SZABADSÁGHARC 1848–1849

Vissza

Kortárs krónika Pákozdtól Aradig (ajánló)

 

Ezt a könyvet maguk a kortársak, a szabadságharc résztvevői írták. Nevesek és alig ismertek, naplók, levelek, kiáltványok, napiparancsok és féltve őrzött emlékiratok szerzői – azok, akik áldozatos és elszánt tetteikkel egykor magát a történelmet is „írták”, múltunk talán legszebb fejezetét. Tanúk és vértanúk, tábornokok és közkatonák, politikusok és közrendű polgárok – így, együtt vagy százan, akiknek sorában kormányfő, hadbiztos, képviselő, hírlapíró, festő, színész, költő, tudós és pap éppúgy akad, mint derék iparos, honvédnak állt diák vagy épp a harcokban messze sodródott fiát, hitvesét féltő anya és feleség. Amit az Olvasó kezében tart, nem egyéb, mint a kortársak egyenként ránk hagyott, utólag egy könyvbe foglalt krónikája, egy nehéz vajúdásban születő nemzet együttes tanúságtélele.

Kortárs krónikánk – Batthyány Lajos és az aradi vértanúk emlékének adózva – a szabadságharc 13+1 hónapját követi végig: Pákozdtól Aradig, 1848 szeptemberétől 1849 októberéig. Szemelvényeit úgy próbáltuk egybeválogatni, hogy általuk ne csak a csaták, hadjáratok, valamint a főbb politikai fordulatok eseményváza rajzolódjék ki, ám mindezt a szemtanúk leírása, amennyire csak lehet, személyes élményközelbe hozza.

A források, persze, nem adják egykönnyen magukat, s korántsem mindenben tejesítik az utókor irántuk támasztott, célzatos elvárásait. Aki netán először ízlelgeti a bizalmas magánközlések s az ismert történelmi tények efféle különös vegyülékét, az néhol talán megütközik majd a kortársak nyers szókimondásán, egymás iránti gyarló elfogultságain. Ám akit e naplók, levelek olvastán megérint az eleven valóságként újraéledő múlt varázsa, az attól kezdve bizonnyal többre tartja majd az eredeti forrásszövegek önálló felfedezését a készen kapott, historizáló közhelyeknél s a tankönyvek avult kliséinél. Könyvünk céja éppen ez: minél többeket hozzásegíteni ilyen hiteles és revelatív múlt-élményhez. Például annak felismeréséhez, hogy a mindenkori történelmi szereplők, kétség és remény közt hányódva, döntéseikben nem ritkán maguk is éppoly esendők, akárcsak mi... Hogy múltunk egy-egy „legendás”, nagy korszaka közelnézetből inkább egyedi sorsminták bonyolult szövevényének hat, amelynek törékeny szálait megannyi hit és balhit, küzdelem és kudarc, nyers önérdek és hősies önfeláldozás színezi. Végső soron annak belátásához, hogy az utókor dolga a bűnbakkeresés, a sommás ítélkezés helyett („Széchenyi kontra Kossuth”, „Kossuth kontra Görgey” stb.) valójában a megismerés és a megértés volna.

Szemelvényeinket 13+1 fejezetbe rendezve, dátumszerű időrendben adjuk közre. (Alkalmi kivételt csak néhány nagyobb eseménysort leíró, lendületes napló- és memoárrészlet beillesztésekor tettünk, mivel ezeket a napi kronológia túlságosan felaprózta volna.) Könyvünk végén rövid eseménynaptár és ajánló bibliográfa található, mely egyúttal a forrásszövegek eredeti közléshelyét illetően is hasznos kalauzként szolgál. Válogatott „szerzőit” az Olvasó kegyébe ajánlva sok meghitt és gondolatgazdag órát kíván e lapokhoz

a Szerkesztő.

 

Katalógus Kortárs krónika Pákozdtól Aradig Tartalom
KATALÓGUS TARTALOM

 


Vissza Hadtörténeti Gyűjtemény Vissza 1848-1849