A Szovjetunió kormánya a szovjet állam megalakulásának első napjaitól állandóan a lenini békés külpolitikát folytatja; kézzelfogható javaslatokat terjeszt elő a fegyverkezési verseny beszüntetésére, az atomkísérletek megtiltására, atommentes övezetek létesítésére a világ különböző körzeteiben.

Az SZKP XXIV. kongresszusa kinyilvánította – a kommunista párt és a szovjet kormány minden erejét latba veti, hogy kedvező külső feltételeket teremtsen a kommunizmus Szovjetunióban folyó építéséhez, a szocializmus, a népek szabadsága és a világbéke megvédéséhez, hogy leleplezze és meghiúsítsa az agresszív imperialista erők aknamunkáját. A kongresszus nagyra értékelte ezt a tevékenységet, s egyhangúlag támogatta pártunk nemzetközi küzdőtéren folytatott harcának a KB beszámolójában meghatározott fő céljait. E célok a következők; a szocialista világrendszer további tömörítése és erősítése: az egységnek, a kapitalista országok munkásmozgalmaival való internacionalista szolidaritásnak, a kommunisták marxista–leninista alapon való egybefogásának következetes megvalósítása; a népek nemzeti felszabadító harcának támogatása; az imperializmus agresszív politikája elleni harcban a fejlődő országok forradalmi–demokratikus pártjaihoz, az összes imperialistaellenes erőkhöz fűződő kapcsolatok kiszélesítése és megszilárdítása, hogy rendezni lehessen a megérett nemzetközi problémákat; s végül a különböző társadalmi rendszerű államok közötti kapcsolatok fejlesztése a békés egymás mellett élés lenini elve alapján.

A Szovjetuniónak és a többi szocialista országnak a gazdaság, a tudomány és a technika területén elért sikerei, a szocializmus eszméinek győzelme világszerte, az afrikai, ázsiai és latin-amerikai gyarmati népeknek a békéért és a függetlenségért vívott harcukban elért eredményei – megannyi olyan tényezők, melyek kiváltják a hadiipari monopóliumok és a világ imperialista köreinek veszett dühét.

A Szovjetunió lenini külpolitikájának és az SZKP XXIV. kongresszusa által megjelölt békeprogram megvalósításának újabb nagyszerű bizonyítékai: az 1970. augusztus 12-i szovjet–nyugatnémet szerződés megkötése és ratifikálása: a szovjet–amerikai tárgyalások eredményei és az 1972 májusában Moszkvában aláírt szovjet–amerikai egyezmény a rakétavédelmi rendszerek korlátozásáról; továbbá a hadászati támadófegyverek bizonyos mérvű korlátozásáról szóló ideiglenes megállapodás és más fontos, nemzetközi jelentőségű okmányok aláírása.

A Szovjetunió külpolitikájára a szilárdság és a rugalmasság, az elvi megalapozottság és következetesség, a józanság és a valóságérzés jellemző. Pártunk, szigorúan igazodva a békeprogram elvi tételeihez, a megvalósítás során mindig az adott helyzetnek megfelelő formákat és módszereket alkalmazza, napjaink közvetlen feladatainak megoldását szervesen kapcsolja össze a békéért, a népek szabadságáért és biztonságáért, a társadalmi haladásért és a szocializmusért folytatott harc céljaival és távlataival.

A békeszerető lenini politikában az imperializmus agresszivitásával szemben való szilárd ellenállás a nemzetközi kérdések igazságos rendezésének eltökéltségével, az ideológiai harc kérlelhetetlensége pedig az ellentétes társadalmi rendszerekkel való kölcsönösen kedvező kapcsolatok kifejlesztésének készségével párosul. E politika népszerűsége egyre növekszik.

A kommunista párt és a szovjet kormány, az egész szocialista testvéri közösség növekvő erejére és egységére támaszkodva, a nemzetközi küzdőtéren türelmet és magas fokú éberséget tanúsít, továbbra is határozott imperialistaellenes irányvonalat követ, szilárdan védelmezi a szocializmus és az egész világ érdekeit.

Az amerikai és a nyugatnémet fegyveres erők vezetése nagy figyelmet fordít a csapatok korszerű fegyverzettel való ellátására, jelentős erőfeszítéseket tesz, hogy tökéletesítse a szárazföldi csapatok korszerű harcban való alkalmazásának jelenlegi harcászati elveit, továbbá, hogy új, még célszerűbb és még hatékonyabb harcászati elveket alkosson.

Az utóbbi években az amerikai, a nyugatnémet szárazföldi csapatok és más NATO-országok szárazföldi csapatainak harckiképzése a NATO brüsszeli tanácsülésén 1967 decemberében elfogadott „rugalmas reagálás” doktrínájának megfelelően folyt. 1971-ben az Egyesült Államok katonapolitikai vezetése elfogadta a „reális elrettentés” új hadászati elgondolását, amely tartalmát tekintve nem tagadja a megelőző hadászatot, sőt pontosabbá teszi és továbbfejleszti.

Az Egyesült Államok és a Német Szövetségi Köztársaság katonai vezetése gondosan tanulmányozza és általánosítja a harckiképzési tapasztalatokat. Ezenkívül a főbb harcászati elvek kialakítása céljából széleskörűen felhasználja mind a második világháború, mind a koreai és a vietnami háború tapasztalatait is.

A szerzők a nyílt külföldi katonai sajtóban megjelent anyagok alapján összeállított és ajánlott könyvükben megkísérlik, hogy általánosítsák az amerikai és a nyugatnémet hadseregben érvényes harcászati nézetek alapvető kérdéseit. Ennek során a fő figyelmet az összfegyvernemi magasabbegységek, egységek és alegységek különféle harctevékenységi fajtákban, különösen támadásban és védelemben való alkalmazására fordítják.

Ámde arra is gondolni kell, hogy korszerű körülmények között a haditechnika meglehetősen gyorsan tökéletesedik, új fegyverfajták jelennek meg. Ennek folytán megváltozik a csapatok szervezete, következésképpen megváltozik maga a harcászat is. Ezért a könyv tényanyagának felhasználásakor e várható változásokat számításba kell venni. Természetesen, a felsorolt adatok és rendszabályok nem tekinthetők sablonnak, csupán egy lehetséges megoldásnak; a konkrét helyzetek mindig változtatják, a valósághoz igazítják őket.