Kedves Olvasó!

Öt éve kezdtem megvalósítani azt a célt, hogy megörökítsek, s az utókornak átadjak minél több olyan katonatörténetet, melyek okulással szolgálhatnak az újabb nemzedéknek is.

Az évek alatt életre keltek a 65–70 éve nyugvó történések a testi kínokról, a megaláztatásokról, a lelki gyötrelmekről. Arról, hogy miként lehet elviselni a szenvedést, megvívni a sokszor hiábavalónak tűnő küzdelmet. Itt is kiderült, csak akkor, ha van remény, akarat, ha van cél. Ez a cél leginkább a családhoz visszatérés volt. A honvágy, a szülőföld utáni vágyakozás. Ez adott erőt, hitet, a fronton, s a munkatáborokban. A szenvedések földjén ugyanazt a poklot jelentette mindenki számára a „málenkij robot”. Az idegen föld, a fagyos hónapok, évek, a félelmek, az éhezés sok szépet és jót kiöltek az emberekből, de a reményt nem.

Öt év alatt több mint háromszázan írták ki magukból a kiírhatatlant. E kötet írásaival együtt közel száz sorshistória jutott, jut el az olvasókhoz. Az utókornak címeztük ezeket, főként a fiatal generációnak, amelynek tagjai sokszor nem tudják, hogy mi a teendő, ha nagy a baj.

Öt év alatt sokan segítették a gyűjtést, s támogatták az évente megjelenő kiadványt. Fontosságát számtalan hozzám küldött üzenet és levél bizonyítja, melyekből csak kettőt emelek ki.

Dr. Görömbei András akadémikus írta: „a háborús, veszélyes helyzetekben való helytállás mindig is hozzájárult egy nemzet értékrendjéhez”. A hazafias nevelés alapját jelentették azok a történetek, amelyek szájról szájra, dédnagyapától unokáig öröklődtek. Ezért, úgy vélem, különösen fontos, hogy írásos gyűjteményeket készítsünk, s adjunk közre elsősorban az ifjúság számára. Ehhez a munkához kitűnő adalék és segítség a debreceni „Katonadolog” című sorozat, kezdeményezés, melynek során évek óta kitartóan gyűjtik a második világháború, s 1956 borzalmait túlélők visszaemlékezéseit. Nélkülözhetetlen feladat ez a mában, amikor a globalizálódó világ csábító ereje soha nem látott mértékeket ölt. Beáramlik az idegen kultúra, elfeledtetve azt, hogy honi értékek is bőven vannak. Az ifjúság nagyon keveset tud arról, hogy szüleik, nagyszüleik milyen megpróbáltatásokon mentek át, akár egy katonai kiképzés, akár az '56-os események vagy valamely világégés során. Katonairodalmunk gazdag hagyományát is ápolva, remélem, hogy múltunk megelevenítésével, embersorsok példáival, rövid lélegzetű olvasmányos feldolgozásaival jellemformáló, léleknemesítő, katonai erényeket erősítő könyvet adhatunk az olvasóknak, főleg a mai ifjúságnak.”

Dr. Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke az alábbi sorokkal ajánlja a könyvet: „A széles idősávot átfogó, sokak visszaemlékezését felölelő kötet segít betekintenünk abba, hogyan tud Isten kegyelméből megmaradni, embernek maradni a tragédiát, háborús időszak poklát megélt ember. A saját tapasztalatokat elbeszélő, megrázó írások ma is tanítanak bennünket a nehézséget hordozni, és a terhek viselése mellett a becsület és a tisztesség útján megmaradni. A személyesen átélt történelem-töredékek közreadása és megismerése mind-mind hozzátesz a közös tudáshoz, és segíthet abban, hogy a jövőben ne ismétlődhessenek meg a múltban átélt, elkövetett borzalmak. A mai felnövekvő generációk kevés példát látnak arra, hogy a legnehezebb körülmények között is a legfontosabb értékek között van a becsület, a tisztesség és a hazaszeretet. A virtuális világok bűvöletében élő ifjúságnak fontos, hogy valódi és hiteles életekkel szembesüljön. Jó lelkiismerettel ajánlom kiadásra a szemelvénygyűjteményt, és kívánom, hogy mindazoknak, akik olvassák, épülésükre szolgáljon.”

Kedves Olvasó!
A legalapvetőbb célt sikerült teljesíteni. Barátaimmal megmentettünk számos olyan emléket, amelyek a háború szenvedéseiről, gyötrelmeiről, megaláztatásairól szólnak. Sajnos egyre kevesebb a visszaemlékező, a túlélő. Alig vannak már, akik a vesztes háború ellenére a csatát megnyerték. A saját csatájukat. Köszönet ezért. Köszönet a hősöknek, s a holtaknak egyaránt. Hajtsuk meg fejünket az emlékük előtt, a szörnyű múlt felett. Tartsuk meg lelkünkben, hogy az élet a legértékesebb, és ezt a kincset tiszteljük egymásban!

Dr. Papp Gyula
nyugállományú ezredes,
a Debreceni Simonyi Napok
szervezője