Ajánlás Németh Vilmos: „Én nem a győztest énekelem...” c. tanulmányához

Sajátos témával foglalkozik Németh Vilmos harmadik kötete, az „Én nem a győztest énekelem...” című. Részben kapcsolódik az előző kettőhöz, hiszen szereplőit – azokéhoz hasonlóan – hajdúbagosi (elvétve még élő, túlnyomórészt már a közeli, vagy a régmúlt homályába vesző) lakosai adják. Különbözik viszont tőlük a tekintetben, hogy ezúttal nem a falu történetével, nem is egy konkrét család sorsával ismerkedhet meg az olvasó, hanem egy olyan szeletével az itt élők mindennapjainak – nevezetesen a katonasorsokkal – ami azután hosszú időre, generációkra meghatározta a családok életét, egyszersmind kifogyhatatlan tárházát nyújtva a visszaemlékezésnek szóban és tárgyiasult formákban egyaránt.

A mű a törökdúlástól a Bocskai- majd a Rákóczi-szabadságharcon át viszi el az olvasót az 1848/49-es forradalom és szabadságharcig, bemutatva ezek történelmi hátterét, katonai jellemzőit, hajdúbagosi vonatkozásait. A felidézést számos kép és okirat-másolat segíti, közülük talán legértékesebbek az „újraalapítóknak” nevezett bagosi hajdú kisnemesek címerei. Ezenközben a gondosan elhelyezett és változatos műfajú idézetek teszik még elképzelhetőbbé a kor és állapotok érzékelését.

A kötet fő hangsúlya érthetően mégis a világháborúkra kerül, különösen a még emlékezet-közeli Il. világháborúra, amiben – ahogy a szerző írja – „...szinte minden családból részt vettek a férfiak. Nem egyszer többen is. Közülük sokan családos emberek voltak.”. A fókuszba kerülés másik oka, hogy erre az időszakra vonatkozóan maradtak még a családok birtokában féltve őrzött emlékek: tárgyak, amiket a nagypapa (nagybácsi, fivér) készített, fényképek a katonáskodó családtag(ok)ról – más kérdés, milyen állapotban –, illetve írásos dokumentumok (zsoldkönyvek, „dögcédulák”, igazolványok), netán kitüntetés vagy újságcikk. A II. világháború Magyarországra gyakorolt hatását is összegzi a szerző: „A Don-kanyar, illetve Voronyezs lett a magyarok, köztük a bagosiak újabb Mohácsa!”

Az „Ideiglenesen hazánkban tartózkodó...” fejezettől a XX. sz. második felének – pontosabban a világháború lezárását követő időszakának – katonai jellemzőit tekinti át és mutatja be Németh Vilmos. Természetesen sok-sok fényképpel, hiszen az '50-es években vagy azt követően a hadseregben szolgáló falubeliek jó része szerencsére még köztünk él.

A képek közül akár szenzációnak is nevezhető Péntek Miklósnak Farkas Bertalannal, a máig egyetlen magyar űrhajóssal készült közös fotója, de nem szokványos az L.Nagy- és Péntek-család katonafiainak szüleikkel egy oldalon közölt fényképgyűjteménye sem. Ezekben a részekben – bizonyára az átéltség okán – erősebb a kritika, de továbbra is túlzásoktól mentes. A szerző érdeme, hogy az egész tartalmat objektíven, logikus szerkesztéssel, saját szubjektív észrevételeit szinte beleszőve a tények szövetébe mutatja be. A sok kép olvasmányossá, a még több – jórészt ismerős – fénykép emberközelivé teszi a kötetet. Olvasásakor sokakban feltolulhatnak a saját családi vonatkozások, közösséggé is formálva egyúttal az érintetteket.

Különleges, egyedi megerősítése a leírtak hitelességének az emléktárgyak, illetve a sokak által ismert, részben a civil életbe is átszivárgó katonanyelv bemutatása.

A tanulmányt nem csak az ismerősök kikeresése céljából érdemes elolvasni! Bárkinek ajánlható, akit érdekel a történelem „bagosi szemüvegen át”.

Szabóné dr. Pataky Eszter