Wilhelm Rüstow : A szőregi csata

Részlet a szerző Az 1848-1849-diki magyar hadjárat története című művéből
(2. kötet, 336-341. p.)

Augusztus 4. és 5. reggel Wysocki a lengyel legióval, a szőregi állomáson állt a falutól nyugatra eső töltésen ; ugyan ott Desewffy is ; Gál 3-kán egy hadosztályt Zomborba küldött Lenkey fölvevésére, s ez most Lenkey csapatával egyesülten ujra Deszkre vonult, mig a zombori töltésen Schlickkel szemközt csupán Szerdahelyinek gyenge csapatosztálya állt. Guyon, a szegedi visszavonulásnál Gyálára nyomatván, serege zömével. Sz.-Ivánra kényszerült vonulni.

4 kén úgy mint 5-kén több óráig tartó bombázást kezdett meg Dembinski az uj szegedi hidfő ellen.

Haynau, a magyarok szőregi állomása ellen intézendő támadást 5-én, délutáni 4 órakor akarta valósitani. Dél tájban a végből Herceg Lichtenstein Ferenc által a tájat megvizsgáltatta.

4 órakor a támadásra kiszemelt csapatok a hidfőnél sorakoztak.

Az első vonalban Lobkovitz osztálya állott Benedek dandárával balra, Jablonovszky pedig jobbra az aradi uttól, e mögött a Herzinger osztály, mögötte pedig a Paniutine osztály egyik dandára. Mind a három vonal hadoszlopokban két ütközetre volt formálva. Jablonovszky jobbján a főtüzérségi tartalék a 4. hadtest ágyutartalékával foglalt állást. Ez ágyutömeg födözetét az Auersperg vértes ezred képezé.

Három zászlóaljnak a Paskievits vadászezredből, 12 röppentyűvel, és 21. századdal kellendett az ütközetet megnyitnia, mi alatt az ellenség bal szárnyának legszélsőbb része felé fordulva, a sáncokat áthágniok és a sz.-iváni erdőt elfoglalniok kelle. Miután ez megtörtént, Bechtold lovassági osztálya, az előbb emlitett csapatosztályt követve szintén átlépi a töltést, s azon túl a magyarok bal szárnyán bontakozik ki, azok figyelmét ez oldalra vonja, és később visszavonulásuknak utját állja. E lovasosztály a különbféle csapatosztályokat leszámitva még 22 századot számlált 18. ágyuval. A sz.-iváni erdő megtámadását a Tisza jobb partjáról 6 orosz ágyu fogja segiteni.

Miután a lovassági osztály a töltésen átkelt és a magyarok bal szárnya ellen indult, Haynau, a tüzérségi tartalékkal és a 4. hadtesttel, és a mögötte elhelyezett Paniutine dandárral a hidfőtől az ellenséges állomás homloka ellen akart törni, ezt hatalmas ágyutüzzel árasztani el, s akkor a töltés ellen intézni rohamot.

A Paniutine osztály még fönmaradt része a hidfö és Szeged városának megszállására volt föntartva.

Az osztrákok összes csataképes hadereje : 25,000 ember, közte 5000 lovas és 160 ágyu.

Azon kellőleg szervezett csapatok száma, melyek fölött Dembinski Szőregnél rendelkezett Lenkey osztályát is oda számitva a Makó és Kanizsára küldött csapatok levonásával mint egy 35,000 emb. ment.

Akkor, midőn Haynau támadását megkezdendő volt, Dembinski már föltette magában, hogy a szőregi állomást elhagyja, ; átalán ugy látszott, mintha ő csak azért foglalna eI állomásokat, hogy azokat csakhamar megint elhagyja, s nem hogy azokból előtörjön, hanem hogy visszavonuljon.

5- én délben határozta el magát a visszavonulásra.

Erre az 1. osztrák hadtest megjelenése Makónál szolgáltatott okot, mely bal szárnyát fenyegeté.

Mint tudjuk, Dembinskinek, ha a szőregi állomást nem tarthatta meg, Aradra kellett volna mennie, hogy itt Görgeyvel egyesülhessen. Most Schlick sem akadályozhatta volna semmi esetre sem e visszavonulást, miután Makónál átkett, – azt gondolná az ember, hogy Dembinski, miután annyira szükségesnek látta állomását elhagyni, Aradra fog visszavonulni. De ez nem történt meg. Még a visszavonulási vonalt is megváltoztatta Dembinski, és pedig 5-én az esthomálylyal Bébára, 6-án Ó-Besenyőre, 7-kén Nagy-Kikindára akart menni. Ide lett volna Kmety is utasitandó, kivel Dembinski ugyanott egyesülni akart.

A Kmettyveli egyesülés, mely által mintegy 10-12000-nyi mozgó csapattal növekedett volna a sereg, az egyetlen előny, melyet ez egész hadmozdulatnál gondolhatni. Ellenben általa Dembinski utat nyitott az osztrákoknak hogy minden erőik, Schlick és Ramberg – a központtal egyesüljenek, és átengedte nekik a legrövidebb utat Aradra, melyet még a Maros jobb partján is megtehettek volna, hogy itt az oroszokkal egyesüljenek az egyetlen Görgey ellen, hogy ezt teljesen elnyomják s aztán Dembinski ellen forduljanak vissza.

Az aradi visszavonulási vonaltól eltávozni egyátalán nem volt szükség. Ez elhajlásra Schlick megjelenése Makónál nem lehetett kényszeritő befolyással; mert Dembinski könnyen megtudhatta Szerdahelyi jelentéseiből, hogy ez még mindig sikeresen akadályozta Schlick hidépitését. A nagy-kikindai vonulás szintoly veszedelmes volt különben is, mint az aradi, az t. i. a Ramberg hadtest által volt fenyegetve, melynek terveiről Kanizsánál hidat versi, Dembinski legalább értesülve volt.

A Kmettyveli egyesülést könnyebben ki lehetett volna vinni más, sokkal hátrább fekvő ponton, mint az által, hogy a Tisza szomszédságában először éjszakról délnek kellett levonulni, mi szükségkép csak idővesztéssel történhetett.

Tán azt volt Dembinski szándéka, hogy Nagy-Kikindánál serege kiterjesztése által Haynaunak Temesvárra vonulását megakadályozza, melynek fölmentése az osztrákoknak igen szivén feküdt. De könnyen fölismerhető, hogy az osztrákok kissé határozottabb működés mellett – a határozottság pedig Haynauban legalább sohasem hiányzott – Temesvárnál igen könnyen megelőzhették volna Dembinskit, ha ez 7-én Nagy-Kikindára érkezendett, s itt csak egy napot is töltendett Kmetty érkezésére várakozván, kivel egyesülni akart. Ekkor Temesvár minden bizonynyal elesik, s Haynau csak e téren támogatva léphetett föl Dembinski ellen, ha ez támadást kisérlendett. Röviden, ő Görgey és Dembinski között állt, s az előbbit még azonfelül az oroszok is nyomban követték.

S igy a magyar főtábornok elhatározását semmikép sem lehet igazolni, tekintse bár őt kiki azon oldalról, honnan neki tetszik. Dembinski ebéd után azonnal megtette az intézkedéseket a Szőregről elvonulásra. Az 50 ágyú a töltés mögött egész alkonyatig fölállitva marad; födözésére pedig a töltés és Szőreg közt egy gyalogsági osztály helyeztetik el, és a lovasság zöme Szőregtől délre Desewffy alatt gyüjtetik össze.

Délutáni 4 órakor nyomult elő a hidfőtől a sz.-iváni erdő megszállására kirendelt orosz-osztrák sereg, és csekély fáradsággal szétűzte az ott fölállitott magyar csapatokat.

Bechtoldnak Mártonyosról idevont lovasosztálya igen sok időt vesztett a hidfőnél történt elhelyezésével az aradi úttól jobbra, azután a főzéssel és a hidfő déli részétőli eltávolitásával, mi a kimenet szűk volta miatt épen nem járt minden nehézség nélkül, mig végre a Tisza balpartján lefelé ment.

Dembinski, ki e mozdulatra az oroszoknak a sz.-iváni erdőre irányzott támadása által már el volt készülve, Desewffy huszárait saját maga mellett balra menesztette, és ezek nehány százada a töltés némely kimért helyein előtört és Bechtold hadoszlopának éle, a császár-dzsidások ezredére rohant. Ez a támadást sikeresen visszaverte és Bechtold egészen a tötésig előnyomult. Most azonban bajos volt a töltést minden előkészület nélkül áthágni, az orosz utászok és osztrák tüzéreknek előbb föl- és lemeneteket kellett ásniok. Ez időbe került, és Bechtold, hogy a dolgot lehető nyugalommal várja be, homlokzatos állást vőn a szőregi sánc déli része ellen 4000 lépésre a hidfő déli kimenetétől, honnan kiindult.

Már 5 1/2 óra körül volt, és Bechtold még mindig a sáncon kivül állt; ekkor már Haynau elveszté türelmét és elhatározta, hogy a magyarok homlokzata ellen támadást kezd elállván bekeritési szándokától. Kiosztotta parancsait.

Azonnal elő nyomult a hidfőnek két e célra határozott nyilásából a készen álló nagy tüzértömeg; a főágyútartalék jobbról és lépcsőzetesen a jobb szárnytól, több lovasüteggel az élén, a 4. hadtest ágyútartaléka egy lovas és Benedek dandárának egy röppentyű ütegével balról és lépcsőzetesen a bal szárnytól, élén a Benedek-féle ütegekkel.

Ez utóbbiak, melyeket a dandár a Maros és az aradi út felőli töltés közt födözve követett, a magyar sáncállomás jobb szárnyának legszélső része ellen azonnal 500 lépésnyi távolig jöttek, és tüzelni kezdettek; egyidejüleg a legszélső jobb szárny lovas ütegei is lejöttek 1000 lépésnyire és megkezdék a tüzelést; midőn a nehéz ütegek megjöttek, jobbról és balról és a két szárny közötti űrt töltötték be; és amint a jobb szárny melletti első ütegek működésben voltak, a lovasütegek 700 lépésnyire jöttek az ellenséges állomáshoz.

Az összes tevékenységben levő osztrák ágyúk tehát számra 99-en, egy 2800 lépés hosszú, ivalakú vonalban bontakoztak ki, mely a magyar ágyútelepeket a töltésen, melyen 50 darab állott, mindkét szárnyról körülvette.

Az osztrák tüzérség elővonulása különösen kedvező körűlmények közt történt az által, hogy a nap nyugaton épen lemenőben volt, és a magyarokat, kiknek épen szemökbe tündökölt, elvakitotta, úgy hogy az egész hadműtétet nem vették észre előbb, mint az első lövés eldördült.

Amint azonban a dolog kisült, ők is hatalmas tüzet adtak 50 ágyujokból, és pedig különösen az osztrák hadvonal bal szárnya ellen.

Lovas támadások az osztrák ágyutelepekre, mint azt várni lehetett, nem történtek, különösen a miatt, mert a huszárok Bechtoldnak a bal szárny ellen tett mozgása következtében Sz.-Iván felé egyesültek.

Lassankint mutatkozni kezdett az osztrákok ágyutömegének tulsúlya, és Dembinski egymás után vonatta le az egyes ütegeket.

Másfél órai ágyuzás után a magyarok tüze oly észrevehetőleg leolvadt, hogy Haynau támadást parancsolt a sánc ellen.

Ennek kezdete előtt a lovassági osztály is müködésbe lépett. Négy század Lichtenstein ch. legerst Bechtold, 3 ágyúval a sáncon kivül hagyott, a többi 18 századot 15 ágyuval átvezette.

Simbschen a császár-dzsidások ezredével azonnal Szt.-Iván irányában indult, őt követte kissé balra Lederer nehéz dandára, még jobban balra közöttük és a töltés közt haladt a 15 ágyu egy századot födözete alatt előre.

A császár-dzsidások ezrede már majdnem Sz-Ivánra ért, midőn bal szárnyán egy huszárezred mutatkozék. Simbschen tehát balfelé nyomult, a jobb szárnytól lépcsőzetesen támadott, és azt Sz.-Iván mögé visszaverte. Most a magyarok megelégedtek azzal, hogy Simbschent ágyutüzzel vissza tartják, és e helyett részint Ledererre, részint Bechtold ütegeire rohantak nagyobb tömegekben; ezek elkülönitett helyzetök és csekély födözetük miatt veszélyben forogtak. Ekkor részint egy osztrák század, mely a sz.-iváni erdő felé az ütközet megnyitására kiküldött orosz zászlóalj mellé adatott, érkezett segitségül, részint Mensdorf vezérőrnagy lépte át vonalban a töltésen kivül hagyott 4 századdal a töltést, és a huszárok jobb szárnyára veté magát.

A lovas összeütközés változó sikerrel mintegy fél óráig tartott, midőn a huszárok Szőreg felé és Szőreg mögé vonulni kezdettek, nem mintha Bechtold osztálya visszavetette volna őket, hanem mert az osztrák gyalogság mögöttük elfoglalta a töltést, és ezen át nyomult előre.

Herceg Lichtenstein Ferenc, a mint Haynau rohamparancsát megkapta, Benedek dandárát előléptette; kissé jobbra tőle hátul Jablonovszky dandárát, Herzinger osztályától támogatva; egy orosz dandár tartalékul követte őket.

Benedek, ki mint Lichtenstein az Uj-Szegednél történt tisza-átkeléskor 3-kán megsebesült, de ismét részt vett a csatában, itt az ágyuzás alatt ujból sebet kapott, mely őt a küzdtér elhagyására kényszerité. A dandár vezetését Siegenthal ezredes vette át.

Ez a töltésen átkelésekor semmi ellenállásra nem talált; de Jablonovszkit, kit Thun követett nyomban, több honvédzászlóalj támadta meg komolyan, hogy az ágyuk levonatását födözzék. Rövid csata után a magyaroknak itt is vissza kellett vonulniok 3 ágyu odahagyásával. Födözetük még egyszer megtámadta ugyan a majdnem romhalmazzá vált Szőreget, de rövid csata után ezt is Benedek dandárának kellett átengedniök.

Most megkezdõdött a visszavonulás, nagy részben Deszken át Bébának.

Az ütközet után Benedek dandára Szőregtől keletre, előcsapataival Deszknél helyezkedett el, Herzinger és Jablonovszki Szőregtől nyugatra; Paniutine attól délre, Simbschen és Lederer Szt.-Ivánnál.

Az osztrákok vesztesége aug. 5-én, a szőregit és tulajdonkép még Rambergnek előbb elbeszélt tisza-átkelését Kanizsánál leszámitva; 45 holt és 191 sebesült, az oroszoké 4 sebesült volt. A szövetségesek tehát összesen 240 embert vesztettek; a magyarok 400 holtat és sebesültet és 300-400 foglyot vesztettek légyen.

Bechtold, ki 5-én a lovasosztályt nem Haynau megelégedésére, és bajosan is azon szellemben vezette, melylyel egy lovasosztályt vezetni kell, vezényletétől elmozdittatott, melyet Wallmoden gróf altábornagy és ideiglenesen Lederer tábornok kapott.

Bechtoldnak lassúságát nem csupán az előkészületeknél, hanem még akkor is, mikor már a sánc át volt hágva, hosszú egykedvű várakozását az átmeneti utak elkészitésére, mialatt pedig Mensdorf megmutatta, hogy a töltés épen nem volt mindenütt meghághatlan, s tüzérségének sajátságos használatát nem csak Haynau, hanem saját tisztjei is hibául tudták be neki, mintha azt akarták volna ezzel mondani, hogy az ő fegyvereinek kellett volna a legfontosabbat megtenni, és most az egyszer legalább főszerepet játszani. Most a legfontosabbat valóban a tüzérség tette meg, melynek működései a hidfő két szűk nyilásán át történt kirohanásnál, és a kibontakozásnál is mintául állithatók föl hasonló tüzéri mozgásokra nézve.

Rüstow, Wilhelm : Az 1848-1849-diki magyar hadjárat története. – 2. kötet. – Pest : Emich Gusztáv, 1866.