A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye hősei című könyv célja az, hogy bemutassa azokat a szabadságharcban részt vevő katonákat és tiszteket, akik a ma ismert Szabolcs-Szatmár-Bereg megye településein éltek és harcoltak. A vizsgált történelmi időszakban azonban ez a megye még nem létezett, hanem három különálló vármegyéből állt: Szabolcs, Szatmár és Bereg vármegyéből.

A kötet ennek ellenére ezt a címet kapta, mert a benne szereplő kutatások és történetek kifejezetten azokhoz a településekhez kötődnek, amelyek ma Szabolcs-Szatmár-Bereg megye részét képezik. Minden esetben pontosan meg van jelölve, hogy az adott személyek és események melyik korabeli vármegyében zajlottak, így az olvasó tisztán láthatja, milyen közigazgatási viszonyok között zajlottak az események.

Ez a könyv a vármegye katonai örökségét kutatja és méltó emléket kíván állítani azoknak az 1848-as honvédeknek, akik életüket áldozták a hazáért, ám földi poraik eddig ismeretlen helyen nyugszanak. Célja az, hogy az összes települést átvizsgálva feltérképezze és megörökítse a szabadságért harcoló katonák sorsát, nevüket és azokat a helyszíneket, amelyekhez életük kapcsolódott.

A könyv külön figyelmet szentel azoknak a tiszteknek is, akik bár túlélték a harcokat, elkötelezett és hősies tevékenységükkel örökre beírták nevüket a vármegye történetébe. Hősiességükre méltán lehetünk büszkék.

Megismerhetik az olvasók a településekhez köthető katonai iratok tartalmát, amelyek olyan eseményekre világítanak rá, amelyekről eddig kevés szó esett – rejtett részletek, emberi sorsok, és a szabadságharc kevésbé ismert fejezetei bontakoznak ki a dokumentumok tükrében.

A tisztek közül két tábornok – Csuha Antal és Répásy Mihály –, hét törzstiszt – Patay István és Rakovszky Samu ezredes, Elek Ferenc alezredes, valamint Hunyady Ferenc, Irinyi Bertalan, Kállay Ödön és Miketz Tamás őrnagy –, továbbá 31 százados, és mintegy 90 hadnagy és főhadnagy, – a korabeli vármegye területén születtek. Tatár József (Kisléta) a 48. honvéd zászlóaljban harcolt, Budavár bevételénél katonai érdemrendet kapott, majd tiszt lett a szabolcsi zászlóaljban. Szentmarjay Pál (Cserepeskenéz) a 43. honvédzászlóalj hadnagya lett, a kiképzés egyik vezető alakja. A Don Miguel altisztek megakadályozták Pétervárad átadását, Heinrich Hentzi vezérőrnagyot eltávolították, ebben jelentős szerepe volt Kanyuk Jánosnak (Nyíregyháza), aki később századossá lépett elő, de a szabadságharc után kényszersorozást szenvedett el. Decemberben az altisztek határozott fellépésével megőrizték az ezred hűségét, ebben Schaller Antal (Kisvárda) játszott kulcsszerepet. Jelics József kapitány (Szakoly) vakmerő akciói révén az isaszegi csatában katonai érdemrendet nyert. Teológushallgatóként kezdte, majd 18 év szolgálat után tiszt lett. Hasonló utat járt be Bakó Sándor (Gáva), aki huszártiszti rangot szerzett. Mindannyian meghatározó szerepet töltöttek be a szabadságharcban.

E történeti feltárás után a könyv bemutatja a vármegye önkénteseinek kiemelkedő szerepét is. Az önkéntesek a szabadságharc során példátlan lelkesedéssel és áldozatkészséggel csatlakoztak a honvédsereghez, számarányukkal még a hivatásos katonákat is felülmúlva. A közel 3000 önkéntes közül a legszigorúbb számvetés szerint is több mint 2000 fő harcolt a magyar szabadságért, ami azt jelenti, hogy minden 14-15. katona Szabolcsból érkezett.

A magyar népességű megyék közül Szabolcs kiemelkedett önkénteseinek számával, az országos átlagot közel kétszeresen felülmúlva. A vármegyer önkéntesei már 1848 novemberében beléptek a honvédseregbe, jóval azelőtt, hogy a megye hadszíntéri közelségbe került volna.

Az Olvasók megismerhetik továbbá azoknak az értelmiségieknek és fiataloknak a történetét, akik különleges módon vették ki részüket a küzdelemből, köztük Mezei József mérnökgyakornokot, aki a Nagybányán szerveződő tüzérüteg tagjaként tiszti rangot szerzett, és Petőfi barátjaként a katonai vezetők portréit örökítette meg.

A könyv bemutatja az önkéntesség határait feszegető gyermek- és nőhonvédeket is, akik példát mutattak elhivatottságban és hazaszeretetben. Keltz István 17 évesen állt be honvédnek, Péchy László pedig még nála is fiatalabbként lett a legfiatalabb szabolcsi honvédtiszt. Nagykállóból állt be a legtöbb gyermekhonvéd, köztük Szondi József, aki 16 évesen vált önkéntessé, ám további sorsa ismeretlen maradt. A nőhonvédek között Dobi Zsuzsa alakja emelkedik ki, aki férje mellett harcolt Erdélyben.

Ez a könyv tehát részletes és átfogó képet nyújt Szabolcs- Szatmár-Bereg vármegye katonai múltjáról, a hősi áldozatokról és az elkötelezett tisztekről, akik hozzájárultak a szabadság kivívásához. Egyedülálló módon mutatja be a régió harcosainak életét, a történelmi dokumentumok tükrében.