Elméleti művek – könyvek

GAZDA – TÓTH : Védelemgazdaságtan (előszó)

 

Jelen korunk szinte már állandósulni látszó jelensége a változás. Az elmúlt évtizedekben a nemzetközi rendszerben lezajlott változások új jelenségek egész sorát generálták. Ilyenek voltak például a nemzetközi rendszer átpolarizálódása, a globalizáció, az egyenlőtlenségek elmélyülése, irreverzibilis folyamatok megjelenése, hogy csak a legfontosabbakat említsük. Ezek a változások és jelenségek jelentős hatást gyakoroltak – és gyakorolnak jelenleg is – az ezeket vizsgáló társadalomtudományokra is.

Nem kivétel ez alól a védelemgazdaságtan sem. A legnagyobb hatást a védelemmel szorosan összefüggő biztonság kategóriájának átalakulása gyakorolta. A katonai dimenzió háttérbe szorulása mellett megjelentek a biztonság politikai, társadalmi, környezeti és gazdasági aspektusai is. Ez a tény arra motiválja a védelemdazdaságtan művelőit és kutatóit, hogy egy új paradigmának megfelelően fogalmazzák újra e diszciplina kategóriáit, összefüggéseit és jelenségeit.

Jelen jegyzet létrehozását is ez motiválta, bár nem törekedhettünk a változásokból adódó dilemmák megoldására. A jegyzet megalkotásának alapvető célja – az információ, és szemléleti átadáson túlmenően – az volt, hogy a védelemgazdaságtan által vizsgált kérdéseket és összefüggéseket a jelen kor követelményeinek megfelelően, korszerűen mutassa be.

A jegyzet három – tartalmilag egységes – részre tagolható.

A jegyzet első része (1–4. fejezet) a védelemgazdaságtan általános kérdéseit, és makrogazdasági aspektusait tárgyalja. Itt kerültek összeállításra azok az ismeretek, amelyek a védelem és a gazdaság kapcsolatrendszerének feltárására irányulnak. Alapvető szemléleti kérdésnek tekinthető az, hogy a jegyzetben az a felfogás tükröződik, amely a védelmet a nemzetgazdasági újratermelési folyamatok tekintetében egy különleges termékként, szolgáltatásként kezeli. Ebből az aspektusból a védelem és a makrogazdaság összefüggései szemléletesebben tárgyalhatóak. Ez a rész alapvetően a védelemgazdaság makroszintű vizsgálatára terjed ki, csupán jelezve a statikus és dinamikus elemzés lehetőségét. Az elemzés dinamizmusát a fogolydilemma (és más dilemmák) bemutatása biztosítja.

A jegyzet második része (5–8. fejezetek) tükrözik leginkább a védelemgazdaságtan folyamat- és rendszerszemléletű felfogását. Itt kerültek tárgyalásra azok a kérdések, amelyek korábban, (részben) a katonai gazdaságtan témaköreihez tartoztak. Ez a rész reálfolyamatokat tárgyal, vagyis azokat a konkrét folyamatokat, amelyek az erőforrások védelemmé történő transzformációját biztosítják. Ezek például a tervezés, finanszírozás, a haditechnikai eszközök életútjával kapcsolatos gazdasági kérdések. Nehezen kikerülhető a katonai logisztikával való átfedés, hiszen a két tudományterület ezekben a kérdésekben kapcsolódik egymáshoz a legszorosabban.

A jegyzet harmadik, szerkezetileg jól elkülöníthető részét (9–11. fejezet) a védelemgazdaság nem békeállapotú működésének összefüggései képezik. Ez a rész, az elméleti alapvetésen túl csupán néhány elméleti probléma bemutatására, és a gazdaságmozgósítási rendszer elemeinek ismertetésére szorítkozik. Az elméleti alapvetést a gazdasági és védelemgazdasági potenciál problematikájának tárgyalása jelenti. A potenciál kérdéskörének részletes tárgyalása jelenti azt az elméleti alapot, amely a gazdaság békeállapotú működéséből a nem békeállapotú (minősített időszaki) működés átmenetének feltételrendszere elemzését biztosítja.

A legnagyobb probléma, amely a jegyzet megalkotásakor a szerzők előtt állt, az információk időtállóságának problematikája volt. A fentiekben már utaltam jelen korunk jelenségeinek az állandó változás állapotában lévő tulajdonságára. Ez a tény arra kényszeríti a szerzőket, hogy a jelen konkrétumaitól eltávolodva az általánosságok szintjén vizsgáljon jelenségeket, összefüggéseket. Azonban a jelen valóság megértéséhez annak ismerete elengedhetetlenül szükséges, amely sok esetben nem túl egyszerű feladat.

Ilyen körülmények között igazán maradandót alkotni rendkívül nehéz, sőt néha lehetetlen vállalkozásnak tűnik. Bízunk abban, hogy a jegyzetben leírtak kiállják az idő próbáját.

Dr. Gazda Pál egyetemi tanár

 

Gazda – Tóth

 


Vissza
Hadtörténeti Gyűjtemény
Vissza
Könyvek
Vissza
Elméleti művek