SZABADSÁGHARC 1848–1849

NYAKAS : Sorsdöntő száz nap 1849-ben (előszó)

„Mi haszna! az erőt rágta benső féreg:
Büszke, szenvedélyes, versengő vezérek.”
(Arany János: Koldusének.)

ELŐSZÓ.

Sok regénynél jobban lebilincseli a művelt olvasóközönség érdeklődését a magyar szabadságharc nemcsak legendás szépsége miatt, hanem azért is, mert nincs történelmünknek még egy korszaka, amellyel kapcsolatban annyi izgató kérdést vetettek volna felszínre.

Ilyen kérdés pl.: vajjon szüksége volt-e a magyarságnak a szabadságharc megvívására, amidőn előrelátható volt annak végzetes kimenetele? Vajjon nem lett volna-e ez az egyenlőtlen küzdelem elkerülhető, ha Kossuth, – ez a nagy izgató, – nem viszi kenyértörésre a dolgot Ausztriával? Ugy tűnik fel nekem, mintha e kérdéssel kapcsolatban újra feltünne itt-ott az az irányzat, amely részben a gyászos bukás hatása és elkeserítő emléke következtében, részben pedig az uralkodóház iránti loyalitásból nem átallta megkisérelni a Kossuth halhatatlan érdemeinek az elhalványítását, sőt egyes esetekben még a Kossuth gyalázásától sem riadt vissza!¹

Szükséges, hogy a nemzet tisztán lássa még a legnagyobb fiai részéről elkövetett hibákat is azért, hogy a jövőben – bár a nemzet 1920-ig nem igen okult a saját történelmén, – elkerülhetők legyenek azok. De ehhez szükséges, hogy a róluk szóló birálat tárgyilagos legyen. Ezért kitérek a szabadságharc nyári hadjáratáról nyújtott vázlatos képen belül e hadjárat részletkérdéseire is. Ezeknél a részletkérdéseknél a körülöttük uralkodó homály eloszlatására okvetlenül szüksége lesz annak az eljövendő tudósunknak, aki szabadságharcunknak az újonnan nyilvánosságra került adatok alapján megírt – eddig még hiányzó – hű és részletes történelmével akarja nemzetünket megajándékozni.

Az egyik legfontosabb – a tanulságokat magában rejtő – kérdésnek tartom: nem lehetett volna-e bizonyos, a következő fejezetekben felsorolandó hibák, mulasztások, sőt bűnök elkerülésével önvédelmi harcunknak egészen más, ha nem is győzelmes befejezést adni? Nehezen bizonyítható ez, hiszen gyakran magam is kételkedtem benne: lesz-e erőm ennek a bizonyítására? A legtöbb történetiró és katonai szakember már az erőviszonyok feltűnő aránytalansága miatt is eleve tagadja a kedvezőbb befejezésnek a lehetőségét. Tanulmányaim kapcsán azonban olyan reális lehetőségeket vettem észre, amelyek igazolják szabadságharcunk vezetőinek a sokak részéről érthetetlennek tartott optimizmusát a nyári hadjárat kedvezőbb kimenetelére vonatkozóan, – természetesen csakis abban az esetben, ha ezeket a lehetőségeket nem szalasztják el, hanem nemzetünk javára teljesen kihasználják. Poroszország helyzete sem volt sokkal rózsásabb a hétéves háborúban, s Keletporoszország védelme sem kecsegtetett több reménnyel 1914. őszén.

S z á z   n a p . . . . . Ennyi idő állott rendelkezésére a nyári hadjárat folyamán a legszentebb szabadságharc vezérférfiainak, hogy a nemzet hajóját teljes önzetlenséggel és a legnagyobb eréllyel kedvezőbb irányba kormányozzák.

S z á z   n a p . . . . . Ennyi időre lett volna még szükségünk a fenti száz napon kívül, hogy az osztrák seregre mért súlyos csapások révén elhúzzuk a háborút, s a szövetkezett két császár csapatai eredmény nélkül hagyják abba az ősz végén a harcot.

Lássuk és okuljunk belőle: hogyan ment veszendőbe ez az életet jelentő száz nap tízezrek önfeláldozó hősiessége ellenére?!

Erről szól ez az írás, amely végeredményben a magyar nemzet erejébe és jobb jövőjébe vetett hitnek a hirdetője óhajt lenni.

* * *

Nem mulaszthatom el, hogy ezen a helyen is hálás köszönetet ne mondjak a Hadtörténelmi Levéltár nagyérdemű vezetőinek azért a lekötelező figyelemért, amellyel számomra a Világháború előtti osztály anyagában való kutatást heteken át lehetővé tették.

Veszprém, 1939. május 15.

NYAKAS JÁNOS.

¹ Zimándy: Kossuth a világtörténelem itélőszéke előtt. [vissza]

KATALÓGUS		TARTALOM