A régi idők emlékeinek láttatása, az azokkal kapcsolatos dicső események, történetek felidézése oktatja, nemesíti és felemeli az embert. Még a mai kor lázasan siető emberének is van néha egy-egy szabad perce, hogy azokra feltekintsen, azokon elmélkedjen.

Sajnos egyre kevesebb az emlék, és csökken az emlékezők száma is. Így van ez szűkebb régiónkban is, itt is fogyatkoznak a múlt emlékei.

Ezért gondoltam úgy, hogy meg kell menteni, közkinccsé kell tenni azokat a katonatörténeteket, amelyek megmaradtak az emlékezetben.

A lelkiismeretem is ezt diktálta, hiszen gyermekként sokat hallgattam nagyapám háborús történeteit. Remélem, magyar katona sosem harcol, szolgál olyan mostoha körülmények között, mint Ő, 66 évvel ezelőtt a Don menti harcokban.

Órákat mesélt a kétségbeesett, elképesztően egyenlőtlen küzdelmekről, a gyötrelmes utóvédharcokról, a halálról. Nem akart idegen földön harcolni. De tette azt, amit kiszabott rá a politika, a hatalom, a sors s a jó Isten. Ő hazajött, haza akart jönni, nem akart a hazájától távol meghalni.

Sokkal később hivatásos katonaként értettem meg igazából mondandóját, s azt a hősiességet, helytállást, ahogyan kitartottak a reménytelen helyzetben. Ma már lehet erről is beszélni, ma már nem kényszeríthetik az egykori honvédőt, katonát arra, hogy elhallgassa hajdani helytállását, megpróbáltatását, vagy éppen derűs pillanatait.

A kötetben megjelent írások a 10. Debreceni Simonyi Napok irodalmi pályázatára küldött legeredetibb katonatörtének. Az alkotók legifjabbja alig múlt húsz, míg a legidősebb közel kilencven éves volt.

Többen a férjük, illetve apjuk, nagyszülőjük emlékeit fogalmazták meg, hiszen az idős, a 2. világháborút megjárt, hadifogságból hazatért emberek néhány esetben csak családjuk számára jegyezték fel a történteket.

A legtöbb történetet a hatvanas-nyolcvanas évek katonaéletét idézik fel, annak minden humorával, keresetlen kifejezéseivel, képtelen helyzeteivel – de ez is a katonaélet sajátja volt. Némelyik pályamű – a történelmi korfestés mellett – szociográfiai hitelességű, tehát több olyan munkát is értékelhetett a zsűri, melyek memoár jellegüknél fogva valódi kordokumentumok.

Nem egy esetben hivatásos katonák fogalmazták meg élményeiket, így mindkét oldal szereplői, a sorkatonák és az elöljárók is megjelentek, összességében rajzolva hűséges képet.

Az esetek között leggyakrabban személyes élmények leírásaival találkoztunk, de a szerzők nem egy alkalommal felhasználták a katonai vándormotívumokat. Mivel elsősorban az irodalmi jellegű feldolgozásokat vártuk, ezért az elbírálás során előnyben részesültek azok a munkák, amelyek irodalmi eszközökkel – például elbeszélőmódokkal, dialógusokkal és belső kommentárokkal vagy reflexiókkal –, illetve irodalmi műfajokkal is éltek.

Természetesen a pályázat értékelésekor a zsűri figyelembe vette az eredetiséget, a hitelességet, az egyediséget, az önálló karakter- és típusábrázolást, a helyzetek megelevenítésének olvasmányos igényességét is.

Így a díjazott pályaművek között szerepelt nemcsak dramatizált memoár, hanem tárca és novella, megírt adoma és anekdota.

Tisztelt Olvasó!

Sorsunk múltunkból táplálkozik, ezért annak ismerete, tisztelete jövőnk sikerének záloga.

Ez ma főként aktuális, hiszen napjainkat leginkább a „pénzuralom” motiválja, nem pedig a nemes emberi értékek. Ennek szellemében ajánlom figyelmükbe kikapcsolódásként vagy akár tanulságként a megjelent írásokat.

Dr. Papp Gyula nyá. ezredes