SZABADSÁGHARC 1848–1849

Vissza

GÖRFÖL – LIMPÁR : „Pacsirtaszót hallok megint” (előszó)

 

A Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség – a CSEMADOK munkatársaként két és fél évtizeden át jártam Szlovákia magyarok és nem magyarok lakta vidékeit, településeit. Útjaim során történelmünk, művelődéstörténetünk számtalan emlékével találkoztam Pozsonytól Királyhelmecig, Komáromtól Alsó Kubinig, Bártfáig. Egy idő után természetessé vált, hogy ezeket az emlékeket, emlékhelyeket fényképeken is megörökítsem. A szövetség kulturális hetilapjában, az A HÉT-ben közlésükre is alkalmam nyílott. Ozsvald Árpád és Lacza Tihamér jóvoltából így szerkeszthettem a Kő kövön..., Állj meg, vándor! és a Múltidéző című, négy éven át a lap hátsó borítóján megjelenő honismereti sorozatokat.

Később pályázati támogatások elnyerésével folytathattam a megkezdett munkát. A megörökített anyag fotókiállítássá is összeállt idővel. E kis könyvecske szintén alapítványi és szponzori, no meg baráti segítség által láthatott napvilágot. Eredetileg fotóalbumot terveztünk. A szabadságharc 150. évfordulója tiszteletére annyi új emlékhely létesült, annyi már-már teljesen eltűnt honvédsírt hoztak ismét rendbe, hogy közlésük nagyon költséges lett volna. Nem is szólva arról: ahány új temetőben megáll az ember, annyi új emlékére bukkan a 150 évvel ezelőtti történéseknek. Ekkor találkoztam a somorjai származású Limpár Péterrel, aki az Eötvös Loránd Tudományegyetem végzős hallgatójaként a szabadságharc felvidéki eseményeiről írta szakdolgozatát. A somorjai Bibliotheca Hungarica gyűjtemény igazgatójának, Végh Lászlónak a tanácsára ez a dolgozat – amely a felvidéki események első ilyen tömör összefoglalása – alkotja a most megjelenő könyv első részét. Figyelemfelhívásul pedig a nyelvhatáron kívül eső emlékművek, honvédsírok kerültek illusztrációként a könyvbe. Nem az összes, mert hatalmas az anyag. Arra törekedtem, hogy tábornok és közhonvéd, nemzetőr és '48-as követ, tisztviselő síremléke is része legyen a képanyagnak. És a szlovák vidéken található emlékművek is. Azok, amelyek a közös múltat, harcot jelképezik. Mint ahogyan az emlékhelyek ápolása, az emlékművek, sírok gondozása is közös feladatunk. Az önkormányzatoké, az iskoláké, a Csemadoké, és a most megalakult Pro Patria Honismereti Szövetségé.

Görföl Jenő

 

Katalógus Görföl – Limpár Tartalom nincs
KATALÓGUS TARTALOM

 


Vissza Hadtörténeti Gyűjtemény Vissza 1848-1849