DÖBRÖSSY : Fájdalmas örökségünk (előszó)
„Olyan bőséges, ünnepélyes, a nyár érett békéjével aláfestett, beérkezett polgári ünnepélynek készült ez az eljegyzési délután... A meisseni
csészékkel terített anyám, a hagymamintás szervizzel, karlsbadi üvegeivel. Nagy kalács állott az asztalon, kis kannákban tejszín, zöld levélen málna, s
kristálybödönben a méz és a vaj...
– Mi az Endre? – kérdezte apám, s eleje ment.
– Megölték a trónörököst – mondta, s idegesen legyintett.
A nagy csendben a cigányzene oly közel hangzott, mintha itt a kertben játszott volna. Az asztal körül, kezükben hagymamintás csészékkel, mozdulatlanul ültek a
résztvevők, valamely holtponton megmerevedett mozdulattal, mint egy némajátékban. Apám tekintetét követtem; tájékozatlan pillantással nézett az égre.
Az ég világoskék volt, híg nyári-kék. Bárányfelhő sem úszott rajta.”
(Egy polgár vallomásai)
Márai Sándor pontos leírását adja a tragédia pillanatának. A valóság sajnos nem cáfolt rá a rossz előérzetre, mert azóta folymatosan váltják egymást a nemzet és vele a magánélet tragédiái. Tragikus korszak a XX. század: egy maroknyi gazembertől eltekintve mindenki hős volt.
A férfiak a frontra mentek, az asszonyok tartották fenn a családokat, otthonokat, a folyamatosságot – mint minden háború alatt. Hiába lett vége a háborúnak, sok katona hadifogságba került. Az otthonok békéjét feldúlta a Tanácsköztársaság és alig tértek magukhoz, máris megtörtént a trianoni tragédia: 3 millió magyar hontalan lett szülőföldjén, Csonka-Magyarországra százezrével érkeztek a menekültek, de a lelki-szellemi egységet megtartva az ország lassan magához tért. A II. világháború a hadiárvák nemzedékét vitte a frontra. Hamarosan a front is megérkezett: német katonák, orosz katonák... Bombázások, menekültek, Budapest ostroma. Német megszállás, zsidók deportálása. A háború vége sem hozott könnyebbséget: hadifogság, elhurcolás a Szovjetunióba jóvátételi munkára, németek kitelepítése. 70 000 magyart dobtak át a határon a Felvidékről. És máris itt volt a kommunizmus terrorja – csengőfrász, Recsk, Andrássy út 60., nélkülözés és a teljes lakosság megnyomorítása. 1956-ban magára talált a nép egy rövid időre, hogy utána halottait sirassa, megkínzottjait gyógyítsa, és disszidenseit visszavárja. A kádári diktatúra besúgórendszerével és álságos kacsintásaival a magyarok lelki-szellemi gerincét törte meg. A század a kilencvenes évek körmönfont rendszerváltásával ért véget.
Az összegyűjtött adatok, beszámolók nem szolgálnak vidám olvasmányul, de hozzátartoztak szüleink, nagyszüleink életéhez. A nagybetűs Történelem a nagypolitika történéseivel foglalkozik, és általában a győztesek írják. De a történelem szenvedő alanyai többnyire a kisemberek, akik csupán élni szeretnének, gyerekeket felnevelni, napi örömökkel feltöltődni. A Történelem gyakran közbeszól, feldúlja életüket és továbbáll. A kisember pedig magára marad feldolgozatlan szenvedéseivel, veszteségeivel és sebeivel. A győztesek Történelme pedig gyakran őt mondja bűnösnek és teszi felelőssé... Szenvedéseiről olykor beszélnie sem szabad évtizedekig.
Bonyolult dolog a történelem, nagy megpróbáltatásokat rak a kisember hátára. A szenvedés mindig hiábavaló és értelmetlen. Tiszteljük meg eleinket azzal, hogy szenvedéseiknek emléket állítunk, többet úgysem tehetünk értük.
Tharan-Trieb Marianne
|
|
|
|
| KATALÓGUS | TARTALOM |
