Átfogó hadtörténeti munkák – könyvek

SZÁMADÓ : „Retirálj, retirálj, Komáromig meg se állj” (bevezető)

 

A „Retirálj, retirálj, Komáromig meg se állj!” – rigmus 1809-ben keletkezett a gyászos kimenetelű Győr-Kismegyeri csata alkalmával, amikor Napóleon serege, Jenő olasz alkirály vezetése alatt szétverte az utolsó nemesi felkelést, ill. az osztrák-magyar hadakat, melyek aztán Komáromig vonultak vissza.

Ugyanakkor bármennyire negatív felhangja van is ennek a rigmusnak és magának a napóleoni kornak Magyarországra nézve, Komárom ennek következtében lett, ha egy hónapra is, birodalmi központ, illetve az erődrendszer ennek, vagyis I. Ferenc császár komáromi tartózkodásának köszönheti életre hívását.

E történelmi esemény évfordulója adott okot arra, hogy újra áttekintsük az erődrendszer építéstörténetének az elmúlt 200 évét, elsősorban a korabeli tervek és térképek tükrében. Úgy véljük, hogy a Komáromi erősség, melynek örök szimbóluma, az Újvár nyugati fokán a 17. század második felétől álló, diadalmasan az ellenségnek – immár bizonyítottan – fügét mutató Kőszűz, mindenkoron figyelmet érdemel.

Ezért vállaltuk e katalógus adta lehetőségekhez mérten összefoglalni az erődrendszerről eddig született nagyobb lélegzetű műveket: az 1995-ben elhunyt kiváló helytörténész és múzeumvezető, Kecskés László könyvét, mely e témában az elsőként íródott; Csikány Tamás és Horváth Csaba hadtörténészek új levéltári kutatásain alapuló kötetét, melynek első része a Monostori erődbe az oroszok kimenetele után szinte elsőként bejutó és abba az első pillantásra beleszerető Szamódy Zsolt fotóművész nagyszerű és hangulatos fotóit bemutató album; Gráfel Lajosnak, a műemlékes építész szemével íródott könyvét, mely Komáromnak (a Kőszűz talapzatára vésett) jelmondatát, „Nec arte nec marte” címet viseli; valamint Rédli Margitnak és Varga Istvánnak a Monostori erődről, úgyis mint az „erődrendszer legnagyobbikáról” élvezetes stílusban megírt kötetét.

A korabeli tervrajzok egyrészt a Klapka György Múzeum Adattári Gyűjteményéből (továbbiakban: KGYM), másrészt a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum térképtárából származnak (HIM). A tervrajzok terén nyújtott szíves segítségéért Suba János osztályvezetőnek, azok fotózásáért Török Csabának, a tatabányai József Attila Megyei Könyvtár informatikusának mondunk köszönetet. Köszönet illeti a Monostori Erőd Nonprofit Kft.-t (ME), dr. Varga István ügyvezető igazgatót, Takácsné Csordás Katalin koordinációs igazgatót, Páros Zoltánt karbantartási és vagyonvédelmi vezetőt, akik az erőd bécsi levéltári gyűjtéséből származó tervrajzait, illetve installációs anyagokat bocsátottak a rendelkezésünkre.

 

Katalógus Számadó Tartalom nincs
KATALÓGUS TARTALOM

 


Vissza Hadtörténeti Gyűjtemény Vissza Könyvek Vissza Átfogó művek