Az emberiség történetében mindig domináns szerepet játszott a vezetés, annak különféle megnyilvánulásaival. A katonatiszt — mint a katonai szervezet eredményességét meghatározó személy — vezetői szerepe a történelem során fokozatosan átalakult, a katonai szervezetek feladatának komplexebbé válásával vált egyre bonyolultabbá. A katonai szervezetek tevékenységét befolyásoló — állandóan változó — számos tényező már szükségessé tette a katonai vezetés tanulmányozását, ami a jövőben még fokozottan előtérbe kerül. Ma már a katonai vezetők nem engedhetik meg, hogy a szervezet által biztosított hatalmi pozíció, illetve a rendfokozatuk általi felruházás alapján „csak harci felfogásban” vezessék a kötelékeiket, hanem a kor tudományos ismereteit felhasználva kell megfelelniük a társadalom, az elöljárók, és nem utolsósorban az alárendeltek elvárásainak egyaránt.

A ma (sor-) katonája már más, mint a tegnapé, de a holnap (önkéntes) katonája is lényegesen különbözik majd a maitól. A vezetési eljárásnak tükröznie kell ezeket a különbségeket, mind a környezeti tényezőkben, mind a társadalmi elvárásban bekövetkezett változásokat. Globalizált világunkban az alárendeltek magatartását, szervezethez való viszonyulását az állandó információs dömping befolyásolja. A vezetés feladata, hogy — a szervezeti funkciónak megfelelően — hasson katonái értékrendjének alakítására, ezáltal eredményes munkájukra.

Az egység, az alegység elé állított feladat, a szervezeti cél, különböző módon teljesíthető. Megvalósítható a célkitűzés — mint az történt évezredeken keresztül — a parancsnok hatalmi helyzetére, nyers fizikai erejére, a rendfokozat kényszerítő késztetésére alapozottan. Ma már az emberközpontú vezetési módszerek alkalmazása került előtérbe. Ez azt jelenti, hogy olyan munkahelyi környezetet (feltételek és légkör) szükséges kialakítani, ami magas szintű munkára ösztönzi a katonákat. Bizalmuk, támogatásuk megnyerésével, érdekeik figyelembe vételével, pedig megalapozható, hogy a kritikus, nagyon bonyolult helyzetekben önállóan, illetve a parancsnokot támogatva mindent megtegyenek a feladat, a közös cél teljesítéséért.

Valamennyi katonai vezetőnek arra kell törekednie, hogy fenntartsa az egyensúlyt a szervezet és tagjainak céljai, valamint szükségletei között. Amennyiben a különbségek folyamatosan kiegyenlítődnek, akkor lehetőség nyílik az alárendeltek szimpátiájának elnyerésére. A szimpátia fenntartásához elengedhetetlen a világos egyértelmű, határozott, de emberi kommunikáció. Az alárendeltekre releváns hatást gyakorol a vezető hite, erkölcsi tartása, példamutatása.

Az alárendeltek szervezeti céloknak történő megnyeréséhez a vezetőnek tökéletesen kezelnie kell a katonai szerveztében végbe menő folyamatokat. A folyamatok megoldásához a kiszámítható erőforrások felhasználásának, illetve alkalmazásának lehetőségeit olyan szinten szükséges ismerni, hogy a vezetés (a parancsnok) ismerethiánya ne akadályozza — és ne csökkentse az elvárható reagáló időt követő — szakszerű cselekvést. A jövő katonai vezetésének tehát egyre bonyolultabb és szerteágazó feladatot kell majd ellátnia úgy, hogy egy időben álljon készen a békevezetői, a béketámogatói, és harci feladatok, műveletek ellátására egyaránt.

A fentiekben vázolt sokrétű feladat — a maga bonyolultságával, komplexitásával — egyértelműen csak magas szintű vezetéssel oldható meg, ami olyan tiszteket, parancsnokokat kíván, akik tökéletesen ismerik a vezetés elméletét, és jártasak annak gyakorlatában. Ennek azért is van különleges jelentősége, mert a beosztásba való kinevezési követően a vezetés mindig, minden körülményben csak „éles helyzetben” realizálódik. Ebben az „éles helyzetben” pedig elvárható, hogy elkerüljük a szervezet, az alárendeltek sorsáról, tevékenységük megítéléséről hozott kevésbé kiszámítható döntést. A valódi harchelyzetben, pedig a vezetés, mint legfőbb harci tényező szerepének a garantálása nemcsak az alárendelt, de a nemzet részéről egyaránt elvárható.

A jövő tisztjei ennek a feladatnak csak úgy lesznek képesek megfelelni, ha a vezetési teóriát legmagasabb szinten sajátítják el, ugyanakkor megragadnak minden alkalmat a tiszti tevékenységi körben történő gyakorláshoz.

E szép és nemes munkához, a tanulásukhoz valamennyi főiskolai és egyetemi hallgatónak kívánok sok sikert és kitartást.

Budapest, 2003. február 10.

(Havril András altábornagy)
vezérkari főnök-helyettes