SZABADSÁGHARC 1848–1849

ZAKAR : A magyar hadsereg tábori lelkészei 1848–49-ben (előszó)

Rikolt a harci síp, riadj magyar riadj, csatára hív hazád... buzdította, toborozta, bátorította Czuczor Gergely bencés szerzetes, tanár, papköltő a férfiakat a 150 évvel ezelőtti forradalom és szabadságharc fellobbanásának és lángolásának napjaiban. Azon 85 katolikus pap közé tartozott, akik kardforgatóként vettek részt a magyar nemzet szabadságjogaiért vívott küzdelemben. Ez nem azt jelentette, hogy lelkipásztori szolgálatot nem végeztek bajtársaik körében.

Voltak olyanok, akik a „kereszttel” – és csakis a kereszttel – akarták a hazát szolgálni, a szolgaság láncától szabadítani akaró kardot a katonák között. Sokan elkísérték a meg-megújuló sikerrel vívott csatákba indulókat. Itt is hozzá kell tennünk, ez nem azt jelenti, hogy csak ők vállalták papi szolgálatban a hazafias kötelességet. Mert voltak, akik lelkipásztori állomáshelyükön katonáikhoz csatlakozottan tették meg ezt, úgy érezve, hogy Istennek és főpásztoruknak fogadott hűségüket ilyenképpen tudják megőrizni: vagyis nem hagyják el lelkipásztori állomáshelyüket. Valóban láncolatot alkottak a csaták útvonalán plébánoskodó, szolgáló papok a magyar hadsereg lelkipásztori ellátásában, főleg akkor, ha sebesültekről, vagy elesettekről volt szó.

Mindezek ellenére sokan szemére hányták az akkori katolikus klérusnak, hogy nem állt oda hivatalosan és egyértelműen a szabadságharc ügye mellé. A tényeket tekintve ez a számonkérés igaznak bizonyul, de az okokat ismerve elgondolkodtatásra kényszerít. A szabadságharc egyes meghatározó személyiségéeinek [sic!] antiklerikalizmusa meglehetősen elidegenítette a papságot, legalábbis tartózkodóvá tette. Felróják azt is, hogy a felső papság – ők közvetlenül, vagy közvetve a királytól kinevezettek voltak – nem támogatta a szabadságharc ügyét. Két malom között őrlődtek. A császár és a király követelte a birodalmi hadsereg támogatását a lázadó magyarokkal szemben, míg a magyar hadvezetés ugyanúgy elvárta ugyanezt a maga javára. Voltak, akik hősiesen kiálltak a szabadságharc ügye mellett, mint Lonovics József egri érsek, akinek a világosi fegyverletétel után börtönben kellett raboskodnia. Mindszenty József hereegprímás keserűen emlékezik vissza a börtönviselésének azon helyére, hogy míg Lonovics Józsefnek az uralkodó, Ferenc József tiszteletben tartotta méltóságát fogvatartásának idején, így titkára is rendelkezésére állhatott, addig őt mindentől megfosztották és mindenben megalázták. Szomorú sorsra jutott Hám János prímás érsek. Nehéz időkben nem várt uralkodói kegyek juttatták a magas főpapi székbe, de ugyanolyan váratlanul – uralkodói elvárások nem teljesítése miatt – tették le róla. A kiemelt példák csak illusztrálni tudják a szabadságharc alatti és utáni gondokat és feszültségeket a magyar klérus életében. A sematikus történetírás feloldja ezeket a feszültségeket. Egyoldalúan bírál, ítélkezik, vagy tanácsokat osztogat a múltnak.

Zakar Péter könyve közelebb visz bennünket történelmünk legnagyobb eszményei közé tartozó 1848–49-es forradalom és szabadságharc igazabb megértéséhez és őszintébb szeretetéhez. A múlt legyen példa és okulás a jubileumokat számon tartó napjainkban, érlelje meg bennünk a gondviselő Isten iránti mélyebb tiszteletet, a hazaszeretet iránti átgondoltabb elkötelezettséget és az Anyaszentegyház iránti tanúságtevő hűséget. A Magyarok Nagyasszonya, akinek képmását a szabadságharcban katonai zászlóikon hordozták, legyen oltalmunk jóindulatú kezdeményezéseinkben és bátorításunk az igaz nagyok szolgálatában.

Budapest, 1999. augusztus 15. – Nagyboldogasszony ünnepén

Dr. Ladocsi Gáspár vezérőrnagy,
tábori püspök

KATALÓGUS		TARTALOM