SZABADSÁGHARC 1848–1849

Vissza

ÁGOSTON : Ónod és Miskolc kapcsolata az 1848/49-es szabadságharcban (előszó)

 

„Szabadság! itten hordozák
Véres zászlóidat...”
Vörösmarty

1848-ban minden korábbinál hatalmasabb forradalmi áradat borította el Európát. Az év első harmadában egymás után tizenhárom város lett a forradalmi események színhelye. Január 12-én Palermóban, 27-én Nápolyban, február 23-án Párizsban, március 4-én Münchenben, 13-án Bécsben, 15-én Grácban és Pesten, 18-án Milánóban és Berlin-ben, 20-án Poznanban, 22-én Velencében, április 12-én Konstanzban, 26-án Krakkóban bontakoztak ki a forradalmi események. A szabadság szele eljutott Magyarországra, közelebbről Pestre.

Hazánkban már a korábbi évtizedekben folyamatban volt a polgári átalakulás, kezdve a magyar nyelvhasználat bevezetésének központi hivatalokban való alkalmazásától az országgyűlési nyelv használatáig. 1848 márciusában azonban Magyarország lett a modern eszmék legfontosabb közép-európai képviselője. A polgári átalakulás magyarországi kulcskérdése a jobbágyviszonyok felszámolása volt, de több más követelés is szerepet kapott. Érdekes módon az előzetes reformországgyűléseken az azt napirenden tartó Ellenzéki Párt legnagyobb részt jobbágytartó földbirtokosokat egyesített, s száz százalékig érintettek voltak a jobbágyviszonyok felszámolásában – mégsem törekedtek annak konzerválására.

A parasztság kérdésének a megoldatlansága mellett jelen volt a nemzetiségi probléma. Ennek elmérgesedése rendkívül súlyos helyzetbe hozta a magyar forradalmat. A különböző nemzeti igények egymással kisebb-nagyobb ellentétbe kerültek, mivel a népesség sok helyen összekeveredve lakott más népekhez tartozókkal. Ezek nem elégedtek meg nyelvük szabad használatával, hanem külön területeket akartak birtokolni és azokon saját uralmukat berendezni és érvényesíteni. A magyarság nemzeti célja viszont az ország területi egységének a biztosítása volt, nem pedig annak fellazítása. Egyébként az uralom megszerzésével a magyarok kerültek volna saját hazájukban mások hatalma alá, mint ahogy az bekövetkezett hetvenkét év múltával a szégyenletes trianoni békekötés idején.

Az 1848-ban megindult szabadságharc tulajdonképpen a már eddig említett indokokon kívül a magyar nemzet küzdelme volt először az ellene felkelt szerb, horvát, szláv és oláh nemzetiségek, majd pedig az ezeket felbujtó Ausztria és annak szövetségese Oroszország ellen. A bécsi udvarban az a titkos hatalom, amely az uralkodó mellett, mint törvénytelen tanácsadó testület állt, már a márciusi napok előtt is sok nehézséget támasztott a nemzeti követelésekkel szemben, s mihelyt a március 13-i, 15-i csapásokból felocsúdott, nyomban elkezdte aknamunkáját. Még a márciusi tárgyalásokon ajánlotta Hartig államminiszter, hogy „fel kell lázítani az oláhokat és a szlávokat, hadd merüljön ki a népek ereje az egymás elleni irtó háborúban”. A nemzetiségi kérdés éppen kapóra jött. Az udvari párt érezte, hogy ez és a közös ügyek elintézése az egész újjáalakulásnak Achilles-sarka. Ebből a célból a magyarság ellen hajtott nemzetiségek lázongása ürügyként szolgálhat a fegyveres beavatkozásra, s ezzel megsemmisítheti az eddig megadott alkotmányt és felszámolhatja Magyarország lassan kiharcolt függetlenségét. Visszaállíthatja azokat a korábbi állapotokat, amelyben a XVIII. századi osztrák gazdaságpolitika Magyarországot gyarmati állammá süllyesztette, s így tovább virágozhat a Habsburg birodalom.

A XIX. század közepén a Kárpát-medence típusa volt a gyarmati helyzetbe süllyesztett azon országoknak, melyet vasmarokkal szorít minden oldalról az idegen hatalom és kiszívja minden életerejét. Magyarország ipara kezdetleges, kereskedelme alig valamivel több. Pénzügyei züllöttek, útjai elhanyagoltak vagy nincsenek. Közbiztonsága gyenge lábakon áll. Igazságszolgáltatása a század szégyene. Közigazgatása egy századdal elmaradt a többi országokétól. Magyarország az 1840-es években tipikus gyarmatállam.

Nem csoda, ha ezt látva a nemzet legjobbjai mindent elkövettek, hogy ebből a szomorú állapotból kiemeljék az országot. Mert az 1848–49-es forradalom és szabadságharc olyan egész nemzetet átfogó mozgalom volt, amelyben a városi és falusi szegény vagy kevésbé szegény nép végső fokon alárendelte magát az intelligens osztályok felelős nemzeti vezetésének és a társadalmi osztályoktól függetlenül részt vett azon nemzeti mozgalomban, melyeket a népek értelmiségi körei indítottak el. Széchenyi írja a magyarságot felrázni akaró művében: „Istenért! Nyissuk fel szemeinket, vegyük hasznát eszünknek. Minekünk is mozdulnunk kell akár akarjuk, akár nem, s nehogy hátra felé nyomattassunk, lépjünk inkább előre!” A legnagyobb magyar anyagi jólétet is akart nemzetének teremteni, de a szellem fegyvereivel. „Csak úgy remélhetünk üdvöt, ha szellemi alapon nyugszik jelenünk és jövendőnk, ha azon emelkedik anyagi kiképzésünk s nem viszont.”

A főúr szavai ma is aktuálisan csengnek, amikor több évtized lemaradását kellett behoznunk. Társadalmi vakság, homály és mozdulatlanság ma is jellemzi sorainkat. Homály fedi a szemeket az igazság és saját helyzetünk meglátásában. Nem előre lépünk, hanem „hátra felé nyomatunk”, s megújulásunkat nem tudjuk elképzelni „szellemi alapon”. Sokan még ma is nosztalgiával gondolnak az elmúlt évtizedek szívet, lelket, értelmet bilincsben tartó időszakára. Úgy mint a negyven évi egyiptomi fogságból szabadult Izráel – elfelejtve a Fáraó munkafelügyelőinek korbácsütéseit – csak a húsos fazekakra gondolt. „Lépjünk inkább előre!”

Ónod 1848–49. évi története az előrelépés útját mutatja a későbbi nemzedékek, az utódok számára. Ennek a megállapításnak az alapját egy eddig ismeretlen, eredeti, egykorú, de közelmúltban előkerült dokumentum képezi, amelyet a szerző egy ónodi polgártól kapott ajándékba. Az Ónodról eddig megjelent írások nem foglalkoztak e történelmi nevezetességű hely eme korszakával. Az utóbbi években napvilágra került kézirat – mely közel százötven évig rejtve volt – lehetővé tette a volt mezőváros története a már említett két esztendejének bizonyos irányú és mértékű megismertetését és Miskolc várossal való kapcsolatának a feltárását.

A dokumentum az 1848/49. év katonai év kiadásait tartalmazza. 25 x 20 centiméteres nagyságú önmagából álló, első és hátsó borítóval ellátott, 16 vonalazott oldalt tartalmaz. Szélei szakadozottak, némely beírás eldörzsölt, nehezen olvasható. Csak a kiadási költségeket jegyezték fel benne napló-főkönyvi csoportosítás szerint, összesen hat tételben:

„A Város szükségeire tett napos Kiadások,
A Város dolgaiban fáradók napi díjjaira tett Kiadás,
Vegyes Költségekre tett Kiadások,
Író Eszközökre tett napos Kiadások,
Jegyző és Bíró Gyertyájára tett Kiadások,
Közben jöttek ellátására tett Kiadások.”

A tételes beírások meglehetősen szűkszavúak és önmagukban keveset mondanak.

Éppen ezért először a szabadságharc országos, borsodi és miskolci eseményeinek honvédelmi és egyéb intézkedéseivel, továbbá helyzetével párhuzamba állítva, azok összefüggéseit szemlélve foglalom össze a régi történelmi nevezetességű helység negyvennyolcas eseményeit. Másodszor a jelen történelmi ismertetés a mezőváros lakosságának azokat a küzdelmeit tárja fel, amelyekkel érvényre kívánják juttatni a mindennapi gyakorlatban is a szabadságharc vívmányait a szabadságjogok és az önkormányzatiság területén.

 

Katalógus Ágoston Tartalom
KATALÓGUS TARTALOM

 


Vissza Hadtörténeti Gyűjtemény Vissza 1848-1849