SZABADSÁGHARC 1848–1849

Az ismeretlen Görgei (előszó)

Görgei Artúrról rendezett kiállításrégi adóssága a Magyar Nemzeti Múzeumnak. A magyar történelem egyik kimagasló alakjáról beszélünk ugyanis, a kiváló hadvezérről, sőt a legkiválóbb magyar hadvezérek egyikéről. Arról a történelmi alakról, aki az 1848–49-es szabadságharcban, a tavaszi hadjárat során visszaszerezte a magyar kezdeményezést, visszafoglalta Budát a császáriaktól és megfordította a hadiszerencsét. Görgei vezetésével sikerült a császári-királyi csapatokat kiszorítani az országból. Majd 1849 júliusában életveszélyes fejsérülést szenvedett, és súlyosan sérült állapotban vezette le hadseregét a politikai vezetés utasítására a Tisza–Maros szögébe, hogy ott egyesüljön Dembiński déli és Bem erdélyi csapataival, amelyek soha nem érkeztek meg a kijelölt találkozási ponthoz, Aradra. Kossuth ezután a már mindössze 25 ezer katonát vezető Görgeit teljhatalommal (azaz teljes katonai és polgári hatalommal) felruházott diktátornak nevezte ki, és Görgei másnap – a haditanács határozatának megfelelően – az orosz csapatok előtt letette a fegyvert. A nemzeti nagyság és a nemzeti bukás emléke egyaránt Görgei nevéhez kötődik. Emiatt a név miatt ivódott be a magyar nemzet történelmi emlékezetébe egyszer s mindenkorra a 30-31 éves fiatal férfi alakja. Görgei esetében sem a forrdadalmat megelőző évek, sem a méltósággal viselt újabb 67 esztendő nem számított annyit az emlékezés számára, mint a sorsdöntő 17 hónap során tanúsított magatartása és tettei.

Az 1848–49-es forradalmat és szabadságharcot egészen különleges eseménysornak érezzük esztendőnél is hosszabb magyar történelemben. Kitüntető helyet foglal el nemzeti azonosságunk elemei között. Nemcsak tudjuk, de érezzük is, hogy akkor valami alapvetően megváltozott. Nemcsak a modern magyar állam megteremtésének első kísérletét ismerjük fel a forradalomban, hanem különös módon érzelmi tekintetben is mélyebben és erősebben érint meg bennünket, mint az általában a történelmi eseményekkel, vagy akár a történeti emlékezet elemeivel kapcsolatban történni szokott. Joggal mondhatjuk, hogy 1848–1849 a modern magyar nemzet megszületésének a pillanata volt. Máig tartó érzelmi viszonyban állunk ezzel a 17 hónappal és azokkal a történelmi alakokkal, akik akkor vezették az országot, sőt szinte bárkivel, aki akkor az események forgatagában részt vett. A hogyan és miként kérdéseiben a viták véget nem érőek, és alapvetően nem a történettudomány eszközeivel és módszertanának alkalmazásával folynak. Éppen ezért árulkodóak, és éppen ezért jött el az ideje az adósság törlesztésének, ezért volt szükség arra, hogy a kritikai történetírásban immár évtizedek óta tisztázott eredményeket a kiállítás lehetőségeinek kihasználásával minél szélesebb közönség előtt mutassuk be.

Görgei Artúr története nem egyszerűen a tábornok életéről és haditetteiről szól, hanem legalább annyira az utókorról is. Arról szól, hogy mit jelentett az elmúlt 170 év alatt a magyar nemzet számára a forradalom és szabadságharc emlékezete. Mikor, miért és hogyan akarta egy-egy korszak, egy-egy generáció akár a történettudomány, akár a közemlékezet aspektusát tekintve értelmezni a 19. század derekán hirtelen megsűrűsödött magyarországi változásokat, amelyek azóta is korszakhatárt képeznek múltunkban és emlékezetünkben. Hogyan, miért és miként változott a Görgeiről alkotott képünk az elmúlt 170 évben?

Kiállításunk Görgei életét és pályáját aprólékos gondossággal veszi végig, kitér életének fordulóira 1848-at megelőzően, majd részleteiben mutatja be, hogy mi minden történt vele a forradalom kitörését követően és a harcok alatt, hogyan tervezte és hogyan vezette a hadjáratokat, csatákat és ostromokat. Kitér sebesülésére, állapotára, kezelésére és a szabadságharc utolsó heteiben újólag megmutatkozott helytállására. A kapitulációra, a száműzetés évtizedeire és a dualizmus korszakára.

Mindeközben a kiállítás folyamatosan reflektál Görgei korabeli, és 1916-os halálát követő értékelésére a közéletben, az irodalomban, az iskolai tankönyvekben, politikusi beszédekben, a művészetekben és a tudomány színterein. S végül aprólékosan feltárja, hogy 1949 után az uralkodó politikai viszonyok dominanciája és az ezt kifejező hivatalos emlékezet olyan mértékben torzította el Görgei tevékenységének értékelését, amely kétségtelen tényeket negligálva valóságos torzszülöttet eredményezett. Ennek hatása máig tartó. S ebből fakadt a kiállítás megrendezésének újabb indoka, hogy szembesíteni tudjuk a tudomány eredményeit a közvélekedés berögzült részleteivel, és rá tudjunk mutatni, milyen elfogultságok, alkalmasint milyen tévedések állnak egy-egy állítás mögött.

A tudományos értékelés és a Görgeiről a közbeszédben, a közemlékezetben alkotott kép ugyanis az elmúlt évtizedekben bizonyos tekintetben kettévált. A magyar történetírás újabb tisztázó munkái, amelyeket Kosáry Domokos, Katona Tamás, Urbán Aladár, Hermann Róbert, és sok-sok más kutató munkássága jelzett, nem a megfelelő mértékben jutott el a szélesebb közönséghez. Kiállításunk ezen a helyzeten a maga eszközeivel, és a kiállításhoz kapcsolódó beszélgetésekkel, előadásokkal és kiadványokkal, köztük ezzel a kötettel, amelyet kezében tart az Olvasó, remélhetőleg változtatni tud.

Görgei Artúrt 1916-ban a Nemzeti Múzeum épületében ravatalozták fel és innen kísérték utolsó útjára. 103 évvel halála és 201 évvel születése után a Nemzeti Múzeum nem egyszerűen tisztelegni akart emléke előtt, hanem emlékeztetni akart arra is, hogy a múltunkhoz való viszonyunk összetett, változó, de a tények ismerete nélkül nem értelmezhető.

Varga Benedek
főigazgató

KATALÓGUS		TARTALOM