SZABADSÁGHARC 1848–1849

SZILÁGYI : Nagy-Enyed pusztulása 1849-ben (előszó)

A nagy-egyedi ev. ref. egyház hivei ezideig mindenik év január 8-án ünnepélves istentisztelettel ujitották fel ama nagy csapás emlékét, mely Nagy-Enyedet, ezen erdélyrészi virágzó kis magyar várost 1849. január 8. és következő napjain romjai alá temette volt. Nehány év óta azonban január 8-án a várbeli ref. templomban tartatni szokott alkalmi istentiszteleten feltünően kisebb számban jelennek meg a hivek, mint a pusztulást közvetlenül követő évek évforduló reggelein. Jele ez annak, hogy az a nemzedék, mely a nagy romlás irtózatos szenvedéseit isten különös kegyelméből tulélte, ma már nagyon meg van ritkulva.

Emlékszem, hogy az 50-es évek január 8-ikának reggelein, aligha volt Enyeden magyar ember, bármelyik vallásfelekezethez tartozott is, ki, ha csak mozogni tudott, reformátusok nagy harangjának hivó szavára ne sietett volna a várbeli nagy templomba az alkalmi istentíszteleten résztvenni. Megtörtént ilyen évforduló napon, hogy még a portikosok is megteltek hallgatókkal, mert a templom hajói nem birták a hivők ezereit kebelökbe fogadni s az ülő padok recsegtek, ropogtak, a rajtok gyuródással helyet foglaltak tulnagyszáma miatt.

Ma már évek óta nincs igy!

A szomoru idők emléke homályosodni kezd. Lassanként eltüntek a romok is, melyek a fájdalmas emléket ujból, meg ujból felelevenitsék. A felpezsdült, munkára hivó élet is kevesebb időt enged a pusztulás emlékein merengeni; a jelen küzdelmei s a jövő biztositása foglalják el a társadalom s a nemzet szellemét.

De nekem, mint papnak, igen gyakran szomoru kötelességem hiveim előtt, istentisztelet alkalmával, január 8-án, feleleveniteni azon rettenetes napok emlékét s teljesitém ezt a mult év január 8-ikán is.

Ekkor keletkezett lelkemben az a gondolat, hogy leírjam s közrebocsássam azon eseményeket, melyek részben szemeim előtt folytak le s engem is keményen sujtottak. De mivel magam nem láthattam, nem tapasztalhattam minden részletét ez események folyamának, igyekeztem megszerezni mindazon hiteles adatokat, melyekből a pusztulás képét lehetőleg teljessé tehetem. Egykoru feljegyzéseket gyüjtöttem, még élő tanukat hallgattam ki; nyomtatásban megjelent erre vonatkozó könyveket, hirlapokat olvastam át. Forrásaimról az elbeszélés folyamán számot adok.

Magamról is szólanom kell, mert a mit én láttam és a mi velem történt, azt a magam nevében kell elbeszélnem.

Arra törekedtem, hogy az események elbeszélésében lehetőleg nyugodt és tárgyias hangon szóljak. A nagy csapás még élő tanui s részben áldozatai megértenék érzékenységem nyilvánulásait is, de nem egyedül hozzájok akarok szólani. A mint előfizetési felhivásomban is jeleztem, nemzeti multunk dicsőségben és szenvedésben annyira gazdag eseményeinek felderitéséhez kivánok hozzájárulni s Nagy-Enyed város tervezett monografiájának megirásához is segédkezet nyujtani.

Az anyagi javakban szegény s népességben kicsiny Nagy-Enyed város nemzeti történetünk politikai és közmüveltségi fejlődésében számot tevő helyet foglalt régen s foglal most is. Történetének egy szomoru epizódja is helyet foglalhat t történeti irodalomban. Az enyedi „Közérdek” tárczájában megjelent közleményeket kiegészitve s egy szerves egeszszé alkotva a fennebbi czim alatt ezennel közrebocsátom.

KATALÓGUS		TARTALOM