SZABADSÁGHARC 1848–1849

HEGYESI : Az 1848–49-iki harmadik honvédzászlóalj története (előszó)

GÖRGEI ARTHUR

TÁBORNOK ÚRNAK
A MAGYAR HADSEREG VOLT FŐVEZÉRÉNEK
MÉLY TISZTELETE JELÉÜL,

SZERZŐ.

Tábornok úr !

Az 1888-ik évi junius hó 2-án az 1848—49 évi volt 3-ik zászlóaljnak még akkor életben volt tisztjei: Szabó János őrnagy, később az uj honvédségnél ezredes, Győrfy Pető, később a 12-ik zászlóalj őrnagya, Szikszai Lajos, Jankó Mihály, Gergey Károly s Beniczky Sándor századosok, Mogyoródy Adolf, Máté József, Gorove István főhadnagyok, Gyöngyösy Lajos és Kalmár Antal szintén főhadnagyok, de amaz a 65-ik s emez a 122-ik zászlóaljban, s Menszáros Dániel, Veres József, Hegedűs Pál, Kiss Ferencz, Benke Imre, Dobányi József s Csáky György hadnagyok és Kalmár Lajos s Várady Lajos szintén hadnagyok, de ezek már a 98-ik zászlóaljban, valamint Revóczky Károly őrmester, Nagy-Váradon, mint a zászlóalj egyik toborzó helyén, honvéddé létük 40 éves ünnepélyét tartván, fölkértek engemet, mint kit az ünnepély rendezésével Szikszai Lajos barátom és volt képviselőtársam megbizott, s mint ki, tudomásuk szerint is, sokat tanúlmányoztam utolsó szabadságharczunk történelmét, miért is a 3-ik zászlóalj tiszteletbeli honvédje czímmel ruháztak fel engemet, a mi, minden másféle czímkórság iránti undorom daczára is, azóta egyik büszkeségemet képezi, hogy leendő összejövetelük alkalmára írjam meg kimerítőleg és részletesen a zászlóalj történelmét, e czélból az e tekintetben legjobban buzgólkodó Szikszai Lajos útján később részben terjedelmes jegyzeteket is bocsájtottak rendelkezésemre.

Jegyzeteket írtak Mogyoródy Adolf, Szikszai Lajos, Várady Lajos, Jankó Mihály, Veres József, Máté József, Kalmár Antal és Revóczky Károly, miért mindnyájuk iránt igaz hálára érzem magamat lekötelezve, mert tárgyam feldolgozásánál mindegyik jegyzetet felhasználhattam s különösen a Jankó Mihályénak s Várady Lajosénak, s még inkább a Szikszai Lajosénak, leginkább pedig a Mogyoródy Adolfénak igen sok hasznát vettem. Ezen jegyzeteket, hogy el ne kallódjanak, a kolozsvári ereklyemuzeumban fogom letéteményezni.

Közeledvén az ujra összejövetel ideje, bár azok közül, kik 1888-ban Nagy-Váradon voltak, azóta tudtommal is hatan hunytak el: Győrfy Pető, Kalmár Antal, Menszáros Dániel, Veres József, Csáky György és Revóczky Károly, ¹ még is hiszem, hogy szabadságharczunk 50 éves évfordulója alkamából a még életben levők Aradon, mely szintén egyik toborzó helye volt a zászlóaljnak s mely ezen indokból az ujabb összejövetel helyéül lett kijelölve, többen meg fognak jelenni.

Akármi történjék is azonban e tekintetben, én elvállalt kötelezettségemnek eleget akarván tenni, elkészítettem a zászlóalj történelmét. Megvallom, nagy ambitióval fogtam a mű megirásához s igyekeztem abba egész lelkemet belelehelni, mely izzik a szabadságharczunk történelme iránti forró lelkesülés hevétől. Nagyot, dicsőt szerettem volna alkotni, olyat, minő a 3-ik zászlóalj volt. Tudom: ez nem sikerült, de ennek nem az akarathiány, hanem erőim gyengesége az oka.

Íme készen van a könyv, itéljenek fölötte volt honvédjeink, mint erre legilletékesebb férfiak s itéljen kegyesen, jóakarattal, de elfogulatlanúl a történelmi kritika is.

Mielőtt azonban szerény művemet útra bocsájtanám, engedje meg ön, tábornok úr, hogy azt nem csak azon tiszteletnél fogva, melyet ön iránt lelkemben szabadságharczunk tanúlmányozása keltett s mely, mennél inkább belemélyedek annak tanúlmányozásába, annál inkább fokozódik, de különösen és főleg azért is, mert a hős 3-ik zászlóalj történelmét tárgyazó munkát a tárgyhoz méltóan másnak nem is ajánlhatom, mint önnek, az áprilisi hadjárat s Budavár bevétele diadalkoszorúzott fővezérének, ki hadseregét s abban a 3-ik zászlóaljat győzelemről győzelemre vezette — önnek ajánljam föl.

Fogadja azt a tábornok úr azzal a szeretettel, a mivel nyujtva van s tekintse azt a későbbi kor, az elfogulatlan kritika minden szenvedélytől és önző gyűlölködéstől megtisztúlt történelemírásának előfutárául. Mert én már nem sorolhatván magamat az egykorúak közé, belőlem s munkámból már az utókor itélete szólal meg s mert ennek alapja nem a személyes rokon vagy ellenszenv, hanem a felkutatható összes kútfők felhasználásával az azokban talált adatok lelkiösmeretes mérlegezése.

S mint ilyenben találjon ön, s hiszem találni is fog némi vigaszt azzal a sok bántalommal és megrágalmaztatással szemben, melyekkel az ön becsületes nevét s legjobb törekvését a haza iránti kötelesség önzetlen teljesítésének terén egy hosszú életen át olyan méltatlanúl és igaztalanúl illették.

Ön ezeket a legbámulatosabb lelki nyugalommal tűré, melyet csak a tiszta öntudat s azon hit csepegtethet a lélekbe: «hogy az igaz ügy örökre veszve nem lehet.»

Fogadja még egyszer igaz tiszteletem őszinte kifejezését.

N.-Váradon, 1897. augusztus 20-án.

Hegyesi Márton.

¹ E mű befejezése után s annak nyomdába adása előtt, a f. évi augusztus 31-én, legélénkebb sajnálatomra Szikszai Lajos is elhunyt s szeptember 2-án a zilahi köztemetőben temettetett el. Életrajzát közöltem 1888-iki arczképével együtt a «Vasárnapi Ujság» f. évi 46-ik számában. S itten jegyzem meg azt is, hogy a zászlóalj történetére vonatkozólag a munka befejezése és kinyomatása közötti időközben megjelent adatokat is még pótlólag az illető helyekre beillesztettem. [vissza]

KATALÓGUS		TARTALOM