A szerző – aki a sandhursti Brit Királyi Katonai Akadémia hadtörténet professzora – ebben a nagy igényű és terjedelmes munkájában a hadviselés történetét tekinti át az ókortól napjainkig. Mégsem a szokványos értelemben vett hadtörténeti mű ez, hanem tudományos módszerrel feldolgozott áttekintés az ember, a társadalom és a harc, az erőszak és a háború viszonyáról, illetve annak alakulásáról az emberi történelem során. Korántsem a háborúk vagy a csaták históriája tehát, és még csak nem is a hadvezetésé, a fegyvereké vagy a hadseregeké, hanem az emberi történelem egyik legfontosabb konstansának tudományos igényű elemzése. Ebben a szemléletben a „hadviselés” tehát az egyes civilizációk szerves részeként, azok kontextusában, a „háború” pedig a kultúra egyik lehetséges és jellegzetes megjelenési formájaként jelenik meg.

A hadviselés története olyan merőben új szemléletű szakmunka, amely nemcsak a hadtörténetírás gyökeres átértelmezéséhez vezet, de az általános társadalomtörténetnek is új, termékeny szempontokat kínál, amikor is az ismert tényeket más megvilágításba helyezi, gyakorlatias és technikai, azaz szigorúan „katonai” szemszögből vizsgálva az eseményeket. Bízvást kijelenthetjük, hogy meghökkentően új kép bontakozik ki például a napóleoni háborúkról, ha a katonák élelmezésének, ruházatának, testi megterhelésének, a fegyverek tűzerejének, az általuk okozott sérüléseknek, a csapatok mozgási sebességének – az egyes ember és a társadalom teljesítőképességének, illetve harckészsége indítékainak újszerű szempontjait is bevezetjük a kor tanulmányozásába.