A kötelező sorkatonaság az állam és a lakosság biztonságát garantáló katonai ismeretek és tapasztalatok megszerzését tűzte ki célul. Az oktatásra és a gyakorlatra szakosodott intézményben az ifjú- és a felnőttkor határán álló sorkatonák hivatásos, szakképzett személyzet irányításával vettek részt a kiképzésben. A felkészülés általános és speciális szaktudás átvételét jelentette.

A közép- és kelet-európai szocialista országok szövetsége, a Varsói Szerződés megszűnése (1991), a régió országainak az Észak-Atlanti Szerződés Szervezetébe való belépése (1999-2004) új állami és polgári biztonságot teremtett. Ezt követően az egyes államokban – hol lelkesen, hol nosztalgiával, általában mindenütt viták kíséretében – rövid idő alatt, sorozatban szavazták meg a kötelező sorkatonaság, az általános hadkötelezettség kiiktatását (Magyarország – 2004, Bulgária – 2007, Románia – 2007, Ukrajna – 2009, Litvánia – 2013), vagy időtartamának csökkentését (Oroszország – a sorkatonaság időtartamának felére való csökkentése 2008-tól). S ezzel egy olyan intézmény számolódott fel, amely a 19. század közepétől, az általános hadkötelezettég törvényének életbe léptetésétől, a második világháborút követően alkotmányba iktatásán keresztül különböző, a polgári életvitelt és mentalitást meghatározó szerepeket játszott. Magyarországon az első, központilag szervezett hadsereg felállítására 1849-1849-ben [sic!] került sor. A két román fejedelemségben 1830-ban szerveződött meg a nemzeti hadsereg. A második világháború után a hidegháború kiépülése a Varsói Szerződés tagállamait újabb fegyverkezésre ösztönözte.

A katonai kiképzés az aktív korú férfiakat vonta hatáskörébe. Ennek tulajdoníthatóan a populáris kultúrában a férfiúi életpálya és mentalitás meghatározó epizódjává, a férfiszerep modelláló tényezőjévé vált. Periférikusan, a politikai-ideológiai-gazdasági konjunktúra függvényében a büntetés, az ideológiai átnevelés, az országépítés, a mezőgazdasági kampány, a demográfiai feszültségek levezetésének, megoldásának eszköze volt.

A felnőtt férfiak mellett a nők és a fiatalok hazafias nevelésére és katonai kiképzésére is kezdeményezések történtek. A román cserkészmozgalom 1914-ben vette kezdetét. Ezt 1937-ben a legionárius hatalom a maga hatáskörébe vonta, megszervezve a Straja Tarii (A Haza Védelme) szervezetet. A Kommunista Ifjak Szövetsége 1922-ben szerveződött, apró névváltozásokkal 1989-ig élte a maga történelmét. 1947-ben létrejött a Románia Pionírjai egyesület, amely 1949-ben beolvadt a Romániai Iskolások Egyesületébe, majd 1966-ban Pionír Szervezet néven született újjá. Tíz év múlva, 1976-ban jött létre az óvodás korúak hazafias szervezete, A Haza Sólymai névvel. Az ország középiskoláiban az 1970-es évek elején rendszeres premilitáris képzést vezettek be. Ezzel párhuzamosan kezdődött meg az egyetemista lányok katonai kiképzése. Ezek az szervezetek hazafias érzelmeket, az ország iránti lojalitást kultiválták, testedzést és katonai képzést biztosítottak.

A sorkatonaság megszűnését követően a kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaság, a BBTE Magyar Néprajz és Antropológia Tanszéke 2007. december 14–15-én konferenciát szervezett az alábbi tematikával.

Az eltűnt katona

1. A katonáskodás története. A katonaság mint intézmény a változó időben. A sorkatonaság történelmi kontextusa.
2. A reprezentációk története. A katona mint konstrukció: a hős, a honvédő, a nők ideálja, az ágyútöltelék, a szökevény, az „obsitos”. A reprezentációk formái (narratívumok, olajnyomatok, fényképek, filmek), toposzai és motívumai.
3. Katonaság és biográfia. Karrierek, a katonáskodás (auto)biografikus megjelenítése (a férfimodell, a családapa, a gazdaember). Az alulnézet perspetívája. A katonaság mint átmeneti rítus (nyelvtanulás, ismerkedés, kulturális hatások, világjárás, alfabetizáció.) A katonaság mint szociális világ (kapcsolatok, férfiszövetségek, a család hiánya). Környezetek (front, kaszárnya), tárgypopulációk (csajka, bajonét, dögcédula stb.).
4. A katonaság folklórja. Verses levelek, emlékversek, imatravesztiák- és paródiák, a katonaság költészete. Katonafüzetek. Élmény- és igaz-történetek.
5. Emlékek a háborúból. Az idegen katona a családi térben. A családtag idegen világban. Emlékezés a háborúra. A település hősei. A háború és a lokális történelem.

Jelen kötet a konferencián elhangzott előadások egyik részét tartalmazza.

A hosszas, több éves katonáskodás sajátos mentalitást, életformát termelt ki. Ennek következtében a katona évszázadokon keresztül zsánerfiguraként élt a köztudatban, a közköltészetnek népszerű szüzséje és szereplője volt (Küllős Imola). A bevonuló katona búcsúztatása a lokális közösség kiemelkedő eseménye volt, amelyben egy társadalom szerkezete, önaffirmációja valósult meg (Keszeg Anna). A katonai szolgálat (akárcsak a hadifogság, a munkaszolgálat) a férfiak életében átmeneti rítus szerepét töltötte be, új identitást, tapasztalatokat és új szociális kapcsolatokat biztosított (Csonka-Takács Eszter). A roma férfitársadalom számára a sor- és a frontkatonaság szocializációs funkcióval rendelkezett (Deáky Zita, Nagy Pál). A nők átmenetileg részesültek a katonáskodás élményében. A kommunisztikus utópia védelme tette szükségessé honvédelmi felkészítésüket (Tötszegi Tekla).

A katonai szolgálat idején készült kéziratos füzetek egy sajátos csoport-kultúrába engednek belátást. A katonakönyvek készítése korábbi előzmények alapján Ferenc József idején vált általánossá. Egyidőben szolgálta a katonaélet eseményeinek megörökítését, egy sajátos szöveghagyománnyal (nép- és műdalok, travesztiák, folklorizálódott versek) való találkozást és azonosulást, az újfajta szociális kapcsolatok irányítását (verses levelek, emlékversek, idegen nyelvi szójegyzékek). Az elnyúló katonai szolgálat, a frontkatonaság a családdal való intenzív levelezést hozta magával. A katonáskodás az alfabetizációt ösztönző hatása mellett jelentős szerepet játszott az írás mindennapi életbe való beépülésében. Kötetünk egyik tanulmánya olyan esetet mutat be, amelyben a fronton tartózkodó családfő levélben igazgatja a gazdaságot (Pozsony Ferenc). Részletes leírásban ismerkedünk meg egy saját kézműves termék elkészültével (Fazekas Loránd). Egy tanulmány a katonaságról való beszélés nyelvi sztereotípiáit válogatja össze és értelmezi (Lajos Katalin).

A sorkatonaság, a frontszolgálat, a hadifogság a 20. század során a történelem megtapasztalását, a hatalmi politika nyomán előálló individuális és közösségi egzisztenciális elbizonytalanodást hozta magával. Ez az élmény gyökeresen átformálta a szájhagyományt, a biografikus és autobiografikus narratívumok meghatározó toposzává és motívumává vált (László Lilla, Marinka Melinka, Balázs Lajos). Ez az élmény a lokális közösségekben a megemlékezési szertartások, a lokális történelem és a biografikus narratívumok formájában fogalmazódott meg és állandósult (Keszeg Vilmos).

A kötet a sor- és a frontkatonaság hatásának és jelentőségének feltérképezésére tett kísérlet. Reméljük, a tanulmányok ösztönzően hatnak további kutatások elvégzésére.

Kolozsvár, 2008. november 28.

Keszeg Vilmos