Átfogó hadtörténeti munkák – könyvek

A debreceni Honvédtemető és Hősök temetoje (előszó)

 

Debrecent, földrajzi helyzete népek találkozási pontjává tette. Vásárvárosként, évszázadokon át kelet és nyugat, észak és dél kereskedőit fogadta. „Áros” polgárai messze földre vitték az itteni mesterek portékáit, hízott marháinak tízezreit hajtották Európa nyugati felébe. Ez a tiszántúli táj azonban nagyhatalmak ütköző vagy határzónája volt már a honfoglalást megelőző évszázadokban is. Később a letelepült magyarság békés falvai, majd a belőlük alakult Debrecen számtalanszor szenvedte katonai csapatok, hadseregek rombolását. Egyszer célpont, máskor átvonulási terep volt a város és környéke. Az ellenséges vagy baráti csapatmozgások egyben megegyeztek: mindig hatalmas erőfeszítést követelt a lakosságtól a harcosok ellátása. Élelmezésük, elszállásolásuk terhén túl itt gyógyultak a megbetegedettek, és a közülük elhaltakat a debreceni föld fogadta magába.

A történetírás Debrecen környéki nagyobb katonai ütközetről alig tud, de a legkorábbi, az 1317-ben volt első „debreceni csata” döntő volt az ország sorsa, és Debrecen fejlődése szempontjából. A helyi földesúr, Debreceni Dózsa itt, a Tócó mellékén győzte le a Károly Róbert ellen lázadókat. Az összecsapás áldozatainak nyughelye nem ismert, mint ahogy egészen a 19. századig más katonai temetőt sem azonosított a történetkutatás a város környékén. Ezért is kiemelkedő jelentőségű, hogy a szintén „debreceni csata” néven megismert 1849. augusztus 2-án lezajlott ütközet kegyeleti emlékhelye máig fennmaradt. Így a szabadságharc egyik utolsó ütközetének eseményeire a történeti leírásokon túl a Csigekert nyugati kerítésénél megásott nagy közös sír parkosított dombja is emlékeztet. Különlegessége nem csak az, hogy a tömegsírban együtt leltek végső nyughelyre az egymással szemben álló csapatok hősei, hanem az is, hogy az orosz sereg győzelme ellenére a 112 honvéddel együtt hatszoros számú cári katonát temetett ide a város rendőrkapitánya. Az előbb „Muszka Temető”, majd Honvédtemető néven ismert kegyeleti park a 20. sz. világháborúiban ismét megnyílt. Előbb a „Nagy Háború” alatt kórházvárossá lett Debrecenben elhunyt sok ezer katona miatt bővítették Hősök temetőjeként, majd a 2. világháborúban is újabb hősöke temettek ide.

Az elmúlt évszázad második felében a hősök kegyeletét, politikai indokok miatt alig emlegették, a Honvédtemető és Hősök temetője lassan az enyészeté lett. Az 1980-as évek végéig kellett várni, hogy ismét méltó környezetben emlékezhessünk az itt nyugvókra. A kezdeményezők belátták, a boldog jövő záloga a történelem megismerése, megértése, tanulságainak magunkévá tétele, mert az elődök példája erőt ad elbizonytalanodásunk perceiben. Viszont a ránk maradt tárgyi és írásos emlékek megismeréséhez értő segítségre van szükségünk. Ez a könyv, amit az olvasó a kezében tart, ilyen. Benne a temető története mellett katonai ütközetek adatokkal alátámasztott leírása, a város és a világháborúk helytörténeti kapcsolatai, elveszettnek hitt források szerepelnek a korabeli és mai képekkel, térképek együtt. A kiadvány létrehozóinak célja történeti hűséggel bemutatni azokat a körülményeket, sorsokat, eseményeket, döntéseket, amelyek e kivételes katonakegyeleti hely, a 170 éve egymás ellen harcolókat együtt befogadó hősi temető létrejöttéhez, majd a két világégés során bővítéséhez vezetett. A tudott és most felfedezett ismeretekre támaszkodva írásban, és újabban a digitális világban is elmondani a ma élőknek, a jövő nemzedékeknek, milyen körülményeknek köszönhető, hogy ennyi nemzet ifjú katonahőse éppen ebben a hősi temetőben lelt végső nyugalomra.

A város vezetőjeként büszkeséggel tölt el, hogy a most megújult Honvédtemető és Hősök temetője immár méltó keretet ad az ifjúság hazafias neveléséhez, a hősök megbecsüléséhez, és szívből ajánlom e könyvet az ott látottak értő befogadásához, kegyeleti múltunk tisztelete tovább vitelére.

Dr. Papp László
Debrecen Megyei Jogú Város
polgármestere

 

2019. január 2-án kezdtem a dandárparancsnoki átadás-átvételt. Nem sok idő telt el, de részese lehettem egy megemlékezésnek a debreceni Honvédtemetőben. Megdöbbentett, hogy a laktanyától ilyen kis távolságra, szinte a belvárosban ennyire gondozott temetőt látok, ami 100 évre visszamenőleg valamennyi nagy Debrecen környéki csata hőseinek csontjait őrzi. Főiskolás koromban magam is részt vehettem a gorlicei áttörés katonasírjainak gondozásában, akkor is lenyűgözött, hogy Lengyelországban mekkora hagyománya van e temetők megőrzésének.

Debrecennel a kapcsolatom akkor kezdődött, amikor a hódmezővásárhelyi és debreceni alakulatok összeolvadtak. Volt szerencsém együtt szolgálni a debreceni katonákkal NATO készenléti szolgálatban és Afganisztánban, mint a Tartományi Újjáépítési Csoport parancsnoka. Ekkoriban Debrecenben csak átutazó voltam, a laktanya és a hajdúhadházi kiképző központon kívül mást nem igazán láttam.

Elöljáróim úgy döntöttek, hogy én vehetem át a Magyar Honvédség legnagyobb harcoló alakulatának vezetését, és azokat a feladatokat, amelyek ezzel járnak. Ez nem csak a harckészültség fenntartását jelenti, hanem az eddigiekben is hatékonyan működő kapcsolattartást a nagy múltú katonaváros lakosságával, továbbá a magyar történelem három nagy korszakának hősi halottait őrző helynek emlékezetben tartását is.

Itt találkozhattam a Magyar Honvédség szerintem egyik legnagyszerűbb, dandárnak otthont adó város katonatörténetét is bemutató csapatmúzeumával, és azzal a stábbal, akik nem csak a könyvtárat és a múzeumot üzemeltetik, de lelkesen kutatják a város és a környék katonahagyományait. 39. lövészzászlóaljunk elődjének tekinti az egykori cs. és kir. debreceni 39. gyalogezredet. Múltjának, tetteinek feltárásában sokat munkálkodik.

A város vezetése, a Honvédelmi Minisztérium valamint a Hadtörténeti Intézet és Múzeum, és nem utolsó sorban a helyi katona és civil társadalom összefogásának, önkéntes munkájának köszönhető a Honvédtemető és Hősök Temetőjének megújítása is.

A könyv ennek a 170 éves múltnak állít emléket, aminek természetesen az 1849. augusztus 2-i debreceni csata mementója ad jó alkalmat a kiadásra. A Mauzóleum befejezése még várat magára. Maga a temető, azonban méltó helyszín, ahol meg tudunk emlékezni hőseinkről, az 1848-as forradalom és szabadságharctól a legutóbbi missziós veszteségeinkről, mindazokról a katonákról, akik függetlenül a nemzetiségüktől végrehajtották azt a parancsot, amelyet kaptak. A Magyar Honvédek parancsa, -véleményem szerint- a világon mindenki számára példa értékű: „Az életem árán is megvédem!”

Ajánlom ezt a könyvet mindenkinek. Azoknak is, akik azt gondolják, hogy ismerik a történelmünket, mert ebből a munkából olyan forrásértékű elemekkel egészíthetik ki tudásukat, amelyekre talán csak hosszú kutatómunka után tehetnének szert. Ugyanakkor ajánlom azoknak is, akik nem foglalkoznak mélyrehatóan a történelemmel, mert ebben a könyvben olyan helytörténeti, katonatörténeti információra is találhatnak, ami minden bizonnyal felkelti az érdeklődésüket.

Köszönöm a munkáját azoknak a megszállott lokálpatriótáknak, akik lehetővé tették ennek a vállalkozásnak a létrejöttét, és parancsnokként büszke vagyok, hogy legalább egy morzsájából részesülhetek.

Szloszjár Balázs ezredes
MH 5. Bocskai István Lövészdandár
parancsnoka

 

Katalógus A debreceni Honvédtemető és Hősök temetoje Tartalom
KATALÓGUS TARTALOM

 


Vissza Hadtörténeti Gyűjtemény Vissza Könyvek Vissza Átfogó művek