SZABADSÁGHARC 1848–1849

MÁRKUS : Guyon Richárd (előszó)

»...A tűzgolyók egyike meggyújta egy épületet, a ház egy percz alatt lányokban állt, a szél megragadta lángjait, felkapta a szomszéd templom tetejére, mely a nagy tűztől még épen maradt, a szikraözön záporként hullt a templom tetejére s nemsokára lángok csaptak ki annak oldalán is.

...Egy óra múlva tenger nép oltotta a tüzet: legelől a tábornok maga, ki mindenütt ott volt, hol a veszély legfélelmesebbnek mutatta magát. Ott járt a süvöltő ágyúgolyók között, mik sűrűen hullottak a tűzbe és a körül.

– Nem kell félni a golyótól – biztatá embereit –, a ki nem fél tőle, azt nem éri soha. Minden századik golyó talál csupán! Csak minder ezredik talál! –

Azon percben mellette álló segédét üté le a lóról egy huszonnégy fontos teke.

A tábornok meg nem zavarodva a beszédére elég mal a propos jött eseten, mondá:

– És ha talál, az a legszebb halál!

A népség éljent kiáltá rá, égő lángok között; dörgő ágyúgolyók ropogásainál, harsogó éljennel üdvözlé a nép az új várparancsnokot.

Midőn megérkezék, a torony lépcsői már le voltak égve, a harangok megolvadva hullottak alá egyenkint, égő állványukról s keresztültörték magukat a templom boltozatán.

– A toronytetőnek nem szabad elégni.

Ő mondta és a nép reggelig oltotta a tüzet s a torony érczfedele aranyos gombjával még máig is fennáll.«

Ki ez a férfi, akit ilyen átforrósodott szívvel jelenit meg szabadságharcunk páratlan tollú krónikása? Honnan jött ő, akit Jókai a szabadságharcról írt első, hőskölteménybe illő novelláskötetében a legkiválóbbakkal, Bemmel, Damjanichcsal, a veressipkásokkal, Gábor Áronnal és a székelyekkel együtt állít példaképül a nemzet elé a Bach korszak sötét éveiben?

A szkutari angol temetőben a Márvány-tenger partján egyszerű síremlék tömör felirata így emlékezik meg Jókai hőséről:

»Itt nyugszik gróf Guyon Richárd török főtábornok, Frankhon ivadéka, Angolhon szülötte, Magyarhon vitéze.«

»A bástyák, melyek Budavárt övedzik, a mezők és halmok Isaszeg körül, a Branyiszkó orma, a nagysallói dombok, a komáromi sáncok, a híd Piskinél, a puszták és vízpartok, a hegyszorosok és a Bánság térei egy-egy némán kiáltó emléklapját képezik az örök könyvnek, melynek címe ez: A magyar függetlenségi harc története« – így sorolja a kortárs Vadnai Károly a szabadságharc e kimagasló haditetteit.

E »kiáltó emléklapok« közül nem egyre Guyon Richárd nevét véste a történelem.

S mégis, ha írtak róla, hamis vagy egyoldalú volt a kép, elkoptatott jelzők, puffogó frázisok, vagy öntudatlan ferdítés kísérték, még Gracza György, a szabadságharc haladó szellemű, népszerűsítő történetírója is így jellemezte:

»Az egész tábornoki karban úgyszólván Guyon volt az egyetlen, aki iránt mindenki tisztelettel viseltetett. De Guyon nem is avatkozott a politikába, mint legtöbb társa... Guyon a szabadságharc mintakatonája.«

Így akarták »semlegesíteni«, elhomályosítani Guyon Richárdnak, Kossuth tábornokának színes, harcos egyéniségét, elkendőzni és lekicsinyíteni igazi szerepét, amelyet a forradalomban játszott. A polgári történetírás azonban nem is jelölhette ki Guyon Richárd helyét szabadságharcunk vezetőinek soraiban, s hadtörténészei sem érthették meg katonai jelentőségét, mert a szabadságharc menetéből kiragadva vizsgálták – ha egyáltalán foglalkoztak vele.

Történelmi múltunk haladó hagyományainak feltárásakor régi adósságot törlesztünk csupán, amikor megkíséreljük felvázolni Guyon Richárd forradalmi életútját és tetteit.

KATALÓGUS		TARTALOM