SZABADSÁGHARC 1848–1849

Vissza

MÁRIÁSSY : A pétervásárai csata (bevezetés)

 

A magyar szabadságharc alatt Heves megyében három helyen került sor csatára a honvéderők és az osztrákok között. A kápolnai és hatvani csata közismert, viszont a pétervásárait – bár az természetesen közel sem volt olyan jelentőségű, mint az említett másik kettő – csak kevesen ismerik, a hiteles részletei pedig még a hivatásos hadtörténészek előtt sem ismeretesek.

Ezért szükségesnek és rendkívül hasznosnak tartom, ha először éppen Pétervására polgárai ismerik meg szűkebb pátriájuk házai között lezajlott szabadságharcos eseményeket. Szerencsére előkerült az Országos Széchényi Könyvtárból Máriássy János 1848–49-es emlékirata, amelyben a szerző teljes részletességgel, tárgyilagosan, minden szépítgetés és kendőzés nélkül írta le az eseményeket. Máriássy a Pétervásárán éjjelező császári csapatok ellen indított rajtaütés parancsnoka volt, s egyben Görgey Artúr VII., másként feldunai hadtestének egyik hadosztályparancsnoka. Bár a pétervásárai honvéd vállalkozás kudarcot vallott, de bizonnyal érdekelni fogja napjaink polgárságát, hogy mi is történt valójában városukban 147 évvel ezelőtt.

Szeretném hinni és remélni, hogy a pétervásárai csata eseménye gazdagítani fogja a város helytörténetét.

Sugár István

 

Katalógus Máriássy Tartalom nincs
KATALÓGUS TARTALOM

 


Vissza Hadtörténeti Gyűjtemény Vissza 1848-1849