehéz munkáját végezték."

Ilyen elõkészítés után fogalmazta meg Eötvös tulajdonképpeni mondanivalóját, mellyel programot adott a következõ évszázad Jedlik-kutatásaihoz:

"Jedlik is így magára hagyatva járt öncsinálta útján, és mégis nemegyszer azon nagy fölfedezések nyomán haladt, melyek e századnak dicsõségét teszik. Õ sokat keresett és sokat talált, de mert maga nem hirdette, honfitársai nem vették észre, a külföld nem látta az õ találmányait, azért a világ tudományos irodalmában a neve alig fordul elõ a XIX-ik század fölfedezõinek sorában. Amit nem tehetett meg a világ, mert nem tudott róla, tegyük azt meg legalább mi. Írjuk oda az õ nevét az õ alkotásaihoz."

World Wide Webmaster ;-) webmaster@www.bibl.u-szeged.hu

Vissza a "kiállítóterembe"