SZABADSÁGHARC 1848–1849

GYALÓKAY : Az első orosz megszállás és Erdély felszabadítása (előszó)

Az 1848/49-i erdélyi hadjárat a magyar szabadságharcnak egyik nagyon érdekes és tanulságos, de részben tisztázatlan fejezete is.

Elegen foglalkoztak ugyan vele, szakemberek és műkedvelők egyaránt, de egyiküknek se sikerült a lépten-nyomon észlelhető tévedéseket helyreigazítania s a minduntalan mutatkozó hézagokat kitöltenie.

A baj oka amazoknál a forrásanyag fogyatékossága és megbízhatatlansága, emezeknél pedig még a tárgyilagosság és a katonai szakismeret hiánya is volt.

Bem, jól ismervén a magyar ember beszédes természetét, környezetével szemben is bizalmatlan és zárkózott volt. Senkit se avatott terveibe és szándékaiba, a hozzá legközelebb állott Czetzet se véve ki. Ennélfogva valóságos vezérkari főnököt se vett magához soha, mert Czetz is csak félig-meddig volt annak mondható.

Bem nagyon keveset beszélt és írt. Parancsait és útasításait ő maga adta ki – sokszor az utolsó pillanatban – mindenkor röviden, de félre nem magyarázhatóan.

Igy tehát a koholmányok világából való minden olyan leírás, amelynek szerzője már jóelőre tudni vélte Bem legtitkosabb terveit is.

Nemcsak ezekről a tervekről, de a már megtörtént eseményekről is, vajmi kevés magyar kézből származó, megbízható hivatalos adatunk van. Különösen a tavaszi hadjárat történetében mutatkozik ez a nagy hiány.

Bem akkori környezetében nem akadt senki, aki értelmes, szabatos és kimerítő harcijelentést tudott volna fogalmazni. Azok, akik ezeket írták, nem húztak határvonalat a nyilvánosságnak szánt, alapjukbanvéve semmitmondó „Hőfer-jelentések” és a kormánynak szánt hivatalos tudósítások közé. Összekeverték őket, anélkül, hogy a katonai szemponthól valóban fontos mozzanatokat felismerték és kellően méltányolták volna. Sok ilyen jelentés csak az általános frázisok körében mozog s alig van benne a hadtörténet kutatóját valóban érdeklő részlet.

Bem nem tulajdonított valami nagy fontosságot ezeknek a tudósításoknak, amelyek az ő aláírásával jelentek ugyan meg, de bizonyára nem az ő fogalmazása alapján.

A történetíró elé azonban az gördíti a legnagyobb akadályt, hogy javarészben hiányzik az erdélyi fővezérségnek a kormánnyal s az Erdélyben székelt hat kerületi parancsnokságnak a fővezérséggel való hivatalos levelezése, amelyben temérdek érdekes és fontos, ma már pótolhatatlan adatnak kellett szükségképen lennie.

Annyit tudunk, hogy Bem irattárát az 1849 augusztus 18-án történt fegyverletétel alkalmával, az oroszok foglalták le; lehel, hogy náluk is maradt, de az is lehet, hogy szétkallódott. De még csak nem is sejtjük, miként tűntek el nyomtalanul, vagy semmisültek meg örökre, a kerületi parancsnokságok irattárai. Ramming, aki mindjárt a szabadságharc lezajlása után átvizsgálta az egész magyar hivatalos anyagot is, sajnálkozva állapította meg, hogy abból bizony nagyon kevés esik az annyira érdekes erdélyi hadjáratra.Annyit tudunk, hogy Bem irattárát az 1849 augusztus 18-án történt. fegyverletétel alkalmával, az oroszok foglalták le; lehel, hogy náluk is maradt, de az is lehet, hogy szétkallódott. De még csap nem is sejtjük, mi-ként tuntek el nyomtalanul, vagy semmisültek meg örökre, a kerületi parancsnokságok irattárai. Ramming, aki mindjárt a szabadságharc lezajlása után átvizsgálta az egész magyar hivatalos anyagot is, sajnálkozva állapította meg, hogy abból bizony nagyon kevés esik az annyira érdekes erdélyi hadjáratra.¹

Arra számítottunk, hogy a bécsi Hadilevéltárnak részben már az ötvenes évek folyamán összegyűlt iratanyaga² is hozzáférhetővé válván, abból fogjuk az eddig hiányzott részleteket pótolhatni. Azonban ez a reményünk is megcsalt.

Az osztrák és orosz hadakról bőven találtunk benne ismeretlen adatokat, de az erdélyi honvédseregről, főként annak tavaszi hadjáratáról, annál kevesebbet.

Még rosszabb a helyzet, ha nem is mennyiség, de minőség dolgában, az elbeszélő kútfők terén.

Azok közül, akik állásuknál fogva az erdélyi honvédtisztikar átlagánál tájékozottabbak lehettek, az egyetlen Czetz írta meg a hadjárat történetét, de már külföldön, ahova nem sok írást vihetett magával. Igy tehát nagyobbára emlékezetből, vagy más emigránsok elbeszélése nyomán írta, meg „Bems Feldzug in S iebenbürgen” című könyvét, amely ennek következtében se nem kimerítő, se nem 'szakszerű s azonkívül – kivált a nyári hadjáratról szóló része – tévedéssel van tele.

A többieknek a tavaszi hadjárat egyik-másik részletéről szóló adatai szintén csak nagyon óvatos megrostálás után használhatók fel s hadtörténelmi szempontból legalább is 90 százalékuk értéktelen.

Legnagyobb részük 1867 után, tehát már sokkal az események után, emlékezetből íródott. Ennélfogva az, ami az ilyen mémoire-szerű feljegyzésnek értéket adhatna: a későbbi behatástól mentes, zavartalan friss benyomás, hiányzik belőlük.

Az említett okoknál fogva én se tudom egyforma részletességgel tárgyalni az erdélyi első orosz megszállás és a felmentő tavaszi hadjárat minden mozzanatát. Egyikről többet, a másikról kevesebbet tudunk; ebből tehát már önként következik a leírás egyenetlen és hézagos volta is.

A kútfőanyagban lépten-nyomon tátongó szakadékokat. csak többé-kevésbbé valószínűtlen feltevésekkel, vagy egyes krónikásoktól kölcsönzött dajkamesékkel lehetett volna áthidalnom, amitől azonban tartózkodtam.

Ilyenformán többet adok ugyan annál, ami az eddigi összefoglaló leírásokban olvasható, de mégse eleget arra, hogy a tanulmány címében jelzett eseményeknek hiánytalan, teljes képét láthassuk. Ugy érzem tehát, hogy meg kell okolnom, miért nyúltam mégis ehhez a tárgyhoz? Azért, mert meggyőződésem szerint ennek a hadjáratnak aktái alkalmasint teljesen lezárultak. Alig lehet reményünk, hogy részletesebb és megbízhatóbb, a most még fennálló hiányokat pótló adadok kerülhessenek valahonnan napvilágra. Be kell tehát érnünk azzal, ami van, bármennyire hézagos is.

¹ Der Feldzug in Ungarn und Siebenbürgen int Sommer des Jahres 1849: 25. és 479. I. [vissza]
² Ramming ezt már nem dolgozta fel. [vissza]

KATALÓGUS		TARTALOM