SZABADSÁGHARC 1848–1849

Vissza

OREUS' : Oroszország háborúja a magyarok ellen 1849-ben (előszó)

 

Nyugat-Európa számára a XIX. század első felének vége olyan történelmi korszakok sorába tartozik, amikor a fennálló renddel szembeni általános elégedetlenség tetőpontjára hágva véres forradalmakban és belháborúkban tört ki.

A bécsi kongresszuson kialakított európai politikai rendet, amelyet az 1830-as francia forradalom következményei már valamelyest amúgy is megingattak, később is többé-kevésbé jogos támadások érték. A néptömegek mind jobban felismerték, hogy az állami és társadalmi lét sok eleme elavult. A tudomány és az irodalom buzgón terjesztette az új politikai és szociális eszméket, és egyúttal azt hangsúlyozta, hogy át kell vinni őket a gyakorlatba. Egyre hangosabbá és vakmerőbbé vált a gyökeres reformok követelése, amely, mint ahogy gyakran előfordul, időnként minden képzeletet felülmúlóan megerősödött. Így például éppen ebben az időszakban terjedtek el a kommunizmus és a szocializmus eszméi, amelyek a szegény néposztályok körében sok követőre találtak.

A nyugat-európai kormányférfiak az elméknek ehhez a megbolydulásához, amelyre nem fordítottak kellő figyelmet, nagyobbrészt elég apatikusan viszonyultak; vagy pedig – mint egyes német államokban – ellenfeleiket különféle engedményekkel próbálták lecsillapítani. Egyáltalán azt kell észrevennünk, hogy ebben az időszakban a nyugati hatalmak uralkodói szinte kivétel nélkül vagy gyengeségükkel, vagy rövidlátásukkal tűntek ki; nem értették a korszellemet. Ezek a tulajdonságaik természetesen nagy segítséget jelentettek a forradalmi pártnak, amelynek tevékenysége azonban 1848 előtt még nem volt teljesen megszervezve, így az csak helyi rendzavarásokban és lázadásokban tudott megnyilvánulni.

1848 elejére a forrongás tetőfokára hágott. Alapjaiban ásta alá és ingatta meg a fennálló rendet; teljes összeomlásához csak az utolsó csapás hiányzott.

Ez az utolsó támadás Párizsból indult el; a februári forradalom, amely Lajos Fülöp király elmeneküléséhez és Franciaországban a köztársaság kikiáltásához vezetett, végigdübörgött egész Nyugat-Európán. A párizsi fordulat után kevesebb mint egy hónappal felkelés tört ki Milánóban, Bécsben, Berlinben és más városokban. A forradalmárok követelései sikereikkel párhuzamosan nőttek. A mozgalmak élén olyan emberek állottak, akik többségükben a legszélsőségesebb nézeteket vallották; el kell azonban ismernünk, hogy sokan közülük kiemelkedően tehetségesek és erélyesek voltak.

Nyugat-Európa összes jelentős állama közül a legnagyobb veszélynek az osztrák birodalom volt kitéve. Itt a forradalmi mozgalmat a birodalom politikai felépítéséből adódó sajátos okok is bonyolították, s ezek a bécsi kormányt kilátástalan helyzetbe hozták. Nemcsak a lázadó városok lecsillapításával kellett foglalkoznia, hanem az Itáliával és Magyarországgal folytatott kettős háború terhe is a vállára nehezedett. Nehéz megjósolni, mi lett volna a Habsburg Birodalommal, ha az orosz kormány nem nyújt neki segítséget.

Ez a munka hadaink magyarországi működését írja le. Mielőtt azonban témánkhoz hozzákezdenénk, szükségesnek tartjuk:

1. nagy vonalakban felvázolni, hogy milyen volt az osztrák birodalomban a politikai helyzet az 1840-es években, és hogy milyen volt a viszony a központi kormány és a monarchia különböző területei, valamint nemzetei között,

2. áttekinteni Magyarországnak és Erdélynek (mint a csapataink előtt álló hadműveletek színtereinek) a belső viszonyait, valamint azokat az okokat, amelyek miatt a magyarok véglegesen szakítottak az osztrák kormánnyal, és

3. röviden bemutatni az osztrákoknak és a magyaroknak a küzdelmét addig, amíg a bécsi udvar Miklós cárhoz nem fordult segítségért.

 

Katalógus Oreus' Tartalom
KATALÓGUS TARTALOM

 


Vissza Hadtörténeti Gyűjtemény Vissza 1848-1849