Több mint félszáz éve már, hogy a magyar hadi viszonyok ismertetését Meynert Herrnann: Das Kriegswesen der Ungarn című munkájában megkisérelte. Idegen ember, német nyelven foglalkozik a magyar hadügy problémáival s így nem is lehet csodálkoznunk, ha a mű szelleme és megállapításai ellen már a kortársak is jogos kifogásokat emeltek. Nem kétséges ugyanis, hogy a helyes, tárgyilagos értékelés ellen könnyen véthet a magyarság gondolatvilágától távolálló tudós még akkor is, ha tárgyszeretet adta kezébe a tollat. Hisz a magyar nyelv ismeretének hiányában a magyar nyelvű forrásoknak és feldolgozásoknak legfeljebb fordításban vagy csak másodkézből való áttanulmányozása válik számára lehetővé, sőt legtöbbször a forrásművek nem teljes számú vagy hiányos felhasználása következik be. Meynert műve tehát — úttörő jellege dacára is — hiányos és ma már sok tekintetben meghaladott álláspontot képvisel.

Azok az eddig megjelent, magyar nyelvű kisebb tanulmányok, melyekben hadtörténelmünk magyar művelői érintették hadművészetünk fejlődésének kérdését, vagy már szintén elavultak, vagy csak egy bizonyos vonatkozásban nyultak a tárgyhoz, vagy csak egy-egy történelmi korra szűkített területen tárták elibénk katonamultunkat.

Művem kiadásával ezeken a hiányokon óhajtottam segíteni. Olyan kézikönyvet juttatok a magyar hadtörténelem iránt fogékony közönség kezébe, mely az ugor-magyarság korától kezdve az állandó hadsereg felállítása koráig azaz addig az időpontig, amíg a magyar haderő magyar szervező és vezető kezek alatt működött, katonamultunk egész területét felöleli.

Ebből a szempontból művem a maga nemében egyedülálló, hézagpótló és nélkülözhetetlen.

Az anyagot 4 részre tagoltam s külön fejezetekben tárgyalom a hadieseményeket, a hadiszervezetet, a hadvezetést és a fontosabb hadműveleteket.

A hadiesemények rövid áttekintését azért tartottam szükségesnek, hogy az olvasó újra felidézhesse az összes magyar fegyvertényeket, érezze át újra katonanemzet voltunkat s vésse mélyen lelkébe, hogy a győzelmek-vereségek váltakozva ismétlődő sorozata ennek a népnek örök fennmaradása mellett tesz tanubizonyságot.

A hadiszervezet ismertetésére nagy súlyt helyeztem, mert ezen a téren Ieghiányosabbak ismereteink; itt van a legtöbb meg nem oldott probléma, itt legnagyobb terjedelmű a vitaanyag. Különösen fontosnak tartottam, hogy az egyes korok véderőrendszerét, parancsnoklási és létszámviszonyait, a haderő kötelékeit, a fegyvernemeket és szolgálati ágakat, a fegyverzet és felszerelés anyagát, a kiképzés lefolyását és a hadseregszellemet röviden, de minden részletre kiterjedő alapossággal szemügyre vegyem.

A hadvezetés kétirányú tevékenység lévén, külön tárgyaltam a hadászat és külön a harcászat korok szerint változó formáit, szabályait. Ahol lehetett, események kapcsán mutattam rá a hadászati és harcászati elvek alkalmazására, csakhogy minél alaposabb tájékozódást nyujtsak olvasóimnak a szűkebb értelemben vett magyar hadművészet fejlődéséről.

Az egyes korok fontosabb hadműveleteit aként csoportosítottam, hogy ne egyoldalúan csupán győzelmek, vagy csupán vereségek sorakozzanak fel művemben. Minden kornak megvannak ugyanis a maga jellegzetes győzelmei, amelyek a magyar vezetés nagyszerűségét hirdetik, de vereségei is, melyekből okulást meríthetünk. Tanulságok levonásához győzelmes hadjáratok és veszteséges csaták egyaránt szükségesek.

Legyen munkám tartalmánál és szelleménél fogva büszke hirdetője a magyar hadművészet páratlan nagyszérűségének. Legyen hangszórója annak a gondolatnak is, hogy a magyar tölgyet országot megrázó viharok sem dönthetik meg, mert ennek a katonanemzetnek élnie kell, mivel nagy volt és nagyra hivatott!

Dr. Erdélyi Gyula