Zrínyi Miklós (1620–1664) „Vitéz hadnagy” című munkájából idézünk:

„Az mely kapitány az földnek csínját nem tudja, keveset viszen végbe a maga szándékában... Egy árok, egy patak, egy szalma oka volt sokszor hadak veszedelmének: mennyivel inkább kell hát tudni a hegyeket, mint feküsznek, a mezőket, melyre szélednek, az erdőknek járását, a vizeknek folyását.”

Az idézett sorok jól bizonyítják, hogy a hadvezérnek ismernie és a harc során fel is kell használnia a terep adta lehetőségeket. Ehhez pedig térképre is szüksége van.

A könyv szerzői munkájukban a katonai térképészet és a katonaföldrajz történetéből vett képek felvillantásával végigvezetik az olvasót azon a hosszú és érdekes úton, amely a tájékozódás legősibb eszközeitől és módszereitől a légi fotogrammetriai eljárással készült, napjainkban is használt legkorszerűbb térképekig vezet. Könyvüknek – A haditérképek históriájának – megírása során nagy figyelmet fordítanak a magyar térképészet, a magyarországi térképkészítés és kiemelkedő művelőinek bemutatására.

Ki, hol és mikor rajzolta az első térképet – nem tudjuk. A legrégebbi korokból ránk maradt térképeket állatbőrre, fakéregre festették, mammutagyarra vésték vagy agyagba nyomták. A térképkészítés technikája – művészete – az idők folyamán sokat változott. A szerzők a görögök és a rómaiak kezdetleges térképei után a középkor és a nagy felfedezések korának térképeit tekintik a térképkészítés első időszakának. Ebben a magyar Mikoviny Sámuel munkássága kimagaslik.

A térképezés fellendülésének kezdetét hazánkban a térképkészítésnél alkalmazott vetületek rendszerezése, a térképészmérnök-képzés és a magyarországi „Első katonai felvétel” jelzi. Valóban korfordulót a XVIII. és a XIX. században végrehajtott „Második katonai felvétel” térképei, valamint a térképezést forradalmasító fotogrammetria kialakulása hozott. A magyar Lipszky János, Kanitz Fülöp és Tóth Ágoston nevei fémjelzik ezt a kort.

A XIX. és a XX. századot átfogó utolsó száz évben érte el a térképezés és a térképkészítés a mai szintet. Létrejöttében az első és a második világháborúnak nem kis szerepe volt. A katonaföldrajz ebben az időben válik a hadtudomány fontos, a hadvezérek munkájának nélkülözhetetlen részévé. A technikai fejlődés – elsősorban a repülés, a légifényképezés és a fotogrammetria – hatalmas távlatokat nyitott meg a térképészet számára.

Hogyan alakulnak napjaink haditérképei, milyenek lesznek vagy lehetnek a jövő haditérképei – ezekkel a gondolatokkal zárják könyvüket a szerzők.