F. évi február elején lapjainkban következő felszólitást intéztem volt honvédeinkhez : „Miután hazánk történetirása igaz, hű, és ép oly érdekes mint részletes leirásokat igényel, hazafiui bizalommal szólitom fel volt honvédeinket, miszerint azon táborozást , hadjáratot és csatákat, melyekben részt vettek, saját tapasztalásaik nyomán, s az ellenfél hadi tetteinek igazságos méltánylásával leirni, s hozzám, ki azt összeállitani s kiadni szándékozom, mielőbb beküldeni sziveskedjenek.”

Erre Sztanko Soma, volt honvédtiszt, a „Pesti Napló”-ban olyforma óvást tett közzé, mintha én nem volnék feljogositva e könyv kiadása- és szerkesztésére. Azonban következő felvilágositó válaszom végkép elhallgattatá őt:

Válasz Sztanko Soma úrnak a honvédek hadjárati adattára ügyében.

Miután a honvédeket — mely név alatt érteni kell mindazokat, kik a szabadságharczban bár mi módon és állásban részt vettek, — nyilvánosan felszólitám arra, hogy a hadjáratban szerzett tapasztalásaikat hű leirásokban sziveskedjenek hozzám beküldeni; — nem volt egyéb czélom , mint az erre vonatkozó fontos és érdekes adatokat az enyészettől megmenteni, a szétszórt részleteket egy egészbe öszpontositani, — a begyülendő adatok nagy halmazából a közlendőket kellő tapintattal kiválasztani, s a gyarlóbb irályú (stylü) előadásokat az eredeti adatok hűségének elferditése nélkül gyakorlott tollal kiigazitani, átalakitani, mi gyakran nem kis fáradságba kerül. — Tévedésben van Sztanko ur, ha azt hiszi, hogy én — bár csak oly jogom volna hozzá mint akárki másnak — e hadjárati adatokból az 1848/9-ki hadi események pragmatikus történetét akarnám megirni, holott vállalatom nem egyéb, mint különféle tárgyakból, részletekből összeállitott történelmi adattár, mely igen haszonvehető forrásul szolgáland történetiróinknak. De ha Sz. úr nem fogta is fel vállalatom irányát, felfogták és méltányolták azt a vitéz bajtársak közül számosan, kik már is a legszebb ajánlatokat tették nekem, sőt tekintélyes, vezéri befolyásu katonai tehetségektől is vannak már igen érdekes és nagybecsü adataim. S meg vagyok győződve, hogy e tekintetben tovább is gyámolitani fognak, s én a körülményekhez képest az adatok közléseért legillőbben fogom dijazni, mindazon honvéd-irót, ki arra számot tart. Én ellenkezőleg Sztanko úrral most már nagyon is elérkezettnek tartom az időpontot, melyben ez adatgyűjtést bátran megkezdhetjük, s a legnagyobb eréllyel folytathatjuk, s biztosan állithatom, hogy nemsokára megjön az idő, midőn azokat több más elnyomott irodalmi vállalattal együtt minden tartózkodás nélkül kiadhatjuk, — a helyett hogy a muzeum régiségei közé, vagy pókhálói alá volnánk kénytelenek azokat eltemetni.”

Ezen nyilatkozat után nemsokára, — leginkább a tekintetből, hogy a honvéd-segélyező bizottmányokkal is viszonyba hozhassam vállalatomat, — a pestmegyei honvédsegélyző bizottmány jegyzője- , Gánóczy Flóris barátommal szövetkeztem, ki nekem mint szerkesztőtárs e könyv szellemi s anyagi érdekében a legnagyobb hazafiui buzgalommal nyujt segédkezet.

Pest, május elején, 1861.

Vahot Imre.