SZABADSÁGHARC 1848–1849

Vissza

SZALKAY : Szenttamástól Világosig (ajánló)

 

„... s szurony szegezve rohantak utánnam az utczán keresztül és a György téren a fegyvertár kapujának, hol a megrémült őrök vissza tántorogva hányák el fegyvereiket, és a fegyvertár hatalmunkban volt. Innen – lefegyverezvén a benn levő katonaságot – a szemben levő gróf Sándor-féle palotát rohantuk meg, honnan a katonaság elfutván előlünk, miénk lett az egész György-tér, és zászlónk már a Pest felőli bástyán lobogott!”

 

Szalkay Gergely, a szabadságharc egyik kecskeméti résztvevője írta e sorokat 1849. május 21-ről, Budavár bevételének napjáról, amelyet élete legszebb élményei közé sorolt. A 32. gránátos gyalogezred egykori császári katonája 1848-ban az önálló magyar hadsereg megszületésének és a legelső honvédzászlóaljak megszervezésének idején az első önkéntesek között jelentkezett szolgálatra. Júniustól a Veszprémben megalakult 6. honvédzászlóalj tisztikarának tagja, majd zászlóaljparancsnok. Alakulatával 1848 nyarától a Délvidéken, majd a világosi fegyverletételig a magyar főseregben harcolt, és több történelmi jelentőségű csatában vett részt. Visszaemlékezéseiben a szabadságharc mindennapjainak krónikáját örökítette meg, úgy, ahogy azt sorstársaival együtt a tűzközelben átélte.

Kecskeméten 1848–49-ben nem történtek sorsfordító események, nem zajlottak döntő csaták, de azért városunkat is nagymértékben érintették a történelemformáló hónapok eseményei. A kecskemétiek – nemzetőrök, honvédek, huszárok és gerillák – a szabadságharc szinte valamennyi fontosabb katonai színterén megfordultak. Közülük csak egy volt Szalkay Gergely, akinek a nagy időkről szóló élményeit a 150. évfordulón közreadjuk. Kötetünket a Kecskemétiek a szabadságharcban című sorozat részeként ajánljuk az olvasóknak.

Székelyné Kőrösi Ilona

 

Katalógus Szalkay Tartalom
KATALÓGUS TARTALOM

 


Vissza Hadtörténeti Gyűjtemény Vissza 1848-1849