A magyar katona : vitézségünk ezer éve (előszó)
Dulce et decorum est pro patria mori.
Amikor «A magyar katona» című művünk megírását elhatároztuk, Zrínyi Miklósnak, a hadvezérnek és költőnek, hadtudományi műveihez írt előszava irányított és lelkesített bennünket. Azt írja ez a páratlan magyar katona, hogy «Magyar vitézeknek dicsőséggel földben temetett csontjai és azok nagy lelkeinek umbrái, az kik egyik világ szegletirül az másikra vitézséggel a magyaroknak, és egyik tengertűl a másikig sok száz esztendeig csináltak kard élivel békességes megtelepedést nekik, nem hadnak nékem alunnom, mikor kévánnám, sem henyélnem, ha akarnám is. Igen szeretője vagyok az ő dicsőségeknek, hogy én elmulassam az ő intéseket, kiket nem csak nappalbéli elmélkedésemben juttatnak, de még étszakabeli elmémben is előmben tüntetnek, mondván: ne alugyál, ne keresd a gyönyörűséget; látod e romlott hazánkat, melyet mi annyi vérontással, verésekkel és untalan való fáradsággal nyertünk, oltalmaztunk és sok száz esztendeig megtartottunk: kövesd az mi nyomdokunkat, ne szánd fáradságot, ne szánd véredet, ne szánd életedet!»
Mi, e könyvnek katona-írói, végigböngésztük a magyarok vitézségétől tündöklő hadtörténelmünk dicső tetteit és azokon megbátorodtunk és munkánkat, hogy ismét Zrínyi szavaival éljünk, elsősorban is a «ti dicsőséges árnyékotoknak és tisztességgel temetett csontjaitoknak dedicáljuk!»
Azonban nemcsak a katonai erények felfokozására szántuk e művünket, hanem, a nemzet új életének hajnalán, öntudatunk emelésére és megszilárdítására is. Erre is szükség van mai súlyos helyzetünkben, mert a trianoni békediktátum annyi bajt, oly sok nyomorúságot zúdított reánk, hogy gondolataink a mindennapi nehéz munkában mintha a legkevésbbé terjednének ki arra, hogy a hagyományainkban rejlő megbecsülhetetlen erőforrásokat kiaknázzuk. Még ma is hatása alatt állunk az 1918-i «összeomlás»-nak, ami annyit jelent, hogy erőink hirtelen lehanyatlottak, az erőtlenség megdöbbentő jelei mutatkoztak rajtunk s a végső enyészet fenyegetett; rést ütött ezer évre terjedő katonás emlékeinken a «nem akarok többé katonát látni» átkos kijelentés is; de döngeti széles e világon ismert katonás szellemünket az unos-untalan hangzó «leszerelés», amely, legújabban, internacionális hadsereget óhajt létrehozni internacionális szellemmel!
Második célunk tehát könyvünk megírásával az volt, hogy elhessegessük és háttérbe szorítsuk azokat a tényezőket, amelyek a magyar vitézségről, a magyar nemzeti öntudatról és érzésről eleddig alkotott remek képet elhomályosítani igyekeznek.
Fejezeteinkben mindenekelőtt vázoltuk az egyes háborúk okát, az általános helyzetet, hogy mindenki lássa azt a célt, amiért a magyarság hadba szállt. Utána a háborúk lefolyását írtuk meg nagy általánosságban, majd rátértünk a magyar csapatok szereplésére és egyesek kiváló fegyvertényeire. Mindezekből ki fog tűnni, hogy az egymás mellé illesztett, hiteles adatokon alapuló rövid fejezetekben olyan kimagasló fegyvertényeket ismertettünk, amelyekben megbecsülhetetlen erkölcsi erők vannak és amelyek a magyar vitézségnek és a magyar faj szellemi és testi erejének ékesen szóló bizonyságai. Itt-ott nagynevű egyének olyan fegyvertényeit is közbeiktattuk, amelyek valóban megcsodálhatók, amelyekről megfeledkeznünk nem volt szabad és amelyek példaként szolgálnak a jövő nemzedék számára. Nem oknyomozó, apró-cseprő részletekre kiterjedő hosszadalmas és tudós tanulmányokat adunk tehát, hanem essayket, amelyek kimutatják, hogy a nemzet és minden tagja a létért folytatott ádáz küzdelmekben, hadműveletek vezetésében, nagyobb és kisebb csatákban és ütközetekben, ostromokban, várvédelmekben, portyázásokban, tőrbecsalásoknál, páros viaskodásokban szakadatlanul küzdve-küzdött. Ezekben a küzdelmekben sokszor, önhibájából, vagy önhibájan kívül, kudarc, vereség is érte a magyar katonát. Ezeket a vereségeket és ezeknek okait azonban nem részleteztük, mert könyvünk egyedüli célja a magyar vitézség kimutatása volt. Lássa meg a magyar társadalom, hogy nem nagyzolnak azok, akik azt állítják, hogy a honfoglalás óta nincsen olyan békés időszaka a magyarnak, amely egy emberöltőre terjedt volna! De látni fogja az olvasó, hogy könyvünk mégsem töredékes szemelvények gyüjteménye, hanem lényegében összefüggő hadtörténelem, amely teljes és egész képet ad a magyarság ezeréves vitézkedéséről.
Nem sorolhattuk fel az összes kimagasló fegyvertényeket, mert kötetekre terjedtek volna, hanem csak a jellegzetes és az átlagon messze felülálló tetteket kötöttük csokorba ; tehát azokat, amelyeknek híre a magyar haza határain túl is elterjedt és amelyeknek végrehajtói nemzetüknek is dicsőséget szereztek.
Nem hallgattuk el és nem szépítgettük az egyes hadjáratokban és harcokban elkövetett hibákat sem, mert régi igazság, hogy a történelem csakis akkor lehet tanítómesterünk, ha a hamisítatlan valóságot tárja elénk s nem ámítgat a nemzeti hiúságnak talán hízelgő, de végső eredményükben mégis csak káros valótlanságokkal.
Teljesen el nem döntött kérdéseken senkivel se vitatkoztunk, hanem a véleményünk szerint legvalószínűbb megoldást foglaltuk írásba, anélkül, hogy újabb, de kellően nem támogatható feltevésekkel hozakodtunk volna elő.
Nem ritkán halljuk, hogy csakis a magyar nemzeti felkelések katonái tekinthetők igazi vérbeli magyaroknak, míg a többiek idegen kenyéren élő zsoldosok voltak, például a volt császári-királyi, illetőleg császári és királyi hadsereg magyar csapatainak vitézei is; tehát ezeknek virtusos fegyvertényei nem könyvelhetők el a vérbeli magyarság javára, mert idegen szellemű és idegen vezérleti nyelv alatt álló fegyveres erőben mentek végbe. Mi nem osztozunk ebben a felfogásban, hanem az a meggyőződésünk, hogy a magyar katona, bárhova vetette is a sors szeszélye, fajiságában rejlő sajátos és feltűnő bátorságával mindenkor megmaradt magyarnak. Tehát Magyarország különleges közjogi helyzete miatt a császári-királyi, illetőleg a császári és királyi közös hadseregbe jutott magyar katona a magyar nemzet fia volt és amiként az események megdönthetetlenül igazolják, benne a magyar vitézség kiolthatatlanul tovább élt és tündökölt. Képtelenség származnék abból, ha kivetnők a magyar hadtörténelemből azokat a dicsőséggel teljes fegyvertényeket, amelyeket magyar katonák vittek végbe akár a franciák és poroszok szolgálatában és másutt, akár pedig a volt császári-királyi, illetőleg császári és királyi közös hadseregben. Szenvedélyből, vagy hajlamból nem lehettünk annyira elfogultak, hogy kitagadjuk azokat a magyar vitézeket, akik bármely körülmény miatt és idegen célok szolgálatában mégis mindenkor öregbítették és átmentették a jövő számára a magyarság hagyományos katonás szellemét.
A vázlatoknál arra törekedtünk, hogy a kevésbbé járatosak is eligazodhassanak rajtuk. Szerkesztőik az illető fejezetek írói voltak.
A képek összeválogatása igen nehéz munka volt, mert ezer év eseményeire vonatkozó anyagot kellett összehordani s hozzá lehetőleg olyan képeket, amelyeket eddigelé még nem közöltek. Természetes, hogy a régebbi korok képanyaga nem lehet tökéletes és éppen ezért itt sokszor ismert anyagot kellett felhasználnunk.
A mellékelt térképen szemléltetőleg az olvasó elé tárjuk azt az európai területet, amelyen belül a magyar katona ezer éven át szinte szakadatlanul járt-kelt és harcolt; megmutatjuk az Európán kívüli nevezetesebb fegyvertények helyét, és végül a világháború hadifoglyainak néhány útvonalát. Mindezek együttvéve mutatják, hogy a magyar katona ezer év alatt bejárta az egész földkerekséget.
Meggyőződésünk, hogy e munkánkkal nagy hiányt pótoltunk, mert úgy tudjuk, hogy ehhez hasonló és képekkel díszített összefoglalás még nem jelent meg.
Meleg köszönetet mondunk a Franklin-Társulatnak, amely a mai súlyos gazdasági körülmények ellenére sem kímélte az anyagi eszközöket és így módot nyujtott arra, hogy munkánk ilyen pazar kiállításban és díszes köntösben megjelenhetett.
Őszinte hálával köszönjük a magyar közintézményeknek és a magánosoknak is, hogy szíves előzékenységgel segítettek bennünket a képek anyagának összeválogatásában. Hálás köszönet illeti a Hadi Levéltárat, a Hadi, a Nemzeti és a Szépművészeti Múzeumot, a Ludovika Akadémiát, a Könyves Kálmán magyar műkiadó rt.-ot, amelyek rendelkezésünkre bocsátották gazdag képanyagukat és a Feszty-körkép rt.-ot, amely a körkép lovasrohamát ábrázoló részlet közlésének jogát szívesen átengedte. Hasonlókép köszönetet mondunk Pállya Celesztin festőművész úrnak, aki a «Cserhalmi ütközet» című festményének, valamint Vágó Pál igazgató úrnak, aki nagynevű atyja «A magyarok Kiev előtt» és «Huszárroham» című pompás festményeinek közlési jogát szíves volt átengedni.
Budapest, 1933 január hó.
A szerzők.
|
|
|
|
| KATALÓGUS | TARTALOM |
