Noszlopy Gáspár Somogy negyvennyolcas, de inkább negyvenkilences hősének legendás alakja a szabadságharc panteonjának. A függetlenségi háború utáni élete és halála egy olyan ember elkötelezettségét mutatja, aki önmagát nem kímélve, ízig-vérig szabadságharcosként kitartott a kivívandó magyar függetlenség eszméje mellett. Legendáját részben bátyja, Noszlopy Antal visszaemlékezése tette számunkra történeti szempontból feldolgozhatóvá, de Noszlopy Gáspár is keletkeztetett hivatalos iratokat.

Ezek a kormánybiztosi működés során születetett iratok jórészt a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára őrizetében vannak. Bár ezekből előbb Kanyar József, majd a Noszlopy-monográfia szerzője, Andrássy Antal, vagy a zalai kormánybiztossal, Csertán Sándorral való levelezést publikáló Molnár András közölt dokumentumokat, a Petőfi-bicentenárium alkalmából úgy gondoltuk, hogy Somogy legendás szabadságharcosának egy forrásgyűjtemény közreadásával állítunk újabb, átfogóbb emléket. Emellett Somogy vármegye, sőt az egész Dél-Dunántúl 1849. évi fordulatos történetéről is részletesebb képet kap az olvasó.

Petőfi 1823-ban született, Noszlopy 1820-ban, Petőfi 1849-ben csatában, Noszlopy 1853-ban, a Habsburg Birodalom törvényszéke ítéletének következtében végezte be életét. Szabadságszerető volt mindegyikük, így éltek és haltak.

Noszlopy Gáspár mindenfajta katonai segítség nélkül, pusztán a lakosság mozgósításával 1849 tavaszán felszabadított egy vármegyét, és sikeres ténykedése révén mintegy két és fél hónapig meg is tartotta azt. Terve az volt, hogy az egész Dél-Dunántúlt felszabadítja az osztrák uralom alól, így Tolna, Baranya, Zala, és seregének visszavonulása során Veszprém vármegyékkel is szoros kapcsolatot tartott.

Az országos hadi helyzet azonban az ő lehetőségeit is befolyásolta és 1849 júliusának végétől Noszlopy már inkább seregének megmentésére gondolt. A 127. honvédzászlóalj és a többi egysége végül Komárom erődjében kötöttek ki. Egy-két kivételtől eltekintve a kötet eddig a pillanatig követi nyomon a kormánybiztos életét, mivel Noszlopy nem tartott a katonáival. Közel négy és fél évig jórészt magányos ellenállóként tette azt, amire őt a sors rendelte.

A kötet első, nagyszerű tanulmányában Hermann Róbert többek között tisztázza azt, hogy Noszlopy végül is mikor és milyen „beosztásban” szolgálta a szabadságharc ügyét, valamit megtudhatjuk azt is, hogy a Dél-Dunántúlon 1849 tavaszától az augusztusi fegyverletételig milyen hadmozdulatok történtek.

A másik tanulmányban Katona Csaba a Noszlopy-kultusz keletkezéséről, továbbéléséről közöl egy kiváló írást.

Az Országos Levéltár iratanyagának feltárását, a szövegek közlését Németh György, a vármegyei források feltárását és közlését Polgár Tamás végezte. A közreadott dokumentumok 1849 februárjától 1849 augusztusáig követik Noszlopy és a Dél-Dunántúl sorsát, az utolsó két közölt dokumentum Noszlopy 1849 utáni körözése, illetve elítélése kapcsán keletkezett.

A kötet végén közölt névsor a visszatért honvédekről szóló jegyzékek segítségével a 127. honvédzászlóaljban szolgált katonáknak állít emléket. A HM HIM Hadtörténelmi Leváltárának adatbázisa segítségével a nagyrészt Komáromban elhunyt honvédek adatait közöljük.

A kötetet közigazgatási és földrajzinév-mutató, valamint egy ajánló bibliográfia zárja. A tanulmányok, illetve jegyzeteik és hivatkozásaik, valamint a forrásközlési rész jegyzeteinek és hivatkozásainak szöveggondozását Récsei Balázs végezte.

Polgár Tamás