SZABADSÁGHARC 1848–1849

Vissza

GYALÓKAY : Az erdélyi hadjárat 1849 nyarán (előszó)

 

Az 1849-i nyári hadjárat az erdélyi szabadságharcnak igen érdekes és tanulságos fejezete, de mindamellett megközelítőleg sem részesült a megérdemelt érdeklődésben. Ezt kézzelfoghatón bizonyítja az a körülmény, hogy mindmáig sincs minden részletre kiterjedő szakszerű leírása.

Különösen hangsúlyoznunk kell, hogy ebben a hadjáratban sehogyan sem lehet az 1849 március 28-ával lezárult felszabadító harcok közvetlen folytatását látnunk. Még pedig nem csupán azért, mert csaknem háromhónapi idő választja el egymástól a két nagy fejezetet, hanem más fontos oknál fogva se.

Ugyanis, a nyári hadjárat a tavaszitól teljesen eltérő erőviszonyok között, merőben új hadműveleti tervek alapján indult meg és zajlott le, így hát külön, zárt egészet alkot; letárgyalhatjuk a nélkül, hogy kénytelenek volnánk lépten-nyomon a tavaszi hadjárat eseményeibe kapcsolódni.

Ez a mostani leírás már csak rövidségénél fogva sem lehet alkalmas arra, hogy az eddigi feldolgozások minden hiányát pótolja s rendeltetésénél fogva nem bocsátkozhatik sem forráskritikai részletekbe, sem csupán a katonát érdeklő beható taktikai és stratégiai fejtegetésekbe.

Arra kellett tehát szorítkoznia, hogy a legújabb forráskutatások eredménye alapján, lehetőleg röviden összefoglalja mindazt, ami érdekes és fontos, mellőzve minden olyan régebbi vagy újabb állítást, amely az elfogulatlan történelmi kritika ítélőszéke előtt nem állja meg a helyét.

Helyes mértékre kellett leszállítani mindazt, amit költők, krónikások és újságírók vállvetve kiszíneztek a történelmi igazság rovására, téves fogalmakat oltva az olvasók táborába.

Talán nincs is a mi ezeréves hadtörténelmünknek még egy olyan fejezete, amelyről annyi valótlanságot írtak volna össze, mint az 1848–49-i szabadságharcról. Ennek jórészt a forrásanyag elégtelensége volt az oka. Hiszen tudjuk, hogy a bécsi Hadilevéltárnak idevágó, minden másnál fontosabb és gazdagabb iratgyüjteménye csak 1920-ban nyílott meg teljesen a kutatók előtt. Az osztrák hivatalos hadtörténetírás korábban is felhasználta ugyan, de mert ezek a feldolgozások nem hízelegtek a mi nemzeti hiúságunknak: a magyar közönség jobban hitt a valóságot kevésbbé megközelítő, nagyobbára emlékezetből s gyakran csak évtizedekkel az átélt események után papírra vetett feljegyzéseknek, amelyeknek katonai téren rendszerint járatlan írói, hogy népszerűségre tegyenek szert, bővebb teret juttattak a képzelőtehetségnek, mint a tárgyilagos megállapításoknak.

Ilyen úton-módon – részint jóhiszemű tévedés, részint szándékos ferdítés alakjában – temérdek hamis állítás jutott be az erdélyi szabadságharc leírásába, s így a köztudatba is. Már pedig a meggyökeresedett téves hitet nagyon nehéz kiirtani, még akkor is, ha könnyűszerrel bizonyítható, hogy az úgynevezett «hiteles szemtanúk» jókora része ott sem volt azokban a harcokban, amelyeket személyes élményként írt le az utókor számára.

Ez a könyv a szigorúan vett történelmi igazságra vagy Iegalább is annak megközelítésére törekszik. Egyforma tárgyilagossággal igyekszik bírálni a magyarok, az oroszok és az osztrákok viselt dolgait, abból az alapból indulva ki, hogy a történelmi események hamis beállításával, hibáink és tévedéseink palástolgatásával, úgyszintén az ellenség oktalan ócsárlásával, csak csaljuk önmagunkat. Hibátlan háború vagy hadjárat nem volt és nem is lesz soha, s a botlások és tévedések – amelyek a maguk idején katasztrófát is okozhattak – a későbbi nemzedéknek okulásul, intő például szolgálhatnak.

Nem szorul bizonyításra, hogy az 1848–49-i szabadságharc történetéből, a mai viszonyok között, taktikai téren alig hasznosíthatunk valamit. Ellenben annál tanulságosabb stratégiai szempontból, éppen a most tárgyalandó erdélyi nyári hadjárat, mint az úgynevezett aktív védekezés jellemző példája, amelyhez Bem talán Napoleon 1814-i hadjáratából vette a mintát.

S ha el is hagyjuk azt a sok mendemondát és túlzást, amely «Bem apó» alakját környezte, semmivel sem csorbítjuk az ő nagy érdemét, amellyel jogcímet szerzett arra, hogy erdélyi haditetteivel 89 hosszú év elmúltával is foglalkozzunk.

Most még csak annyit kell megjegyeznünk, hogy a leírás során bizonyos egyenetlenség nem volt elkerülhető, mert egyik eseményről több, a másikról kevesebb hiteles adatunk van s korántsem állíthatjuk, hogy éppen a legfontosabbakról tudunk legtöbbet.

Nagyon kívánatos lett volna valamennyi nagyobb ütközetnek térképen való ábrázolása, legalább is a kezdőhelyzetre vonatkozólag. Ámde ezt a legtöbb esetben megakadályozza az egykorú vázlatoknak vagy legalább is szakszerű, tehát szabatos leírásoknak hiánya. Már pedig csakis ilyen segítőeszközök birtokában lehetne a csapatok pontos felállítását a térképen rögzíteni.

Ezért, a segesvári és a sepsiszentgyörgyi (harmadik) ütközetet kivéve, az egyes eseménycsoportok színhelyének egyszerű áttekintő vázlaton való ábrázolására, továbbá lehetőleg egyszerűsített hadműveleti- és helyzetvázlatokra kellett szorítkozni.

Ez azonban még nem elegendő a szöveg teljes megértéséhez. Elő kell venni tehát Erdély térképét is, amelyen a vázlatok szűk keretén kívüleső hely-, hegy- és folyóneveket is meg lehet találni. Erre a célra az 1 : 750,000 arányú katonai áttekintőtérkép a legalkalmasabb.

 

Katalógus Gyalókay : Az erdélyi hadjárat... Tartalom
KATALÓGUS TARTALOM

 


Vissza Hadtörténeti Gyűjtemény Vissza 1848-1849