„A XX. századot úgy is elbeszélhetnénk, hogy elmondjuk a koncentrációs táborok történetét” – s valóban, a kubai függetlenségi háború (1896) óta a kilencvenes években a volt Jugoszlávia területén létesített táborokig, Dél-Afrikától a Vichy-féle Franciaországon át az Egyesült Államokig mindenütt jelen vannak a táborok. A XX. század a táborok évszázada volt. A háborúk bűnös spirálja, a sorozatos emberirtás, a totalitarizmus szakadékai a Gonosz jelképét, szögesdrótokat hoztak létre, amelyek mögött emberek ezreit, millióit túszként vagy áldozatként tartották fogva.

A totalitarizmus és a koncentrációstábor-rendszer széttéphetetlen kapcsolata nem kérdéses a Gulag és Auschwitz óta. A totalitárius rendszerekben a koncentrációstábor-rendszereknek az a rendeltetése, hogy felrajzolja az eszményi társadalmat.

„A totalitárius rendszerek vezetői, szétválasztva azokat, akiknek élniük kell, és azokat, akiknek meg kell halniuk, véglegesen szakítottak a modern racionalitással. A történészt ekkor szédület fogja el: nem is annyira a borzalomtól, mint inkább a borzalom megteremtésének a képességétől szédül és a borzalom elviselésének a képességétől... Van miért sírnunk. Szánalomból, felidézve azok sorsát, akik szenvedtek, akik meghaltak. Dühből és szégyenből, azokra gondolva, akik a halált osztották... Egyesek bűne az idők végezetéig visszhangot fog verni az összes többi ember szívében.”