SZABADSÁGHARC 1848–1849

GELICH : Magyarország függetlenségi harcza 1848–49-ben (előszó)

Azok sorai, a kik hazánkban az 1848. és 1849-iki harczokban részt vettek, immár igen megritkultak. Ezreket közülök már régen sirhant takar s a még élők hátralévő évei is mindinkább megszámlálvák.

Mindenkinek kötelessége, a ki ama mozgalmas időket átélte, a ki az akkori rendkivüli viszonyok és bonyodalmak között müködni hivatva volt: élményei és tapasztalatai közzététele által a történelemnek megbizható anyagot nyujtani.

A történelemnek az által, hogy a politikai és katonai eseményekben részt vett felek számos műben és röpiratban álláspontjuk védelmére keltek és fegyvertényeiket leirták, bő anyag áll ugyan rendelkezésére, ámde azon iratokban, melyek közvetlenül amaz emlékezetes korszak után jelentek meg, kevés kivétellel többnyire mind azon hibák észlelhetők, melyek minden időelőtti közleményt jellemeznek.

E közlemények inkább igazoló fejtegetések, mintsem történelmi értekezések jellegével birnak, sem szenvedélytől, sem részrehajlástól nem mentek és sajnos, hogy bennök gyakran az egyéni érdek is előtérbe lép.

Egy szóval, e közleményeknél mind ama jelenségek észlelhetők, a melyek a forradalmi háborukról irt történelmi műveket jellemzik. A viszonyok higgadtabb szemlélése, a tények és egyéniségek elfogulatlan tárgyilagos megitélése közvetlenül az ily háboruk után, egyáltalában lehetetlen.

Ez többé-kevésbé minden pártra nézve áll.

Az állam belsejében duló politikai harczok, mert nagyobb elkeseredéssel vivatnak, mint a rendes háboru, rendkivüli következményeket vonnak maguk után, és megszünésükkel csak ritkán szüntethetők meg egyszersmind az azokat előidéző okok is, melyeknek tartós utóhatásai a résztvett egyének itéletére még sokáig uralgodó befolyással vannak.

Ezért nélkülözi a legtöbb azon időbeli történelmi adat a lovagias hangot és azon igyekezetet, hogy a kortársaknak hibáik és gyengéik feltárása által való netaláni megsértése elkerültessék.

Általában a történetirás, mely a lefolyt események felett még csak igen távol jövőben fog végérvényesen dönteni, itéletében káros módon megelőztetett.

Nem kevésbé áll azonban az is, hogy a politikai okok, melyek az emlitett harczokra vezettek, ama nevezetesebb mozzanatok, melyek a szellemi téren keletkezett nagy mozgalmat hadi cselekvéssé változtatták, valamint azon okok, melyek Magyarországra nézve a harczok szomoru végét előidézték, elismert történészek által már tisztába hozattak.

Ellenben hiányzik még mindig Magyarország fegyveres ellentállása valóban bámulatos szervezésének történelmi leirása nagyban és egészben.

Az a mód, a melylyel a legkülönbözőbb elemekből összealkotott, és laza kötelékben levő, – az egész országban szerteszórt véderők egy vesztett csata előidézte legkedvezőtlenebb erkölcsi befolyások és egy téli hadjárat fáradalmai alatt az általános visszavonulást eszközölték, hogy egy naponta kisebbre szoritott, – a külvilág minden segédforrásától teljesen elrekesztett területen összpontosuljon, és azután hatalmasan növekedve, egységes nagy hadsereg keretébe beillesztessék: oly szervezetről tanuskodik, mely a hadi történelemben párját ritkitja.

E szervezettel a legszorosb összefüggésben áll a magyar hadügyministerium és a nemzetőrségi tanács tevékenysége, mely eddigelé, minthogy különleg le nem iratott, egész terjedelmében még kellőleg nem méltányoltatott.

A magyar függetlenségi harcz irodalmának ez érezhető hézagait a jelenmű lesz hivatva kitölteni, melynek első kötete Magyarország 1848-diki honvédelme történeti fejlődését adja elő. Egy ország katonai szervezésének leirásával mozgalmas időkben elválaszthatlan összefüggésben áll a legfontosabb politikai mozzanatok és napi események ecsetelése, mivel azok a hadsereg kifejlesztésére, szellemére és magatartására döntő befolyást gyakoroltak és gyakran a háboru jellegét is megváltoztatták. Azért felsoroltunk hiven mindent, a mit e tekintetben fontosnak láttunk.

A mi a hadmüködési részt illeti, a magyar szabadság harczban fellépett seregek müködéséről irt eddigi jelentékenyebb müvek, a mennyiben azok a különböző hadjáratokra és hadszinhelyekre vonatkoznak, többnyire történelmi töredékeket képeznek, a melyek mostanig még egy teljes pragmatikus egészszé öseze nem foglalvák.

Rüstow az 1860-ban megjelent: „Geschichte des ungarischen Insurrektions-Krieges in den Jahren 1848 and 1849” czimü müvében a létező forrásokat ügyesen felhasználva, megkisérlette ugyan az összes magyarországi hadi eseményeket kimeritően és a valóságnak megfelelően leirni, azonban bármennyire elismerést érdemel is az egykor oly produktiv katonai iró ez irányban való törekvése, a kisérlete már csak azért sem sikerülhetett, mert igen korán irta le azon eseményeket, a melyekben részt nem vett.

Oly kizárólag csakis forrás tanulmányozások alapján irt történelmi mü, mely egy háborut ecsetel, melyben az illető iró részt nem vett, tizenegy év mulva még nem adható ki a nélkül, hogy jelentékeny hiányok ne legyenek benne.

A hadi történelem tudvalevőleg nem csupán a háboru kezdetén volt katonai helyzetnek és a hadjáratoknak leirásából; a hadászati sakkhuzásoknak és a harczászati részleteknek valamennyi tisztán katonai, a döntést előidéző mozzanattal való megvilágitásából áll, hanem a politika és az egyének is elválaszthatlanok tőle.

Nagy időnek kell eltelni, mig tájékozhatja magát a részrehajlatlan történetiró ama férfiaknak a politika terén való legpontosabb müködése, jelleme, eljárása és katonai vállalatai iránt, kik e háboru vezetésére és a legdöntőbb műveletekre határozott befolyást gyakorolnak.

Egy igen fontos politikai és katonai mozzanatot eddigelé leplező fátyolt p. o. csak most, 33 év mulva a magyar szabadságharcz néhány főembere közt folyt polemia lebbentette fel.

A magyar szabadságharczról irt s történelmi tekintetben különös figyelemre méltó katonai müvek közé tartoznak: a herczeg Windischgrätz megbizásából hivatalos források alapján irt: „Der Winterfeldzug von 1848–1849 in Ungarn” czimű mű; „Die Wintercampagne des Graf Schlik'-schen Armeekorps 1848-1849” Kocziczka Ferencztől; „Der Feldzug in Ungarn and Siebenbürgen im Sommer des Jahres 1849” a szerző megnevezése nélkül, a ki különben tudvalevőleg a Magyarországban működő cs. kir. hadsereg vezérkarának volt főnöke, néhai Ramming báró táborszernagy; „Mein Leben and Wirken in Ungarn in den Jahren 1848 and 1849” Görgey Arthurtól; – „Memoiren von Georg Klapka, April bis Oktober 1849.”„Memoiren von Georg Klapka” (második kiadás) két részben, ugyanis I. „Események 1848. márcziustól kezdve az osztrák hadseregnek Windischgrätz alatti bevonulásáig.” II. „A magyar fősereg téli hadjárata.” – „Der Feldzug in Siebenbürgen in den Jahren 1848 and 1849” Czetz Jánostól; „Szabadságharczunk történetéhez, Visszaemlékezések 1848–49-re” Jakab Elektől; „Dembinski Magyarországban,”; D. hátrahagyott iratai után összeállitotta Danzer Alfonz; „Mészáros Lázár emlékiratai,” Szokoly Viktortól; „Der Bericht über die Kriegs-Operationen der russischen Truppen in Ungarn im Jahre 1849”, hivatalos források után összeállitotta H. v. E. császári orosz vezérkarbeli ezredes stb. stb.

Ez imént felsorolt müvek Rüstow, Mészáros és Dembinski müveinek megjelenéseig az ötvenes évek elején lettek közölve és összeségökben tekintélyes történelmi anyagot képviselnek, mely azonban még gondos megrostálást igényel. Oly időben iratva, midőn sokat elhallgatni, sokat szépitgetni kellett, s a midőn a szenvedélyek még az események kizárólag katonai leirását is nagy mérvben befolyásolták, a közleményekben csak ritkán juthatott érvényre a hadmüveleteket és az előadott hadászati helyzeteket illetőleg csupán reális tényezőkre alapitott itészet, ugy hogy némelykor oly hadászati birálatokra is akadunk bennök, melyeknek alapjául nem a pillanatnyi helyzet, hanem oly viszonyok vétettek, a melyek csak később váltak ismertekké.

Hellyel-közzel oly birálatokra is találunk, melyek lényegökben merő érdekszámitásra vihetők vissza.

Az esetleges hadi helyzet sincs mindig hüségesen ecsetelve.

Munkánk második része, melynek czime: „A magyarországi hadjárat 1848–1849-ben”, a mennyire lehet, ment lesz a fennemlitett hibákból. A mi e föltevésre jogosit, az első sorban az adatok tömege, melyek rendelkezésünkre állottak és a létező történelmi források szorgos tanulmányozása, u. m.

1. Saját tapasztalásainkon alapuló, 1850-ből keltezett följegyzéseink.

2. A legilletékesebb kortársak által rendelkezésünk alá bocsátott kéziratok.

3. Az 1848–49-ki „Közlöny,” mely azonban nem tökéletes, mert csak 1848-ik évi junius havától kezdett megjelenni és nem volt elég szorgosan szerkesztve, ugy hogy más ugyanazon korszakbeli lapokat kellett segédforrásul használni.

4. Azon magyar ezredek eddig megjelent története, a melyek a függetlenségi háboruban részt vettek; a mennyiben itt-ott érdekes mozzanatokat és történetileg fontos rendeleteket tartalmaznak.

5. Azon adatok, melyekre egyes tényeket és egyéniségeket illetőleg széles kiterjedésű levelezések által szert tettünk.

A történeti adatok lehetőleg ügyes csoportositása által az olvasó birálatának előidézését tüztük ki czélul. Jelenleg sokkal kedvezőbb viszonyok közt nyulhatunk tollhoz, mert a mozgalmak óta immár lefolyt évek hosszu során át tiszta, elfogulatlan és szenvedélyektől mentes nézetek jutottak érvényre a szereplő emberekről és elmult eseményekről. Igen, a mindent kiegyenlitő idő végre a kibékülés nagy müvét is létrehozta.

Ez által véltük elérhetőnek azt, hogy előadási modorunkban oly tárgyilagosak legyünk, a minő egyáltalában egy, az általa leirt eseményekben résztvett egyén lehet.

Általában jelen müvünket a nyilvánosságnak átadva azzal senkinek sem kedvében járni, sem senkinek sérelmet okozni nem szándékunk; czélunk csupán az, hogy egy lehetőleg tökéletes adalékot szolgaltassunk a történelem számára, a mely tudvalevőleg nem kedveskedésből, hanem igazság kedveért iratik.

B u d a p e s t, 1882. november 30.

Gelich Rikhárd.

KATALÓGUS		TARTALOM