Gelich Richárd : A szőregi csata aug. 5-én

Részlet a szerző Magyarország függetlenségi harcza 1848-49-ben című művéből
(3. kötet, 820-824. p.)

A magas és széles töltés, mely mögött Dembinszki állást foglalt, a Marostól előbb délnyugoti, majd nyugoti irányban a szt.-iváni erdőig terjedt, hol a Tiszához csatlakozott. A töltés mögött fekszik Szőreg és Szt.-Iván község, csak nyár derekán járható mocsáros lapályon. Dembinszki a töltésnek a Maroshoz csatlakozó részén, mely 2000 lépésnyire esett a szemben levõ hidfőtől, lőréseket vágatott 50 ágyu számára, hogy a mig csak lehet, meggátolja a császáriak kibontakozását belőle. Ez annál könnyebb volt, mert a töltésvonal teljesen elzárta a hidfő kijáratát. Dembinszki állása tehát nagyon erős volt s a mocsarak miatt, melyek a Tisza felől Martonosig s a Marosnak a Tiszába torkolásáig kiterjednek, csak Makónál volt nagyobb hadcsapatok által megkerülhető.

A magyarok állása a következő volt: A IX. hadtest ismét Dessewffy alatt egyesülve, Szőregnél állott. A X. hadtest Gál alatt, mely Lenkey hadosztályát magához vonta, Deszk mellett, Szőreg közelében táborozott. Az egész lengyel légió Visocky alatt Szőreg előtt s a töltésnél állott. A IV. hadtest Guyon alatt, mely mint tudjuk, Török-Kanizsát is megszállva tartotta, Szt.-Ivánra rendeltetett. A zombori töltésen Szerdahelyi elkülönítménye Schlick hadtestét tartotta szemmel. A csapatok összes ereje, a népfölkelés beszámitása nélkül, 38,000 fő volt.

Aug. 5-én két óra hosszat lövette Dembinszki a hidfőt. Déltájban Haynau parancsára beható kémszemle alá vette Lichtenstein Ferencz hg. a magyar hadállást.

Dembinszki Jellasics bán és a ráczok miatti aggodalomból erős állásának ujabb feladását s hátrálásának folytatását határozta el ez időtájban, még pedig nem a megállapitott irányban, Aradra Görgeyvel leendő egyesülésre, hanem Bébán át Nagy-Kikindára, hová Kmetty hadosztálya a vele való összeköttetés helyreállitása végett rendeltetett. A hátrálási vonalnak ez önkényes megváltoztatása Dembinszki részéről azt vonta maga után, hogy a császári hadsereg minden akadály nélkül egyesült s a rövidebb vonalon hamarabb juthatott Aradra, esetleg pedig Temesvárra is, mint ő. E mellett Kikindára vonulása Rambergnek Kanizsánál már végrehajtott átkelése és Oroszlámosra nyomulása által inkább veszélyeztetve volt, mint aradi utja, miután Schlick hidverése csak aug. 6-án készült el Makónál. A hátrálásra vonatkozó intézkedések értelmében annak a sötétség beálltával kellett kezdődnie, az 50 ágyunak pedig a töltésen egy gyalog hadosztály fedezete alatt az éj beálltáig felállitva kellett maradni. A sereg visszavonulásán ak fedezésére a Dessewffy alatti lovasság zöme volt kijelölve.

Mig Dembinszki hátrálási intézkedéseit kiadta, Haynau br. támadási előintézkedéseit tette. Serege e czélból délutáni 4 órakor három harczvonalban volt felállitva a hidfőben. Az első harczvonalban Lobkowitz hadosztálya, a másodikban Herzinger gránátos hadosztálya és a harmadikban Paniutine orosz hadosztálya állott. A sereg ágyutartaléka az 5. vértesezred fedezete alatt az első harczvonal jobbszárnyán állott s a IV. hadtest ágyutartalékával készen volt a kibontakozásra. Bechtold lovas osztályának azonnal ki kellett azonban a hidfő nyugoti végéből bontakozni. A csapatok összes ereje 25,000 fő volt 160 ágyuval.

Hogy a támadást Dembinszki állására lehetővé tegye, Bechtold lovas osztályát annak baloldalban leendő megkerülésére küldte ki Haynau. A terepviszonyok azonban előbb egy támpont nyerését tették szükségessé eme mozdulat számára. E czélból Haynau délutáni 4 óra tájban egy 3 orosz vadászzászlóaljból, 1 ágyu- és 1 röppentyü-ütegből és 2 lovas századból álló elkülönitményt küldött ki, hogy a szt.-iváni erdőt elfoglalja. A támadást a Tisza jobb partján felállitott 6 orosz ágyu készitette elő és támogatta. Az erdőben csak két honvéd zászlóalj állott tartalék nélkül, melyek, a mint az oroszok rohamra készültek, ellenállás nélkül visszahuzódtak. Most elő kellett volna Bechtoldnak hadosztályával törnie, ez azonban sokkal több időt vesztett a főzéssel, a hidfőben felállással s az annak szűk nyilásaiból való kibontakozással, mint amennyi arra szükséges volt, végre a folyó mentében levonult addig a pontig, hol az orosz vadászok utat nyitottak.

Amint megpillantá Dembinszki Bechtold lovas oszlopát, a töltésen előkészitett réseken át nehány század huszárt küldött ki, kik Bechtold élcsapatát, az egy üteg által támogatott 1. dsidás ezredet megtámadták, de visszavettettek. Bechtoldnak most át kellett volna lépni a töltést, de ő ezt áthághatlannak tartotta lovasságára nézve s orosz utászoknak és osztrák tüzéreknek, kik a sz.-iváni erdő elleni támadásban részt vettek, kellett fel- és lejáratokat ásni. Ez ismét sok időt vett igénybe s ez alatt a hidfő déli kijáratától 4000 lépésnyi távolságra foglalt Bechtold állást hadosztályával. Minthogy eközben esti 51/2 óra lett s Bechtold nem mozdult helyéről, Haynau türelmét vesztette s a nélkül, hogy a megkerülést tovább várná, intézkedéseket tett a töltésvonál egyenes megtámadására, mire a Haynau rendelkezésére állott ágyutömeg legott müködésbe lépett. E czélból a tüzérség kibontakozása a hidfő mindkét szárnyából egyidejüleg történt amint következik : A balszárnyon kibontakozott előbb 2 tizenkét fontos üteg, melyek 800 lépésre nyomultak elő s megnyitották a tüzelést ; ezeket követték lépcsőzetesen a balszárnyról a IV. hadtest többi ütegei. Benedek dandára egyidejüleg a Maros és a töltés közt fedetten nyomult elő a magyar hadállás legszélső jobbszárnya ellen. Ez ellen egy lovas és egy röppentyüüteg, melyek közvetlenül Benedek előtt haladtak, nyomult 500 lépésnyire és tüzet adott. A hidfő jobb szárnyán a fő ágyutartalék bontakozott ki, élén a lovas ütegekkel lépcsőzetesen. A lovas ütegek, melyek eleinte 1000 lépésről kezdték meg tüzelésöket, csakhamar 700 lépésre megközelitették a töltésvonalat. A császári tüzérség felvonulása után 16 1/2 üteg 99 ágyuval állott tüzben, mely a csak 50 ágyu által védett töltésvonalat mindkét szárnyról átkarolta.

Ily tüzérségi tömeg zavartalan kifejlődése csak ugy volt lehetséges, hogy a nap éppen lemenőben volt az osztrák hadsereg mögött s a magyarokat aként elkápráztatta, hogy csak akkor vették észre az ütegek előnyomulását, mikor az első lövés eldördült. Csak ekkor nyitott a töltésen levő 50 ágyu heves tüzet az osztrák balszárny ellen. Dembinszki lovasságának mindenesetre lehetett volna valamit kezdeni az ellenséges ütegekkel szemben, ha nem irányittatik Bechtold mozdulatai miatt nagyobb részt a tartalék ütegekkel együtt már korábban a bal szárnyra.

Az ágyuszámra és kaliberre nézve messze tulnyomó osztrák tüzérség hatása oly nagy volt, hogy Dembinszki egyik üteget a másik után eltávolittatta s midőn másfél órai ágyuzás után a tüzelés a töltésen feltünően alább hagyott, Haynau br. rohamot rendelt a töltésvonal ellen. Ez még nem indult meg, midőn a lovasság összecsapott. Miután Bechtold 4 lovas századot 3 ágyuval a tölltésen innen hagyott, 18 századdal és 2 1/2 üteggel végre átkelt rajta. Simbschen az 1. dsidás ezreddel Sz.-Iván felé vette irányát, mögötte kissé balra Lederer dandára és odább balra 2 1/2 üteg vonult fel egy lovas század által fedve. Simbschen baloldalán egy huszár ezred haladt, midőn Sz.-Ivánt elérte. A dsidások rögtön támadásba mentek át és visszavetették a huszár ezredet. Simbschent erre ágyutüz tartóztatta fel, mig három huszár ezred Ledererre és a 2 1/2 ütegre vetette magát, melyek az elönyomult csapatoktól messze elválva abban a veszélyben forogtak, hogy elfoglaltatnak. Ezt azonnal felismerve, Mensdorf gr. ezredes átlépte a visszamaradt 4 lovas századdal a töltést s a huszárok jobboldalára vetette magát. Erre fél órai lovassági harcz fejlődött ki váltakozó sikerrel, mig az osztrák gyalogság is átkelt a töltésen, s a huszárok Szőreg felé huzódtak vissza.

Lichtenstein Ferencz hg. Benedek dandárát legelől rohamra rendelte a töltés ellen, jobbra tőle Jablonowski dandára, ez után Herzinger gránátos hadosztálya következett két harczvonalban és erre Paniutine orosz hadosztályának egy dandára mint tartalék. Az éldandár nem bukkant semmi ellenállásra, Jablonowskinak ellenben több honvéd zászlóalj állott ellen, hogy az ágyuk elvonulását fedjék. Az összecsapás rövid volt s 3 magyar ágyu elvesztésével ért véget. További rövid ellenállást fejtett ki Dembinski hátvéde a majdnem teljesen leégett Szőregen, mire az is megkezdte hátrálását Deszken át Bébára.

Az osztrák csapatok vesztesége Szőregnél és Kanizsánál 45 halott és 191 sebesült volt, utóbbiak közt 3 tiszt és Benedek tábornok, ki már aug. 3-án is sebet kapott Uj-Szegednél. Az oroszoknak csak 4 sebesültjök volt. A magyarok vesztesége Szőregnél és Kanizsánál holtakban és sebesültekben, mely utóbbiak közé csekély mérvben Dembinszki is tartozott, ha tekintetbe veszszük az általok védett erős állást, minden esetre tulzottan 500 emberre tétetik s e mellett még 3-400 fogolyra. Ez utóbbiak közt volt a fiatal Woroniecki lengyel herczeg. A csata után Benedek dandárai, melyeknek parancsnokságát Siegenthal ezredes vette át, Szőregtől keletre, előcsapataikkal Deszknél táboroztak, Herzinger gránátos hadosztálya és Jablonowszki dandára Szőregtől nyugotra, Paniutine orosz hadosztálya attól délre és a lovas osztály, melynek parancsnoksága hiányos vezénylet miatt Bechtoldtól elvétetett és Wallmoden gróf altábornagyra ruháztatott, Szent-Iván mellett.

A szőregi csata után nyitva állott az ut Haynau előtt Aradra, t. i. a közép hadmüveleti vonalon, melyről Dembinszkit minél jobban leszoritani igyekezett. A bevezetést ehez Dembinszki maga tette Bébára történt elhibázott hátrálása által.

Gelich Richárd : Magyarország függetlenségi harcza 1848-49-ben. – [Budapest] : Aigner, [1883]-1889. – 1-3. kötet