SZEDERKÉNYI : A magyar hadi intézmény történeti és közjogi megvilágitásban (előszó)
Magyar hadi intézményünk ősi szervezetét, további fejlődését, alakulásait, a honalapítástól, az 1848-iki törvények alkotásáig, úgy amint azt alkotmányunk keretébe beillesztve, közjogunkban megirva, történelmünkben elbeszélve találtam, kivántam rövid vázlatokban, jelen munkámban előadni.
Ősi hadrendszerünknek, a magyar genus e bámulatos alkotásának, volt érdeme a honfoglalás könnyü diadala, s a letelepedés páratlan sikere, mely a magyar nemzetet uj hazájában, daczára a sors szörnyü csapásainak, immár egy ezred éven át tartotta fenn.
A letelepedés után, az európai népcsaládba való olvadás természetes következménye volt, hogy az ősi hadrendszer szoros katonai szervezetének támadó éle, lassan-lassan önvédelmi irányba idomult át, s az mint nemesi jog s kiváltság hárult később a nemzetségek utódaira, az arany bullában körülirt feltételek s kötelezettséggel.
Az ősi hadszervezet sorosabb katonai rendszerét, a tatárdulás zavarta fel végleg.
Az Anjouk ezután, a helyzetet készen találták, az Európában akkor uralkodó hűbéres csapatrendszer beillesztésére a magyar hadszervezetbe, mely zsoldos katonaságával, utját egyengeté az állandó gyalog hadrendszerhez, mely a puskapor feltalálásával, a lovasságra helyezett hadi intézményt végleg megváltoztatta. Ezzel egyidejüleg képződött a későbbi magyar sorkatonaságnak alapja: a telek-katonaság, melylyel a nemesség katonai kiváltságán, az első rés üttetett.
Ezen időszakra esik a törökök megjelenése is Európába, kik Bizancz elfoglalása után, a Balkán völgyén át folyton előre haladva, a magyar birodalom határát fenyegették elözönléssel.
A magyar nemzeti hadszervezet fényes korszakát a Hunyadiak fejezték be. Attól kezdve, főleg a török invazió elleni hadszervezkedés nehézségei, mindig inkább bonyolódtak az erőteljesség nélküli vezetés bajaival. Ily viszonyok között az invazióval fenyegető török had tulereje leküzdhetlenné, s ennek következménye a mohácsi katasztrófa, nagy szerencsétlenséggé vált.
A mohácsi katasztrófa után beállott uralkodói viszony folytán, idegen elem tolult a magyar hadi intézmény vezetésébe, mely magába rejté az ország független alkotmányos rendszerének veszélyét is.
Az állandó török invázió folytán megbénult nemzeti haderő kétségbeesett küzdelme, a török s az idegen elem ellen, párhuzamosan haladt 150 évig.
Ezen óriási küzdelemnek egy diadala mégis volt, s ez az: hogy határainkon tul a török tovább hatolni nem volt képes, s Bécs alól mindig véres fővel kellett visszavonulni. Ezzel hazánk, mint Európa védbástyája a török ellen, betölté feladatát.
A török invázió végre megszünt. De hadrendszerünk vezetésébe betolult idegen elem itt maradt, s gátolta annak a kor s a nemzet alkotmánya szellemében való fejlődését, képződését. A nemzet állandóan elitélte ezt, tiltakozott ellene, s alkotmánya keretébe soha nem fogadta be.
Egy áldátlan, másfélszázados küzdelem folyt le ebben is, míg végre az 1848-iki korszakos törvényekben a független felelős kormányrendszer megalkotásával, az alkotmány, s ennek keretében a nemzeti hadrendszer függetlenségének biztositékai is lerakattak.
Hadi intézményünk ezen ezredéves alakulásának halvány rajzát nyujtom munkámban, közjogi s történeti megvilágításban.
Tárgyam sem kimerítve, sem egész terjedelmében előadva nincs. Halvány rajz ez csak, hiszen kötetek sem merítenék ki a hadrendszer változatos képződése, s e körül fejlett alkotmány-kérdéseknek eseményekben dus körvonalait. Méltó volna e tárgy nagyszabásu, korszakos publikálásra, s feldolgozásra. Sokkal járulna ez nemcsak közjogunk, de hazánk történelmének tisztázásához is. Ez irányban munkám a szerény uttörő szerepében jelenik meg.
Jelen munkámat négy részre osztottam, s a részeket fejezetekre, a korszakos alakulások szerint.
Az első rész az ősi hadrendszer korát tárgyazza a tatárjárásig, illetve az Anjou-házbeli királyokig, 889-től 1300-ig.
A második rész, a tatárdulás folytán meglazult ősi hadrendszer keretébe illesztett hűbéres csapatrendszer változataival foglalkozik, az Anjouk uralkodásától a mohácsi vészig, 1300-tól 1526-ig.
A harmadik rész a mohácsi vész után következett önvédelmi hadrendszer változatait, s küzdelmeit tárja elő 1715-ig, az álló seregről szóló törvény megalkotásáig, 1526-tól 1715-ig.
A negyedik rész 1715-től 1848-ig az álló sereg kérdésének, a magyar hadi intézmény keretétien kifejlett vitás mozzanatai, s alakulásai sorozatát foglalja magában.
Az 1848-ki nagy alkotás megalapította intézményeink kereteit, s ebben nemzeti hadrendszerünknek is összes feltételeit. Fejtegetéseimmel tovább menni nem kivántam.
Kelt Budapesten, 1896. jun. 1-én.
Szederkényi Nándor.
|
|
|
|
| KATALÓGUS | TARTALOM |
