Mindig megtisztelő előszót írni egy új könyvhöz. Így vagyok ezzel most is, több okból.

A Tolna Megyei Egyed Antal Honismereti Egyesület szívesen támogat minden olyan törekvést, amely múltunk egy-egy szeletének feldolgozásával visz közelebb bennünket a megyénken éltek és élők történetének megismeréséhez. Ezzel helytörténeti irodalmunk lesz színesebb, gazdagabb. A Tisztelt szerzők egyesületünk tagjaiként immár második olyan kiadvánnyal jelentkeznek, amely kedves szülőhelyük, Döbrököz megismeréséhez visz közelebb minket. Aki már foglalkozott hasonló munkával, jól tudja, hogy mennyi fáradozással jár a néha még oly jelentéktelennek tűnő adat felkutatása is. És akkor még ott van a tévedés, a pontatlanság lehetősége, melynek minden felelőssége a szerzőkre hárul. Erre csak a könyvben a maguk történetére is rábukkanó olvasók köszönete lehet a gyógyír. A helytörténeti adatok bősége a könyv legnagyobb érdeme.

A tárgyalt három nagy korszak – az 1848/49-es forradalom és szabadságharc, az első világháború és a második nagy világégés – történelmünk dicső és egyben tragikus történései. Mindháromnak hatalmas irodalma van, de az idő múlása azt bizonyítja, hogy soha nem lezárhatók. Mindig maradnak, vannak olyan emberi vonatkozásaik, amelyek új adatokkal egészítik ki az eddigieket. Így vagyunk ezzel, ha frontkatonák levelezését, naplóját, vagy visszaemlékezéseit olvashatjuk, – a személyes történetekből áll össze bennünk az a kép – amely megerősíti, kiegészíti, vagy akár meg is kérdőjelezi az eddigi ismereteinket. A harcok, háborúk története mindig kínálja, de kötelezővé is teszi az emlékállítást a nemzetőrök névsorával, a honvédek lajstromával, az elhalt katonák és civil lakosok gyászemlékeivel.

Személyes okaim is vannak. Legmélyebben saját gyerekkorom emlékei égnek bennem. Távoli bombázások hangja 1944-ben, menekülés, hideg és éhség, testvérek, szülők félelme. Ha a könyvespolcomra nézek, egy katonaruhás fiatal férfi – évtizedekkel későbbi Apám – néz le rám, aki az olaszországi Casagiove-ből küldte megnyugtatásnak szánt fényképét az itthoniaknak 1916-ban. Még hátrább lapozva a családi dolgainkban, a szabadságharc egyik kapitányára lehetek büszke, akit dicsérőleg verseltek meg katonái 1848-ban.

Sokunknak vannak ilyen emlékei. Szerencsére olyanok is vannak, – Tolna megye hasonló témájú irodalmából pl. Fehér István, K. Balogh János, Puskás Attila, Szilágyi Mihály – akik szintén könyvet adnak a kezünkbe és emlékeztetnek bennünket a feledhetetlenre.

Szekszárd, 2010. január 28.

Kaczián János
Tolna Megyei Egyed Antal Honismereti Egyesület elnöke