SZABADSÁGHARC 1848–1849

Vissza

Tiszaigar és a környező települések nemzetőrei 1848-ban (előszó)

 

Az 1848/1849-s magyarországi eseményekről a történettudományban, szépirodalomban bőségesen található feldolgozás országos szinten. A helytörténeti feldolgozások nem tartottak lépést ezzel. A szájhagyomány is egyre szegényedik, az egyes generációk egyre kevesebbet örökítenek át belőle.

Az egyes szakfeldolgozások, levéltári források árulkodnak legtöbbet ebben a témában. Az egyes településeken a családok írásbeli feljegyzései, levelezései, levéltárai jobbára szétzilálódtak vagy beolvadtak nagyobb levéltárakba, vagy megsemmisültek a II. világháború kapcsán. Igy történt ez pl. Tiszaigaron is, ahol a legrégebbi család, a széky Széky család levéltára is a tűz martaléka lett, más családok kisebb gyűjteményével egyetemben. Ezek pedig bizonyára tudtak volna árulkodni az akkori időkről is a mai érdeklődőknek.

1848-ban a hon védelmének kísérlete volt a nemzetőrség felállítása. Ennek tagjait az egyes településekről igyekeztek biztosítani. Hogy kik is kerültek be ebbe a szerveződésbe, mára már a leszármazottakra is alig maradt emlékezet. E kis összeállítás az egyes községek helyi névsorával talán némi tájékoztatást adhat.

Budapest, 2001. március

Kőszegi János

 

Katalógus Tiszaigar és a környezo települések... Tartalom
KATALÓGUS TARTALOM

 


Vissza Hadtörténeti Gyűjtemény Vissza 1848-1849