A Honvéd Hagyományőrző Egyesület 15 éve (előszó)
HOHE. Ha valaki ma ezt a rövid mozaikszót olvassa, hallja, szinte biztosan ugyanarra a szervezetre gondol, a Honvéd Hagyományőrző Egyesületre. Arra az egyesületre, amely immáron több mint tizenöt esztendeje minden erejével, igyekezetével arra törekszik, hogy továbbadja a magyar múlt egy korszakának emlékeit.
Tizenhat esztendővel ezelőtt az alapítók még fiatalabbak és többen voltak. Ma idősebbek és kevesebben vannak, de a céljaik változatlanok. Tisztességgel emléket állítani az egykori magyar királyi, annak elesett, kivégzett, megsebesült, eltűnt, hadifogságot szenvedett tagjainak és ápolni az egykori tanintézetek, fegyvernemek, szolgálati ágak emlékét. Továbbadni a jövő nemzedékei számára a tisztesség, a bajtársiasság, az egymásért és a nemzetért érzett felelősség hagyományait és ha lehet, utódokat nevelni mindezek továbbéltetésére.
Amikor az egyesület 1990 nyarán létrejött, az alapító elnök, Kéri Kálmán – kit nyugodt szívvel nevezhetek nagyatyai jó barátomnak – azt (is) mondta nekem, hogy az egyesület célja nemcsak a múlt emlékeinek a megőrzése lenne, hanem mindazok összefogása, akik számára a honvéd hagyományok ápolása és a Haza védelme fontos. Szavait felelevenítve így foglalhatnám össze egykori gondolatait: Tudod Sándor – mondta – mi már elmegyünk lassan, de nem szabad, hogy megszakadjon a hagyomány. Ma már újra honvédsége van az országnak s annak ugyanolyanok a Haza iránt elkötelezett tagjai, mint egykoron – és ma is – mi. Fontos lenne, hogy a katonai főiskolák hallgatói, a szolgáló hivatásos tisztek és tiszthelyettesek belépjenek az egyesületbe, és a mi elmenetelünk után is tovább éljen az. A honvédség 1848–1849-ben, majd azt követően 1868-tól élt. Nekünk arra kell emlékeznünk és emlékeztetnünk. Egykori bajtársaink emléke, tettei köteleznek bennünket erre. A honvédség mindig a nemzeté volt és nem egyes személyeké, csoportoké.
Az emlékezés és a Haza iránti kötelezettség ma is fennáll. De vajon vannak-e fiatalok? Sikerült-e megnyerni az „új honvédség” tagjait?
Kérdések, melyek választ igényelnének. S hogy mi lenne az igazi válasz? Az, hogy a HOHE megalakulásának 25. évfordulójára majdan megjelentetendő kötetet azok állítanák össze, akik 2006-ban és az azt követő években lettek az egyesület tagjai, s váltak olyan tagokká, akiknek a honvéd hagyományok őrzése és a Haza szolgálata ugyanolyan fontos, mint volt az az egykori alapítóknak és a jelenlegi tagoknak. Azoknak, akik a legnehezebb körülmények között is vállalták múltjukat – honvédtiszti, tiszthelyettesi, tisztesi rendfokozat nélküli honvédi avagy munkaszolgálatosi mivoltukat – és tapasztalataik továbbadásával szolgáltak és szolgálják ma is a Hazát, melynek a megvédésére egykoron esküt tettek.
A hivatásos tisztté avatottak számára „A Hazáért mindhalálig!” kiáltása nem előírt kötelezettség hanem szívből jövő őszinte megnyilvánulás volt, s ennek igazolását ma már emléktáblák tucatjai adják, a hősi halottak névsoraival. Emlékük megőrzése nem csak a HOHE, de valamennyiünk feladata, s legyen ez a kis kötet is tisztelgés emlékük előtt! Dicsőség valamennyiüknek, mindörökké!
Budapest, 2006. december hó
Dr. Szakály Sándor
|
|
|
|
| KATALÓGUS | TARTALOM |
