Gyűjteményi katalógus [Aradi Ereklyemúzeum] (bevezető)

Volt egyszer egy múzeum. Lokálpatrióták társadalmi kezdeményezése hozta létre, ami kulturális rangot adott városuknak. A történelem vihara azonban megtépázta, de el nem pusztíthatta az egykori Aradi Ereklyemúzeum gyűjteményeit. Az elmúlt évek közös román-magyar muzeológiai együttműködése nyomán pedig most – katalógus formájában – a nagyközönség elé tárhatjuk ezeket a kultúrkincseket.

Régóta időszerű már ez, mert a múzeum elhelyezésére emelt Kultúrpalota Aradon ugyan mindmáig befogadja, de már több, mint egy emberöltő óta nem tárja a közönség elé a XIX. és XX. század fordulóján összegyűjtött kultúrkincseket. Régóta időszerű egy gyűjteményi katalógus, mert bár az akkor Szabadságharcos Emléktárgyak Országos Múzeumaként megnevezett intézmény gyűjteményi anyaga képezte a szabadságharc 50. évfordulóján a Révai Testvérek Irodalmi Intézet Részvénytársaság által kiadott ünnepi díszalbum képanyagának jelentős részét, szakkatalógus azóta sem készült¹ . A Jókai Mór, Bródy Sándor és Rákosi Viktor által szerkesztett Ezernyolczszáznegyvennyolcz című, Az 1848/49-iki magyar szabadságharcz története képekben – egykori képek, okiratok, eredeti kézírások, ereklyék, nevezetesebb nyomtatványok, kiáltványok, művészi emlékek ezer képpel hangzatos alcímet viselő vaskos kötetben a gyűjtemény olyan relikviái láthatóak – amelyek többsége azóta sem publikált, s rejtve maradt a közvélemény előtt – mint Damjanich tábornok három irdatlan méretű pipája, Pikéty Ágoston tábornok aradi várfogsága alatt faragott szivartartója, Guyon Richárd tábornok tábori sipkája, gróf Hadik Gusztáv ezredes nemzetőr lovastörzstiszti deréköve, vagy Lázár Vilmos selyemkendője, amellyel szemét takarták el kivégzése során. A könyvet lapozva kiderül, hogy már a kezdet kezdetén sem egyszerűen másokhoz hasonló ereklyegyűjtemény létesítése volt a célkitűzés, hanem tudományos megalapozottságú muzeális közgyűjteményé. Ezt tanúsítja a gyűjtemény részét képező és már akkor publikált, a jeles helyi történelemtanár Laukó Albert által tervezett nagyméretű térkép is az 1848-49. Szabadságharcz főbb hadi útjai-ról. Komoly hiányosságként jelentkezik viszont az általában igen szűkszavú tárgyleírásokban gyakran előforduló tévedés, hibás meghatározás.²

E katalógus elsődleges feladatául az egykori Aradi Ereklyemúzeum ma is Aradon őrzött gyűjteményeinek regisztrálását tűzte ki. A bemutatás, a pontos leírás, a dokumentálás annak a hároméves közös munkának a nyomán készülhetett el, amellyel egy olyan adatbázist állítottunk össze, amely jó minőségű digitális fotóval kiegészítve tartalmazza a Complexul Muzeal Arad kezelésében jelenleg megtalált valamennyi ereklyemúzeumi gyűjteményi anyagot. Kiemelt célunk a figyelem felkeltése erre a felbecsülhetetlen kulturális értékkel bíró, s mindmáig inkább csak legendákkal, mint valódi ismeretekkel övezett anyagra. A gyűjtemény nagysága – összevetve a katalógus terjedelmi korlátaival – nem teszi lehetővé a történeti, s pláne az egyes szakgyűjteményi (művészettörténeti, technikatörténeti vagy numizmatikai) értékek részletes kifejtését. Sok esetben ez egyébként is további elmélyült kutatómunkát igényel még. A feldolgozást végző magyar-román munkacsoport bízik benne, hogy erre a továbbiakban is meg lesz a lehetősége, amelynek eredményeképpen számos tanulmány, album, az egyes gyűjteményrészek alapos leírása és szakmuzeológusi elemzése követheti a most megjelent katalógust. Három múzeum fogott össze annak érdekében, hogy tudományos alapossággal feldolgozzák, katalogizálják a látogatók, de még a kutatók elől is egy teljes emberöltőn át elzárt gyűjteményt. A Hadtörténeti Intézet és Múzeum szakmai irányításával folyó munka a szegedi Móra Ferenc Múzeum és a Complexul Muzeal Arad együttműködésével folyik, amelybe a Szegedi Tudományegyetem és a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársai is bekapcsolódtak.

A két kötetbe szerkesztett katalógus gyűjteményi anyagcsoportok szerint veszi számba a tekintélyes nagyságú anyagot. Mert egyértelműen leszögezhetjük, az Aradi Ereklyemúzeum gyűjteménye a legnagyobb 1848-49-es szakgyűjtemények közé tartozik, túlzás nélkül állatható egy sorba a Magyar Nemzeti Múzeum vagy a Hadtörténeti Múzeum hasonló jellegű gyűjteményi anyagával. Kialakulása különleges, mondhatni rendhagyó módon ment végbe, amelynek eredményeként egy tematikus szakmúzeum kelt életre a XX. század elején, az akkor születő új tudományág, a muzeológia legmodernebb elképzeléseinek és kívánalmainak megfelelően. Ilyen kifejezetten az 1848-49-es szabadságharc emlékeinek összegyűjtésére és kiállítására szakosodott közgyűjtemény azóta sem létesült.

A fogantatás 1881-re tehető, amikor a 19 évesen a szabadságharcban honvédtisztként Aradon harcolt, akkor már komoly banktisztviselő Lukácsy Miklós kezdeményezése nyomán megalakult a Kölcsey Egyesület, a Maros parti város kulturális és közművelődési életét négy évtizedre markánsan meghatározva.³ Elnökként Tabajdi Károly főispánt nyerték meg és a későbbiekben is többnyire sikerült elérni a megye mindenkori első emberének elnökösködését, de legalábbis támogatását. A titkár a rövidesen hírneves történész professzorrá emelkedő Márki Sándor lett, akitől Dömötör László vette át tisztét. Mindketten felkarolták Lukácsy azon törekvését, hogy az 1848-49-es szabadságharc emlékeinek gyűjtése is része legyen a múzeumi terveiknek. Az egyesület tevékenységének fókuszában ugyanis múzeum létesítése állt, részeként annak a XIX. század utolsó negyedében országszerte tapasztalható törekvésnek, amely minden kultúrára valamit is adó nagyobb városnak vagy megyének saját múzeumot kívánt létesíteni. A Kölcsey Egyesület ekkor még olyan megyei múzeumot képzelt el, amely komplex módon mutatta volna be a térség történetét, elsősorban az 1860-as évek óta kisebb-nagyobb megszakításokkal folyó pankotai ásatások eredményeire alapozva. Az ereklyemúzeumi anyag feldolgozása során így találtunk a gyűjteménytől tulajdonképpen idegen középkori ágyúgolyókra és szakállas csövekre, fegyveralkatrészekre.⁴ Mindenesetre az egyesület 1887-ben 34 múzeumi tárgya között már 4 darab 48-as relikviát (Kiss Ernő aradi vértanú honvéd altábornagy mellénye, két szurony és egy honvéd zászló közepe), 335 darabos numizmatikai gyűjteményében pedig három Kossuth-bankót tartott számon.⁵

A szabadságharc emlékeinek összegyűjtését fő feladatként meghatározó döntést két tényező együttes hatása eredményezte. Az aradi vértanúk mártírhalálának 40. évfordulós aradi ünnepsége olyan széleskörű társadalmi igényt mutatott fel a hősök kultuszának ápolása iránt, amit nem lehetett figyelmen kívül hagyni. A következő évben, 1890-ben felavatott impozáns Szabadság szobor pedig országos figyelmet váltott ki, s visszavonhatatlanul Aradot emelte a legtöbb ember szemében a szabadságharc kultuszának legfontosabb helyszínévé. S megteremtődtek a személyi feltételek is. A kezdeményező szerepet játszó Lukácsy, Márki és Dömötör mellé három olyan ember csatlakozott, akik tevékenységükkel meghatározó szerepet játszottak az Aradi Ereklyemúzeum létrehozásában. 1888-ban az egyesület kebelén belül olyan múzeumi bizottságot alakítottak, amelybe delegálták a megye és a város képviselőit is. Így kerültek a gyűjteménybe a vármegyeházán őrzött '48-as relikviák, mint a bankjegysajtó 1849 augusztusa óta ott lévő darabjai. Ez a bizottság alakult át 1891. május 21-én „szabadságharci múzeumi bizottsággá” azzal a célkitűzéssel, hogy megalapítsa az ereklyemúzeumot.⁶ Az ezt lehetővé tévő anyagi alapot a múzeumi bizottság élére kerülő Varjassy Árpád kitűnő szervezőképessége teremtette meg Zichy Mihály nemes felajánlása nyomán. Az orosz cár udvari festőjeként működő jeles művész két allegóriát alkotott Szentpéterváron. Az egyik „Múlt” címmel a levert magyar szabadságharcot, a másik „Jelen” címmel az 1867-es kiegyezéssel felemelkedő nemzetet jelképezte. A metszeteket az egyesületnek ajándékozta sokszorosítás és árusítás végett, s a befolyó teljes jövedelmet az ereklyemúzeum megteremtésére ajánlotta fel. Az alkotások meglepően nagy számban fogytak, a vásárlói pontosan tudták, hogy ezzel a múzeum létesítéséhez járulnak hozzá.⁷

1891-et tekinthetjük az Aradi Ereklyemúzeum születési évének, de hogy a közönség által is látogatható igazi múzeummá váljon, ahhoz még meg kellett nyerni védnökül az egykori honvéd vadász hadnagyból komoly pénztőke fölött rendelkező nagyvállalkozóvá emelkedett Lévay Henriket. A kereskedelmi ügyletei révén jelentős vagyont szerző, s ezáltal báróvá is váló főrendházi tag szerteágazó üzleti kapcsolatai talán hatékonyabbá tették a gyűjtés országossá szélesítését, mint adományai.⁸

1892. október 6-én léphettek be az ideiglenes elhelyezést kapó ereklyegyűjteménybe az első látogatók, 1893. március 15-én pedig sor került a hivatalos megnyitóra is. Az óriási érdeklődésre jellemző, hogy első nap több mint 500 ember tekintette meg a gyűjteményt, amelynek a fejlesztése lendületesen haladt tovább. 1903-tól már kormánytámogatást is kap évi 600 korona segély formájában, s ekkor már a Kölcsey Egyesület elnökségét is ellátó Varjassy hivatásos muzeológus biztosítását kéri. A gyűjtemény pedig egyszerűen kinövi az ideiglenes elhelyezési körülményeit, így 1909-ben Arad városa határozatot hoz az Aradi Ereklyemúzeumot is befogadó Kultúrpalota megépítéséről, amit 1913-ban vehet birtokába a gyűjtemény. Az impériumváltást követő időszakban is háborítatlanul a helyén maradt, s a hivatalos átvétel során a múzeumokat felügyelő román adminisztráció a múzeum számban legnagyobb gyűjteményi egységeként 3916 ereklye tárgyat regisztrált.⁹ Még a szocializmus térhódítását is többé-kevésbé töretlenül túlélték a 48-as tárgyak forradalmi kiállításba csoportosítva, a Ceausescu-diktatúra azonban a raktárak mélyére száműzte gyakorlatilag valamennyit.¹⁰ Csak az 1990-es évek közepén nyílt mód rövidebb kutatásra a kedvezőtlen körülmények között tárolt gyűjteményben a szabadságharc 150. évfordulójára való kiállítástervezés jegyében.¹¹

Az egykori Aradi Ereklyemúzeum gyűjteményi anyagát (beleértve a múzeum későbbi működése során gyűjtött és ide sorolt tárgyakat és dokumentumokat is) a tudományos feldolgozás során alkalmazott módon tárgycsoportokra bontva mutatja be a katalógus két kötete. Az első kötet a tárgyi anyagot, ahol mindegyik tárgycsoportban kiemelt figyelemmel kezeltük a vértanúkhoz és a szabadságharc vezető személyiségeihez kötődő relikviákat. Itt kell megjegyezni, hogy Aradon sem tudták elkerülni az ereklyegyűjtés szinte mindig bekövetkező buktatóit, így a tudományos feldolgozás eredményeképpen megállapítást nyert egyes tárgyakról az adott személyhez való tartozás lehetetlensége, másokról a szabadságharcnál jóval későbbi keletkezés (pl. Leiningen tábornok egyik szablyája – 1129. lelt. sz.). Mindazonáltal le kell szögezzük, hogy közkeletű neve ellenére az Aradi Ereklyemúzeum sokkal több volt, mint ereklyetárgyak bemutatója, így a gyűjteményi anyagban az ereklyéken túl is nagyon sok különleges megbecsülésre érdemes tárgy van (mint ahogy azt hivatalos elnevezése Szabadságharcos Emléktárgyak Országos Múzeuma is sugallja).

Ilyen a fegyverek közül egy magyar műhelyben készült, duplacsövű puskára tűzhető szurony, amely önmagában testesíti meg a sebtében kialakított fegyvergyártás kreativitását. A feltűnően nagy számban előforduló francia gyártmányú gyalogsági puskák pedig nagyon gondolkodóba ejtőek, ami további kutatásokra sarkallja a fegyvertörténészt. Az egyenruhák és katonai felszerelések közül rendkívül figyelemre méltó a történeti emlékezetünkben alig megőrzött temesvári vértanú, Hruby Gyula huszárőrnagy felszerelési tárgyai. Guyon Richard tábornok és a lengyel vértanú Miaczyslaw Woroniecki alezredes sapkái a honvédtisztek öltözködésének szertelenségére, míg a huszárdolmányok, honvédtiszti atillák egy komoly reguláris haderő szervezettségére mutatnak. Utóbbiak közül szenzációsnak ígérkezik egy honvéd gyógyszerészi tiszti atilla léte, miután eddig nem tudtunk arról, hogy gyógyszerészek is voltak a honvéd tisztikarban!¹² A honvédzászlók feldarabolásának valóságát bizonyítja a 49. honvéd zászlóalj egyik zászlódarabja. Különlegessége, hogy a zászló egy másik darabja a Hadtörténeti Múzeumba került, a harmadikat pedig (ami megjárta Amerikát is) ugyanez a közgyűjtemény szerezte meg 1989-ben a zászlóaljparancsnok unokájától. Rendkívüli fontosságú a szabadságharc tárgykultúrája vizsgálatához az egyetlen teljes épségben megmaradt huszárnyereg, és aranybánya a történeti kutatás számára a pecsétnyomók majd félszáz darabos kollekciója, ahol még „költői” pecsétnyomó is megtalálható.

Az emléktárgyak kiemelkedő fontosságú darabja a képviselőház utolsó csengettyűje, Petőfi Sándor tökéletes épségben megmaradt mintás dohányzacskója, s talán a legérdekesebb tárgyegyüttes, Rákóczy-Parcsetich Hugó nemzetőr őrnagy aradi várfogságban használt eszközei az arckép készítéshez és emléktárgyak gyártásához, amelynek fáradhatatlan mestere volt. És a grafikák között ott találjuk az általa készített teljes arcképsorozatot, a honvédsereg – kivégzésüket éppen, hogy csak elkerülő – legfontosabb parancsnokainak korabeli ábrázolásait. De ez már a második kötetben található, az iratok, nyomtatványok és fotók társaságában.

A képzőművészeti anyagból nagy történeti értékkel bírnak azok az emlékmű- és szobortervek, ún. kisminták, amelyek arról tájékoztatnak milyennek tervezte a sajnálatosan korán elhunyt Huszár Adolf az aradi Szabadságszobor eredeti változatát, milyen lett volna a budapesti Kossuth téren felállítani tervezett szabadságharc emlékmű, vagy milyen volt az 1919-ben ledöntött branyiszkói emlékmű. A gipsz modellek sajnos erősen sérültek.

A fotók közül kiemelkedő fotótörténeti értékkel bírnak a daguerrotípiák, különösen a honvédtiszteket ábrázolók, amelyek felbecsülhetetlen értékű információt szolgáltatnak a korabeli katonai viselettörténeti kutatásokhoz.

A nagyobb irategységek közül információgazdagságában kiemelkedőnek számít Vukovics Sebő királyi, majd országos biztos délvidéki vármegyékkel folytatott, a szerb felkeléssel kapcsolatos levelezése. A történeti kutatás szempontjából legfontosabb anyagcsoport; a 95., a 204. és a III. hadtest egyik zászlóaljának parancskönyve. Különleges anyag Sárosi Gyula költő naplója, személyes feljegyzései. A nyomtatványok között meglepő módon igen jól reprezentált röpirat és falragasz anyaggal a bécsi forradalmak története.

A szerkesztésben itt és most csupán arra törekedhettünk, hogy az egyedülállóan sajátos aradi ereklyegyűjteményt a maga teljességében és heterogenitásában tárjuk a közönség elé. Az auktorok – muzeológus, történész, levéltáros, művészettörténész vagy fotótörténész – látásmódjának sokfélesége, illetve eltérő megközelítésmódja kihatott a feldolgozás mikéntjére, információmennyiségére. Ennek következtében születtek meg különböző felfogásban az egyes leírások, ami különösen érzékelhető a „sokszerzős” kéziratos és a nyomtatott dokumentumok esetében. Így tükröződhet a gyűjteményi anyag sokfélesége a szerzők munkamódszerének változatosságában is.

A szűknek bizonyult projektkísérő katalógus-kötetek terjedelmi korlátai ez egyes szerzők kezét erősen megkötötte. A leírások túlnyomó részénél emiatt maradtak ki – ahol ez megnevezhető volt – a méretezések, illetve a nemzeti kegyelet által ereklyévé avatott tárgyak és a dokumentumok azonosításhoz szükségesen túli tartalmi kifejtések, a proveniencia, az egyes személyek életrajzi adatai, az elvárható irodalmi hivatkozások sora, a keresést megkönnyítő hely- és névmutatók. Az iratok és nyomtatványok esetében csak az alapadatok közlésére szorítkoztunk, mivel válogatott anyagát jelen munkával párhuzamosan Okmánytár címmel külön kötetben adtuk ki.

A tárgycsoportokra bontott gyűjteményi anyag közreadása egy-egy egységen belül azonos szerkezeti felépítést követ az alábbiak szerint:

Fegyverek csoportosítva.
1. Leltári szám
2. Megnevezés kormeghatározással
3. Leírás
4. Méretek

Szimbólumok és emléktárgyak leltári szám sorrendben.
1. Leltári szám
2. Megnevezés
3. Leírás

Falerisztika
1. Leltári szám
2. Megnevezés
3. Leírás
4. Méretek
5. Megjegyzés

Képzőművészet csoportosítva.
1. Leltári szám
2. Készítő, mű címe
3. Felirat, jelzet
4. Anyag vagy technika
5. Egyéb készítési információk

Fényképek leltári szám sorrendben, bevezetővel.
1. Leltári szám
2. Megnevezés
3. Leírás
4. Felirat
5. Készítési hely és idő; technika; méret 6. Keretezés

Kéziratok és nyomtatványok kronológiai sorrendben.
1. Keletkezési, illetve kiadási hely és idő
2. Megnevezés
3. Terjedelem, készítési mód, illetve nyomda nyelv
4. Leltári szám
5. Szócikk szerzők monogramja

A katalógus képanyaga digitális fototechnikával, illetve szkenneléssel készült, a műtárgyak többsége restaurálás előtt áll.

Az egykori Aradi Ereklyemúzeum gyűjteményének feldolgozása, majd katalogizálása során nagyon sok segítséget kaptunk román és magyar múzeumi munkatársaktól egyaránt. A szerkesztő, úgyis mint a program tudományos vezetője kedves kötelességének tesz eleget, amikor e helyütt köszönetet mond Bartha József, Natalia Dascal, Delia Kelemen, Felicia Oarcea, Luminita Padorean és Adriana Pantazi (Complexul Muzeal Arad) értékes közreműködéséért a gyűjteményi anyag feldolgozásában; Kerekes Lászlóné (HM HIM Hadtörténeti Múzeum), Császár Attila (Móra Ferenc Múzeum), Emanuela Bundea, Florin Hornoiu, Florin Marginean, Adelina Stoenescu (Complexul Muzeal Arad), Lendvai Beatrix és Rotár Krisztina (Szeged), továbbá dr. Pálfi Sándor (Pécska) komoly technikai segítségéért; a restaurátorok Georghe Petrisor, Grigore Chesa, Ioan Paul Colta, Calina Comarnescu, Michai Martin, Alina Mladin, Radu Tunaru (Complexul Muzeal Arad) és Katkóné Bagi Éva (Móra Ferenc Múzeum) gondos műtárgy-előkészítő munkájáért. Külön köszönet illeti a projektmanagert, Oláh Imrét.

¹ Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 150. évfordulójára a budapesti Hadtörteneti Múzeumban megnyitott nagyszabású kiállítás katalógusában kaptak helyet a kiállításon szereplő aradi tárgyak, és a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum emlékkiállítására kölcsönzött gyűteményi anyag közzététele jelentették az első lépéseket a szakkatalógus felé. Ez azonban a gyűjteménynek csak a töredékét érintette a két kötetben. „Fényesebb a láncnál a kard...” Emlékkiállítás az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc 150. évfordulójára. (szerk. Cs. Kottra Györgyi) Budapest, 1999. c. kötet az egykori Aradi Ereklyemúzeum 48 válogatott műtárgyát írta le négy fotóval kisérve, míg a "Rabok legyünk vagy szabadok". Kiállítás az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 150. évfordulójára (szerk. Kocsor János) Békéscsaba, 1998. c. kiadvány 33 tárgyat és 1 tárgyegyüttest mutat be kitűnő fotókkal kísérve. Jelen munka elkezdésekor jelent meg a metszet anyagból egy válogatás, Felicia-Anete Oarcea: 1848-1849 in memoriam. Lirografii din Coleaia Comlexului Muzeal Arad. Arad, 2008. [vissza]

² Jórészt a kötetben publikáltakat ismétli az aradi Zlinszky István és Társa által kiadott Az aradi vértanúk és ereklyéik – a Szabadságharci Ereklyék Aradi Országos Múzeumában őrzött emléktárgyak és képek rajzaival. Arad, é. n. A 114 oldalas kiadvány 22 nagyon rossz minőségű fotón 46 tárgyat közöl, s a szöveg illusztrációjaként a gyűjteményben őrzött 11 metszet és festmény, valamint a vértanúkat ábrázoló 13 dombormű nyomán készült rajz szolgál. Viszont értékes leírásokat ad a tárgyak mintegy felének históriájáról, a gyűjteménybe kerülésükről. [vissza]

³ Lukácsy személye kevésbé ismert az Aradi Ereklyemúzeum életrehívásán munkálkodók között, pedig nem csak a kezdeményező volt, de a későbbiekben is, mint az Aradi Első Takarékpénztár igazgatója igazi motorja volt a gyűjtésnek és meghatározó alakja a város kulturális életének színdarabokat írva és dalárdát alapítva. Erről Lakatos Otto: Arad története. Arad, 1881. II. k. 64-66. Rövid életrajza és szabadságharcos tevékenysége Bona Gábor: Hadnagyok és főhadnagyok 1848/49 évi szabadságharcban. Budapest, 1998. II. k. 415. p. [vissza]

⁴ A lelőhely régészeti-történeti leírását Márki Sándor végezte cl, vélhetően tőle kerültek be a kérdéses tárgyak az ereklyemúzeumi gyűjteménybe. Peter Hügel: Az Aradi Múzeum – Történeti áttekintés. In. A Békésvármegyei Régészeti és Művelődéstörténeti Társulat Évkönyve (szerk. Ando György) 2010. Békéscsaba – Gyula, 2010. 57-59. p. [vissza]

⁵ A Kölcsey Egyesület Évkönyve az 1887-ik évről (szerk. Dömötör László). Arad, 1888. 201-215. p. [vissza]

⁶ Complexul Muzeal Arad Archiva Kölcsey Dos. 1888: 113. és a katalogizálás során a Kölcsey Egyesület irattárát feldolgozó Zakar Péter szíves közlése. [vissza]

⁷ Az erről szóló levelezést közreadta Kovách Géza: Az emlékező város. Arad, 1999. 110-116. p. [vissza]

⁸ Rövid életrajza, Bona i.m. 388-389. p. Megbecsülését jelzi a róla készített olajportré, ami mindmáig a gyűjteményhez tartozik. [vissza]

⁹ Ugyanakkor komoly pénzforrásokat biztosítottak az 1848-49-es román relikviák gyűjtésére. Hügel i.m. 71-73. [vissza]

¹⁰ Még ebben az időben is gyarapodott a gyűjtemény derék aradi lokálpatrióták (román és magyar egyformán!) felajánlásaival, így került a gyűjteménybe a Vécsey hamvait őrző kripta lámpása. [vissza]

¹¹ Az első kiállítás az egykori Aradi Ereklyemúzeum tárgyaiból a szegedi Móra Ferenc Múzeumban volt 1990-ben egy ötletszerű válogatással. Azóta nagyobb szabású kiállítást a 150. évforduló ünnepségeihez kötődően Aradon, a budapesti Hadtörténeti Múzeumban, és a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeumban rendeztek 1998-99 folyamán. Jelen tudományos program keretében 2011 őszén került sor néhány hetes kiállításra Aradon és Pécsen. 1999-ben a gyűjteményben töltött többnapos kutatómunka és forgatás után születea meg a Magyar Golgota című dokumentumfilm, amely bepillantást engedett kamerával és történész-muzeológus szakértő magyarázatával a gyűjtemény titkaiba. [vissza]

¹² Az eddig végzett kutatás ezt sajnálatos módon nem erősíti meg miután az atilla tulajdonosának, Schwester Karolynak a feltár honvédtiszti pályafutása csak arra tartalmaz adatokat hogy főhadnagy rendfokozatban szolgálva orvostan hallgatóként alorvos volt a II. hadtest tüzérségénél. Zétény Győző: A magyar szabadságharc honvédorvosai. Budapest, 1948. 205. p., illetve kinevezése közzététele Komáromi Lapok 1849/64. sz. (szept. 29.) [vissza]