SZABADSÁGHARC 1848–1849

OLCHVÁRY : A magyar függetlenségi harc 1848–49-ben a Délvidéken (előszó)

A magyar függetlenségi harc 1848–1849-ben a dél-magyországi hadszinhelyen kezdődött s ugyanott nyert tragikus befejezést.

Munkám ama hadmüveleteket tárgyalja, melyekben a magyar hadak a fölkelő szerbek s utóbb az egyesitett osztrák-szerb csapatok ellen harcoltak.

Az ellenfél részéről ezen hadmüveletek politikai alapon két külön epochát képeznek, – a szerb vajdaságért, majd az egységes monarchiáért való harc által; de miután ezeknek katonailag csak egy közös céljok vala: a magyar hadsereg leverése, e két időszakot magyar hadtörténeti munkámban külön választani fölöslegesnek tartottam.

Eme hadmüveletek néphadak és rendes csapatok kisebb és nagyobb szabásu vállalatait s a déli magyar hadseregnek a déli osztrák hadsereg ellen intézett küzdelmeit tárják elénk.

Fontos részei ezek a magyar haditörténetnek, melyekből okulhat az utókor. A kisebb és nagyobb vállalatok igen alkalmasok arra, hogy az ifjabb katonai nemzedéknek a csapatvezetésben tanitó iskolául szolgáljanak.

A délvidék harcterületeit bejárván, megösmerjük Szt.-Tamásnak 1848-ban európai hirnévre alig érdemes szereplését. Az uj nemzedék megjegyzi magának, hogy a gyászos polgárharcban Fejértemplom, Perlasz, Strázsa (Lagerdorf), Jarkovácz, Hegyes, Mosorin, stb. a magyar fegyver-dicsőség maradandóan emlékezetes helyei.

A honvéd zászlóaljak egy része (ezek közt a hires vörös sipkás 9-ik zlj.) a délvidéken nyerte a tüzkeresztséget, a férfias küzdelem első iskoláját; e zászlóaljak már itten s utóbb a főhadszinhelyen (a Tiszától az osztrák határig) s Erdélyben is, vitézkedésükkel bámulatba ejték a müvelt világot.

Az itthon volt magyar ezredekből az egri Wasak, a nagyváradi Mihály nagyherceg – ma József főhercegünk ezrede, a debreczeni Don Miguelek, – Ferencz-Károly, Turszky s a többi ezredek zászlóaljai, mind meg annyi hősök, már a délvidéken küzdötték ki a nem muló fegyver dicsőség hervadhatatlan babérjait.

Ezredjök nevelte e vitéz csapatokat s ezek képezték a honvédeket, nevelvén bennök a katona legszebb erényét a vitézséget, melyet az ellenségben is becsülnünk és tisztelnünk kell.

A kiváló erkölcs mellett tárgyilagos önbirálattal, fogyatkozásainkat is a hazai történelemből ismerhetjük csupán, – mig a hadmüveletek a haza földjén tájékoztatnak bennünket.

A fentiekből kitetszik, hogy munkámat nem a politikusnak, de a hadtörténelem kedvelőinek irtam. A délvidéken tartózkodván, több harcterületet szemrevételezés folytán megösmertem. Ezeket s a rendelkezésre álló – ugyan bőséges, de még mindig hiányos – adat anyagot tanulmányozva, a dél-magyarországi hadszinhelynek eddig kevés részletességgel tárgyalt hadi eseményeit tanulmányszerüleg – s ugy vélem – tárgyilagosan megirva – adom át az olvasónak.

Szabadkán, 1901. szeptember hónapban.

Olchváry Ö.

KATALÓGUS		TARTALOM